Emlékszel, mikor láttad először a Micsoda nő! című filmet?
Az biztos, hogy gyerek voltam, talán általános iskolás, és későn este adták. Elevenen él bennem a kép, ahogy zuhanyzás után megálltam a lépcsőfordulóban, és valahogy ott ragadtam az ajtóban. Anyukám észrevett, és intett a szemével, hogy szabad, úgyhogy odakuporodtam mellé, így néztem meg először. Két ikonikus filmre emlékszem gyerekkoromból, amit vele láttam, az egyik A szív hídjai, a másik a Micsoda nő!. Nagyon tetszett már akkor is, meghatározó élmény volt. Szürreálisan induló történet, amely a mesébe varázsol.
Milyen volt újra találkozni ezzel a történettel?
Felnőtt fejjel teljesen más, meg sem néztem a filmet. Számomra most ez egy szerep volt, amit meg kellett formálni. Szembesültem azzal, hogy a sztorit ország-világ ismeri, nagy kérdés volt, hogyan fogjam meg. Érdekes, hogy a szerep már a pandémia idején is megkörnyékezett, csak más rendezővel, más producerrel, de aztán nem lett belőle semmi. A bizonytalanság minden szakmában jelen van, de nálunk hatványozottan. Ezzel a bizonyos lebegéssel meg kell tanulni együtt élni.
A Micsoda nő!-re visszatérve, idén tavasszal Szirtes tanár úrtól kaptam meghívást a castingra. Valahogy úgy éreztem, ezt a szerepet most nagyon szeretném. Kíváncsi voltam, hogyan néz ki egy ilyen ikonikus film zenés színpadi átirata hazai színpadon, magyar színészekkel, itthoni közönséggel, Bryan Adams zenéjével. Legjobb tudásom szerint felkészültem a castingra, miközben elég húzós időszakot éltem: két új bemutatóra készültünk, az Operettszínházban, illetve a Játékszínben. Javában zajlott a Sztárban Sztár, ami rendkívül komplex tudást, felkészültséget igényelt. Nem láttam magam előtt, hogyan fogom ezt kivitelezni, csak csináltam, amikor csörgött a telefonom. „Szirtes Tamás vagyok, Petra, nem zavarom?” Így tudtam meg, hogy megkaptam a szerepet. Nagyon örültem neki, és úgy éreztem, innentől kezdve már nyertes vagyok. Mindez márciusban történt, és most szeptemberben mutattuk be a darabot, hármas szereposztással.
Olyasmit nem éreztél, hogy ezt most nagyon meg is érdemled?
Ezzel a megfogalmazással mindig nagyon óvatosan bánok… Most el is érzékenyültem. Úgy vélem, hosszú utat jártam be, mire ez a szerep megtalált. Ha megkérdeznéd, van-e szerepálmom, azt mondanám, nincs. De ha megkérdeznéd, ezt a karaktert el akartam-e játszani, akkor a válaszom határozott igen lenne.
Közben a mai világban nem azt tapasztalom, hogy az ember csak akkor kap meg valamit, amikor kiérdemli. Én úgy haladok a lépcsőmön, hogy minden fokért megküzdök. Ennek köszönhetem, hogy amikor valamit elérek, úgy érzem, stabil alap van alatta. Ezért sem fontolgattam a világjárvány idején, hogy elhagyom a pályát. Hiszek a hivatásomban. Azt tapasztalom, hogy zöld lámpákat kapok, és ezt az önállósodásomra is értem.
Ha színészekkel beszélgetek, mindig az az érzésem, hogy bennetek különösen mély nyomot hagyott a pandémia.
Vízválasztó volt, radikálisan érintett minket. Mindegy, hogy vidéki vagy fővárosi színházban játszó színészről vagy filmszínészről van szó, akinek nem volt mibe kapaszkodnia, gondolok itt természetesen az anyagi tartalékokra is, az akár odáig is sodródhatott, hogy elhagyja a pályát. Volt olyan, hogy pizzát rendeltem, és amikor kinyitottam az ajtót, egy kollégám állt ott a dobozzal. Ezek nagyon kemény dolgok.
Mit jelent számodra az önállósodás ebben a szakmában?
Erős elkötelezettség van bennem a szakmám iránt, szenvedéllyel, fáradhatatlanul űzöm. Létrehoztam a saját önálló koncertemet Mi van a zsebemben? címmel.
Ez komoly lépés volt az önállóság terén. Valamikor májusban épp a konyhámban ültem, és azon gondolkodtam, hogy szeretnék csinálni valamit, megmutatni valamit magamból. Valamit, ami én vagyok. Nem egy szerep, hanem Gubik Petra. Úgyhogy felhívtam egy kedves ismerősömet, akiről tudtam, hogy jól lát engem és hisz bennem. Így került az első állomás helyszíne Szentendrére. A művelődési ház udvarát kértem, hangulatos, fröccsözős-szörpözős, ötvenfős nyári eseményt képzeltem el, mindezt Tempfli Erikkel közösen, akivel már nagyon régóta terveztem együtt dolgozni. Én nem kifejezetten nagyban gondolkodom, sokkal inkább az igazban. Arra vágyom, ami érdekel, amiben látom magam. A szervezők azonban merészebbet álmodtak, és a koncert átkerült a városháza udvarára, ahol ültetett közönség van, és kétszázötvenen is elférnek. Két hét alatt az összes jegy elkelt. Nem hittem el! Végül még nagyobb, négyszáz fős helyre költöztünk. A koncert telt házas volt. Ez visszaigazolt engem, úgy éreztem, van értelme csinálni.
Kiadtál egy hanglemezt is, részben a saját dalszövegeiddel.
A járvány alatt kezdtem el a szólólemezemmel foglalkozni. Nap mint nap rendíthetetlen hittel mentem ki Nagymarosra Szirtes Edina Mókushoz, beleadtunk mindent, aztán amikor késő éjjel vezettem haza, olyan kérdéseket tettem fel magamnak, hogy: „Mit csinálsz? Ki fogja ezt meghallgatni? Drágább hobbit nem tudtál választani?”
Végül szerzői kiadásban megjelent az Ez van, ez! című lemezem, Mókus és Müller Péter Sziámi tökéletes alkotótársakkal. Ez az az album, amit akkor és velük kellett megcsinálnom. Minden színházi előadást, minden fellépést azért is vállaltam el vagy szerveztem meg, hogy legyen pénzem a lemezre. Befektetés volt saját magamba. A koncert, legnagyobb boldogságom, pályám fontos mérföldköve, álló ovációval zárult. Számomra nem a nyereségről szólt, hanem az élményről. Én ezt nevezem sikernek. Nekem ez olyan visszajelzést adott, hogy amit elképzelek a világról, a zenéről, a művészetről, az hallgatóságra talál, és ez nagyon jó érzés.
Tudatosan építed a pályádat, vagy tehetségesen sodródsz az árral?
Vajon létezik olyan, hogy tudattalan tudatosság? Ha visszanézek az eddigi pályámra, azt látom, hogy elterveztem valamit, aztán jött a sors, ami közbeszólt és eltérített. Nagyon szerettem volna például, ha elsőre felvesznek a színművészetire, de olyan kishitű voltam, hogy magam sem hittem el, hogy odamegyek egy Szabolcs megyei kis faluból, apukámmal az oldalamon, és kapásból bejutok. De egy percig sem bánom, hogy így alakult. Későn érő típus vagyok, és lehet, hogy már rég elhagytam volna a pályát, ha akkor felvesznek. Egyszerűen nem álltam készen.
