Egy amerikai felmérés szerint az emberek hatvan százaléka együtt alszik valakivel – ezek szerint a negyven százaléka nem. Ez a negyven százalék mégsem veri nagydobra eltérő alvási szokásait – manapság.

Szeretve vagyok

Hilary Hinds, a Lancasteri Egyetem kutatója könyvet írt az alvás 1870 és 1970 közötti kultúrtörténetéről, érintve az intimitás, a szexualitás, a családi élet és a higiénia kérdéseit is. Kutatásai során sok mindent tanulmányozott a korabeli házassági útmutatóktól kezdve az orvosi tanácsadó könyveken és a bútorkatalógusokon át a regényekig, filmekig és újságokig. Mint írja, a 19. század végén népszerű lett a külön ágy intézménye, elsősorban egészségügyi megfontolásokból, hiszen a szeparáció megakadályozhatta a kórokozók terjedését.
Az 1920-as évekre már kívánatos, modern és divatos választásnak számított a külön alvás, különösen a középosztály körében. Az 1930-as, ’40-es években annyira elterjedt, hogy már senki nem akadt fenn rajta, egy-két évtized múlva azonban visszafordult ez a trend.
Az 1960-as évekre ismét a franciaágy számított a házasság egyik alapvetésének – ahogyan ezt az 1960-as Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című rajzfilmben is láthatjuk (ami azért vicces, mert az ősközösségekben feltehetően csoportok aludtak együtt). Talán a szexuális forradalom hozta el azt, hogy elkezdtük komolyan venni a „lefeküdni valakivel” szófordulatot… Ma az együtt alvás mítosza a sikeres házasság egyik alapvetésének számít.
De miért is beszélünk ennyit arról, hogy hogyan, kivel alszunk? Hiszen az alvás az egyik legmagányosabb tevékenység, ha úgy vesszük. Nem véletlenül hívják a misztikusok „kis halálnak”. Ezzel együtt azonban mintha az is igaz lenne, hogy az együtt alvás az egyik legintimebb, talán még a szexnél is bensőségesebb dolog. Erre utal a „bundling”-nak („kötegelés”) nevezett udvarlási szokás, ami Hollandiában, Nagy-Britanniában és Új-Angliában dívott a 18. században. A fiatal pár egyfajta „alvási randevún” vett részt, szigorúan ruhában természetesen, gyakran egy deszkával is elválasztva, miközben kísérőik a másik szobában aludtak. Lehetséges, hogy a szex nélküli együttalvás-teszt plasztikusabban megmutatta a felek összeillőségét, mint egy klasszikus találkozó…
– Szeretek együtt aludni a felségemmel – mondja az ötvenhat éves mérnök, Balázs. – Álmában is sokszor hozzám ér, és ha kicsit kijjebb húzódom, utánam nyúl, vagy átveti a lábát az enyémen. Meztelenül alszik, meleg és lágy a bőre. Ahogy hozzám ér, ahogy hallgatom a légvételét, boldogság tölt el, úgy érzem, szeretve vagyok. Ő is azt meséli, biztonságban érzi magát mellettem. Amikor üzleti útra megyek, az mindkettőnknek kínszenvedés. Hiányzik a kályhameleg, amit Eszter teremt az ágyban, még a forgolódása is. Ő pedig a cukorbetegségem miatt aggódik, mi van, ha valami baj történik, amikor nincs mellettem. Az együtt alvás közelebb hoz bennünket, erősíti az összetartozásunkat.

