Dublinban annyi a látnivaló, amennyi időnk van; ha csak egy napot töltünk itt, akkor is végig tudjuk járni a legfontosabb helyeket, de akár egy hétig is jól érezhetjük magunkat ebben a nyüzsgő kozmopolita városban és a környékén. Az időjárás szeszélyes, az év bármelyik napján lehet szikrázó napsütés és csontig hatoló, szűnni nem akaró eső. Nekem kijutott mindkettőből, és bár napfényben nyilván élvezetesebb a városnézés, az esős látogatásról is nagyon kellemes emlékeket őrzök, mert Dublin él, az emberek kedvesek és vidámak.
Szent Patrik Írország fő védőszentje, az írek saját apostolukként tisztelik, és egy legenda szerint ő lesz az, aki az Úr napján ítélkezik majd felettük, így nem meglepő, hogy a dublini katedrális az ő nevét viseli. A székesegyház ott áll, ahol Szent Patrik az 5. században megkeresztelte a híveket. A templomot 1191-ben építették, de többször átalakították, végleges formáját 1865-ben nyerte el. Két fontos híresség is kötődik a székesegyházhoz, Jonathan Swift, a Gulliver utazásai írója több mint harminc éven át volt a katedrális esperese, itt is van eltemetve; és a 19. századi nagy felújítást Sir Benjamin Guinness, a sörgyár egykori tulajdonosa finanszírozta.
A Trinity College, Írország legrégebbi egyeteme 1592-ben kezdte meg működését I. Erzsébet királynő parancsára, akinek célja a jól képzett írországi protestáns értelmiség kinevelése volt. A későbbiekben ide járt többek között Oscar Wilde és Samuel Beckett, jelenleg tizenkilencezer hallgatója van. A kampusz impozáns épületeinek többsége neoreneszánsz stílusban épült, köztük szellős tereken át sétálhatunk, de van egy nagyobb park is, melynek gyepén jó időben tömegével heverésznek a fiatalok. Az egyetem – és az egész város – fő attrakciója a régi könyvtár (Old Library), annak is a hetven méter hosszú terme (Long Room), ahol garantáltan minden könyvmolynak eláll a lélegzete, még az sem zavarja az embert, hogy temérdek turista között kell evickélnie. Az intézmény hatmillió kötete közül kétszázezer sorakozik itt a sötétbarna tölgyfa szekrényekben, a felsőbb polcokon lévőket csúsztatható létrákra lépkedve lehet csak elérni. A polcok lábánál található vitrinekben megcsodálhatunk néhány ritkaságot, és a sorok végén egy-egy márványszobrot, ezek közül tizennégyet 1860-ban rendeltek meg; Peter Scheemakers filozófusokat, írókat és az egyetemet támogató férfiakat örökített meg. A kollekciót százhatvan évvel később, 2020-ban kibővítették négy női tudós mellszobrával, így most már itt van Rosalind Franklin, Ada Lovelace, Augusta Gregory és Mary Wollstonecraft is. Ebben a könyvtárban őrzik a kellsi kódexet (Book of Kells), amelyet a 9. század elején kezdtek el írni Iona szigetén, és hosszú éveken át nagy becsben tartva menekítették a vikingek elől. Az evangéliumokat tartalmazó, csodálatosan illusztrált, latin nyelvű, pergamenre írt kódex eredetileg hatszáznyolcvan oldalas volt, de a 19. században újrakötötték, és négy könyvre osztották. Kettőt páncélszekrényben őriznek, és kettőt lehet megnézni, ezekben rendszeresen lapoznak, hogy a látogatók minden alkalommal más-más oldalakat láthassanak.
Szórakozzunk!
Míg az angol konyhára maguk az angolok panaszkodnak együtt a világgal, az ír gasztronómiára kifejezetten büszkék a helyiek. Kezdjük az ír reggelivel, ami a megszokott sült szalonnán, kolbászkán, sült babon, gombán, tojáson, hash brownon (röszti) és paradicsomon kívül véres és sima hurkával lesz teljes – aki betol egy ilyet reggelire, délutánig nem tud evésre gondolni. A klasszikus „irish stew” kiadós egytálétel, mindenképpen kell benne lennie báránynak, hagymának és krumplinak, de szívesen adnak hozzá más gyökérzöldségeket is. A sűrű, melengető levesekből hatalmas a választék, csakúgy mint a sörrel készült fogásokból, a pitetészta alá rejtett, barna sörrel főtt marharagu például a nap bármelyik szakában jó választás. Miután Dublinban rengeteg különféle nemzetiségű ember él, a nemzetközi konyha finomságai közül is bátran választhatunk, garantáltan autentikus fogásokat kapunk.
