Markowa kis település Lengyelország délkeleti csücskében, ötven kilométerre az ukrán és kétszáz kilométerre a magyar határtól. Lakosainak száma ma négyezer-egyszáz, ami négyszázzal kevesebb, mint amennyi akkor volt, amikor a tragikus események történtek. Markowában született Józef Ulma és későbbi felesége, Wiktoria Ulma, akik miatt erre a kis településre került a múzeuma azoknak a lengyeleknek, akik zsidókat mentettek a második világháború során.
Hétköznapi emberek
Wiktoria és Józef 1935-ben házasodtak össze, amikor a férfi harmincöt, felesége pedig huszonhárom éves volt. Öt hektár földjük volt Markowa határában, azon gazdálkodtak. Józef agrártudományi főiskolára járt, méheket tartott és selyemhernyót tenyésztett, amit akkoriban kevesen csináltak. Kezdeményezője volt, hogy Markowában a gazdák termelőszövetkezetet alakítsanak, elsőként Lengyelországban. (Emiatt később hivatalos elismerésben is részesült.) Dolgozott könyvtárosként, újságcikkeket is írt a helyi lapba, és tevékenyen kivette a részét a helyi plébánia, valamint a faluközösség életéből. A felesége méltó társa volt mindebben. Érettségi után Wiktoria a gać-i népegyetemre járt, tagja volt a helyi amatőr színtársulatnak, nagyon szerette a könyveket, sokat olvasott. Az Ulma házaspárnak hat gyereke lett, a hetedik már nem tudott megszületni. Józef Ulma mindemellett lelkes amatőr fotós is volt. Az első fényképezőgépét maga készítette, azzal örökítette meg a 20. század eleji lengyel vidéki élet szépségeit és nehézségeit. Több mint nyolcszáz felvétele maradt ránk, amelyekkel a családtagjai mellett emléket állított azoknak az embereknek is, akiket meg akart menteni, és akikkel végül együtt lelték halálukat.
Kizökkent világ
1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot nyugatról, két héttel később a Szovjetunió pedig keletről. Október 1-jére az ország elfoglalása lényegében befejeződött, a Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradékaként a két nagyhatalom felosztotta egymás között Kelet-Európát. A németek által megszállt területeken létrehozták a Lengyel Főkormányzóságot, melynek a főkormányzója Hans Frank lett, akit a háborút követő nürnbergi per során a Nemzetközi Katonai Törvényszék elítélt, és utána kivégezték. Frank volt ugyanis felelős a lengyelországi zsidó lakosság gettókba tereléséért és megsemmisítéséért, és 1941. október 15-i parancsában ő adott utasítást azon lengyelek kivégzésére, akik zsidókat bújtatnak vagy segítenek a szökésben.
1942 nyarán Markowában is megkezdődött a zsidó lakosság felszámolása. „Azokat, akiket az utcán találtak, a helyszínen lelőtték – figyelmeztetés nélkül. Akik megpróbáltak elrejtőzködni, a földeken ásott gödrökből, csűrökből, fészerekből hurcolták ki. Öregeket és gyerekeket, nőket és férfiakat öltek meg. Éjjel-nappal vadásztak az emberekre” – írja Agnieszka Bugaƚa az Ulma család történetét megörökítő könyvében. Ulmáéktól először Ryfka Tencer kért menedéket, egy nagymama, aki a két lányával és az unokájával menekült. Józef kis faházat ácsolt számukra a lakott területektől messze fekvő földjük határában, ahova Wiktoria mindennap friss vizet és élelmet vitt nekik. Nem sokkal később újra kopogtattak Ulmáék ajtaján, a zsidó Goldman család tagjai voltak – akiket a helybéliek Szallként ismertek –, apa a négy fiával, akiket Józef a háza padlásán bújtatott el, és nem sokkal később a család három nőtagja is csatlakozott hozzájuk.
