Azaz, várjunk csak… Nem, ez sem egészen pontos. Valójában ennél is régebben felmerült már a városok egyesítésének az ötlete. 1849-ben egészen komolyan, olyannyira, hogy egy rendelet is született róla, ám a történelem vihara azt is elsodorta az ország függetlenségével együtt. Legközelebb csak az 1870-es évek elején, a két város felújításának, kicsinosításának a terveivel egy időben került elő újra az egyesítés ötlete. Dualizmus kori elődeink nem kisebb ambícióval láttak neki az építkezésnek, mint hogy európai jelentőségű világvárost hoznak létre, és ehhez elengedhetetlen volt a régóta kézenfekvő egybekelése az egymással évszázadok óta kacérkodó településeknek: az ódon, patinás Budának és a dinamikus, nyüzsgő Pestnek.
Pest-Buda helyett
Eleinte az egyesült főváros új neve sem volt egyértelmű, noha mi már magától értetődőnek vesszük. A két települést már a megelőző évszázadokban is sokszor emlegették együtt, ám a legtöbbször Pest-Budaként hivatkoztak rá. A Budapest elnevezés csak néhol bukkant fel, többek között például a legnagyobb magyar, Széchenyi István írásaiban. Budapest. Mennyivel szebben, természetesebben hangzik ez, ráadásul földrajzilag is így helyes, hiszen balról jobbra haladva így olvashatók egybe a nevek.
Az egyesülés első aktusa már 1872 decemberében megtörtént a XXXVI. sorszámú törvény elfogadásával, ám ezután még csaknem egy teljes évet kellett várni, hogy 1873. november 17-én a Vigadó épületébe össszehívott díszközgyűlés is megszavazza a három város eggyé válását a Fővárosi Törvényhatóság megalakulásával. Azért ott, mivel a régi Városházát már nem használták, az új pedig még nem készült el. Nem kerítettek nagy feneket a dolognak, nem voltak ünnepségek, tűzijáték, nyilvános ünnepi beszédek a kor dagályos, emelkedett stílusában. Némi túlzással azt mondhatjuk, a főváros korabeli lakosai szinte észre sem vették, mi történt. Egyébként is, volt elég bajuk… Az 1873-as esztendő kimondottan tragikus volt: tavasszal visszatért és újra pusztított a rettegett kolera, májusban pedig váratlanul összeomlott a bécsi tőzsde, gazdasági válságot kirobbantva, sokak életét, munkáját, egzisztenciáját tönkretéve, évekre megakasztva a fejlődést.
Alaposan meglepődtek volna tehát, ha akkor elmondjuk nekik, hogy évtizedek, évszázadok múlva pont ezt a cudar esztendőt fogják ünnepelni az utódaik.
Hálaadó szentmise
Mégis így alakult… Az első nagyobb ünnepségsorozat az esemény ötvenedik évfordulóján, 1923 novemberében volt. Ekkor még néhányan éltek is azok közül, akik tagjai voltak az egykori közgyűlésnek, és őket nagy tisztelettel és ovációval fogadták az Újvárosháza virágokkal teli dísztermében, a jubileumi ünnepségen. Előtte a belvárosi templomban hálaadó szentmisét tartottak Csernoch János bíboros hercegprímás celebrálásában, majd a díszmagyarba vagy fekete frakkba öltözött városatyák a díszegyenruhás lovas rendőrök sorfala között átvonultak a Városházára az ünnepi közgyűlésre. Ide csak meghívóval lehetett bejutni, és természetesen jelen volt az ország vezetősége, élükön Horthy Miklós kormányzóval. Itt már beszédek is elhangzottak, ám mivel Sipőcz Jenő főpolgármester éppen betegeskedett, őt az egyik alpolgármestere, Folkusházy Lajos helyettesítette. Erre az alkalomra készült Kodály Zoltán műve, a Psalmus Hungaricus, és fellobogózták a várost, ám összességében ez az évforduló sem hagyott túl mély nyomot a főváros lakóiban.