Összhangban forgolódunk

Ami azt illeti, ha csak a fiziológiai tényezőket nézzük, az egyedül alvás minősége jobb. Egy kutatásban negyvenhat pár alvás közbeni finom mozgolódását vizsgálták nyolc héten keresztül. Mint kiderült, a férfiak jóval többet forgolódtak, a nők pedig sokat panaszkodtak erre. Még akkor is, ha maguk is sokat mocorogtak, legalábbis a kutatás adatai szerint a párok mozgásának egyharmada – nem tudatosan, de – összehangoltan történt. Azok, akik együtt aludtak a párjukkal, többet mocorogtak, mint azok, akiknek a társa egy vagy két éjszaka hiányzott, érdekes módon azonban ébren azt állították, hogy akkor aludtak jobban, amikor a partnerük is mellettük feküdt.
Mindez arra utal, hogy az érzelmeink nagyban befolyásolják az (együtt) alváshoz való viszonyunkat, és hajlamosak vagyunk akkor is a párosan töltött éjszakára voksolni, ha az egyébként az alvásminőség rovására
megy. És van itt még egy érdekesség. Wendy Troxel amerikai alváskutató egy alkalommal a házastársak alvása és párkapcsolata közötti összefüggést vizsgálta. Amikor a férfiak rosszabbul aludtak, másnap a párkapcsolatuk nem tűnt annyira harmonikusnak. A nőknél épp fordítva alakult: amikor épp nem érezték annyira boldognak a házasságukat, aznap éjjel sem ők, sem a férjük nem aludt olyan jól.
– A múlt héten nagyot veszekedtünk a férjemmel – meséli a negyvennyolc éves Linda. – Hajnali háromig vitáztunk, és iszonyú mérges voltam rá, úgy éreztem, nem bírok vele aludni, úgyhogy kivonultam a nappaliba. De a kanapén csak forgolódtam, már négyet mutatott az óra, és még mindig ébren voltam. Rádöbbentem valamire. A férjem enyhén horkol, és én hozzászoktam, anélkül, hogy ezt észrevettem volna. Hát ezért nem tudtam elaludni egyedül! Ami azt illeti, ezen még jobban felbosszantottam magam. De miután én voltam az, aki mérgesen otthagytam őt, nem akartam visszakozni. Négy után nem sokkal mégis rászántam magam, és felültem. Ekkor vettem észre, hogy a férjem ott áll a kanapé mellett. „Gyere vissza mellém! – kérlelt. – Nem tudok elaludni a forgolódásod nélkül! Folytassuk a vitát reggel, csak most gyere vissza!” Bevallottam neki, hogy én sem tudok aludni az ő horkolása nélkül. Elnevettük magunkat, visszamentem a franciaágyba, és mindketten perceken belül elaludtunk. Reggel megfogadtuk, akármekkorát vitatkoztunk is épp, soha többé nem alszunk külön.

Ünnep is lehet

– Az egyik páciensem, egy idősebb férfi azt mesélte, hogy számára szinte létfontosságú az együtt alvás, és amikor ez megváltozott, azt óriási veszteségnek élte meg – mondja Klettner Anikó szexuálpszichológus, klinikai szakpszichológus. – A felesége a klimaxos hőhullámai és az izzadás miatt költözött egy időre külön hálószobába. Egyébként nem az övék az egyetlen eset, amikor azt tapasztaltam, hogy a változókor hasonló zavart okozott a párkapcsolatban. Ma már elég közismert az öt szeretetnyelv fogalma (elismerő szavak, minőségi idő, ajándék, szívesség, testi érintés), és páciensemnek egyértelműen a testi érintés volt a legfontosabb. Szerette a közelséget, és azt, hogy egymás mellett fekve könnyebben feltámadhat a vágy.
A felesége számára azonban a testi érintés hátrébb sorolódott a listán. Újra kellett tanulniuk egymás szeretetnyelvét, valamint hogy hogyan gondoskodhatnak arról, hogy a szeretettankjuk mindig tele legyen.
A pszichológus egy olyan pár esetét is említi, akik szinte a kezdetektől fogva külön aludtak. Amikor azonban közeledni szerettek volna egymáshoz, akkor az valóságos ünnep lett, megadták a módját.
A szakértő szerint sokan túlértékelik a spontaneitást a szexben, a tervezettséget pedig mesterkéltnek, gépiesnek érzik, de ez nem feltétlenül van így! Ennek a párnak az esetében a horkolás volt az az ok, ami miatt a külön hálószobát választották. Mint Klettner Anikó megjegyzi, érdekes, hogy bizonyos állapotok, tulajdonságok vagy szokások – mint amilyen például a horkolás – kezdetben nem zavarják a partnert, később azonban, ahogy a kapcsolat megállapodik, egyszer csak idegesítővé válnak…
Nem lehet említés nélkül hagyni azoknak a kisgyerekes pároknak az esetét, ahol észrevétlenül alakul ki az, hogy az egyik szülő a gyerekkel alszik, míg a másik egyedül marad éjszaka. Ez a téma önmagában is megérne egy cikket, itt most csak annyit szögeznénk le, hogy az ideiglenes külön alvás, amibe a pár belesodródik, még nem feltétlenül baj önmagában, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen hatása lesz a párkapcsolati dinamikára és a szexuális életre. Ha hosszú távon nem ez az, amit a pár szeretne, akkor tudatosan kell változtatniuk.
A külön alvást az angolszász szakirodalomban időnként „sleep divorce”-nak, vagyis „alvási válás”-nak nevezik, ami kissé emlékeztet a magyar „elváltak ágytól, asztaltól” szólásra. Ha már frappáns kifejezést keresünk, szimpatikusabb az „alvási szövetség” formula, ami az egyetértést és az összhangot fejezi ki.
Akár egy ágyban, akár külön.

Fotó: Getty Images