Szorítást érez a gyomrában, ha a munkahelyére gondol? Nem tud aludni? Még hétvégén is állandóan azon pörögnek a gondolatai, mik történnek odabent? Ha a tünetek közül akár egy is fennáll – vagy korábban tapasztalt ilyet –, akkor ez a cikk önnek szól. Hátha sikerül rájönnie, valójában mitől is retteg. Csak ha felismeri a helyzetét, lehet reménye arra, hogy változtatni tudjon rajta, márpedig változtatni kell, mert előbb-utóbb az egészsége látja kárát. Nem szabad elhinni, hogy nem tehetünk semmit a pokoli főnökök ellen!

„Nem szívesen diagnosztizálom, mert szerintem Jungnak is feladná a leckét, de a főnököm súlyosan paranoid személyiség – olvasom Bea panaszát Modla Zsuzsanna könyvében, a Pokoli főnökökben. – S mivel folyton szorong, és mélyen ismeri ezt az állapotot, tévedhetetlenül kiszúrja azokat a beosztottait, akik szintén rettenetesen szoronganak, mert egzisztenciális válságban vannak, vagy súlyosan sérültek lelkileg. Ilyenekkel veszi magát körbe, hogy aztán halálra szekálhassa őket. Retteg is tőle mindenki. Az talán mindent elmond, hogy a kollégák egy közeli parkba járnak ki beszélgetni, ott cigarettáznak remegve, mert bent »a falnak is füle van«. Volt olyan munkatársam, aki levegőt sem mert venni a jelenlétében, folyton ott zihált mellettem, amikor kiment ez a boszorkány az ajtón. Szerintem ebből nyeri az erejét, amivel fenn tudja tartani a látszatot.” 

A szerző, aki egyébként kulturális antropológus, vette a fáradságot, és addig beszélgetett különböző bántalmazó főnökök alatt dolgozó férfiakkal és nőkkel, míg ki nem rajzolódott előtte a munkahelyeken gyakorta előforduló jelenség. De vajon hogyan lesz valaki elviselhetetlen, beosztottai önbecsülését módszeresen leépítő, őket az idegösszeomlás szélére sodró vezető?

– A beszélgetések nyomán az szűrődött le bennem, hogy ezek a főnökök valamiképpen mindig a hozzá nem értésüket kompenzálják – válaszol Modla Zsuzsanna. – Márpedig két dologban lehet inkompetens egy főnök. Vagy a szakmai tudása hiányzik, vagy a vezetéshez szükséges képessége, azaz nem tud az emberekkel bánni, képtelen őket irányítani. Esetleg mind a kettő egyszerre. A rossz vezető milyenségét pedig az dönti el, hogy ezekkel a hiányosságaival hogyan küzd meg. Például dönthet úgy egy főnök, hogy „én ehhez nem értek, meghúzom magam, és találok valakit, aki elvégzi helyettem a munkát”, vagy annyira szorong, hogy úgy érzi, mindent kontrollálnia kell, és folyamatosan azt a látszatot igyekszik fenntartani, hogy mindent ő tud jobban – átírja a jelentéseket, projektterveket, és így tovább –, ezzel pedig őrületbe kergeti a kollégáit, és hosszú távon leépíti az önbecsülésüket. És az is lehet, hogy a megoldást a megfélemlítésben látja, nehogy még a végén valakinek eszébe jusson megkérdőjelezni a szakmai hozzáértését. A két hiányosság közül a szakmai inkompetencia a kisebbik baj. Ha valakinek vannak bizonyos „átváltható készségei”, mint például kritikai gondolkodás, elemző érvelés, empátia, gyorsan megtanulja, amit kell. A veszélyesebb az, ha a főnök vezetői képességei hiányoznak! Nem tudja, miként kell az embereit­ motiválni, hogyan kell elismerni a teljesítményt, egyáltalán, hogy el kell ismerni, és támogatni a munkavállalót abban, hogy a legjobban tudjon és akarjon teljesíteni. Az ilyen főnök alkalmatlan arra, amiért a székében ül: hogy menedzselje a munkatársait. 

Miből vehetjük észre?

„Egyszerűen nem vettük észre, hogy bántalmaznak – meséli András, a könyv egyik adatközlője.
– Éreztük a rémes szorongást, hogy valami nem stimmel, hogy feszültek vagyunk otthon, de nem állt össze, hogy az egész mögött ő van. Sőt, azt gondolom, mindannyian meg voltunk győződve róla, hogy mi magunk tehetünk erről, mert nem vagyunk elég jók. Ő meg, mint valami alakváltó, mindig tudta, hogyan kommunikáljon, hogy egyre zavartabbak legyünk… Volt olyan kolléga – később derült ki –, akit finoman, láthatatlanul őrölt fel, mígnem súlyos pánikrohamához mentőt kellett hívni. Volt olyan is, aki jelezte, hogy neki stresszt okoz a rá nehezedő elvárás, amire az volt a válasz, hogy arról ő tehet, mert itt a világon semmi gond nincs. Ez volt vezetőként a válasza: hogy ő a hülye, vele van a baj.”

– Az agresszív főnök által teremtett káosz, ahol senki nem bízik senkiben, még saját magában sem, a mérgező munkahelyi légkör egyik alapesete. De mire jó ez? – teszi fel a kérdést Modla Zsuzsanna. – Az ilyen hatalommániás, érzelmileg zsaroló vezető tudatosan teremt káoszt, ez az ő területe, ebben tud manipulálni, érzelmileg hatni ránk. Mert amit akar, az az, hogy szolgáljuk. Mégpedig az ő saját márkájának építését. Ennek rendel alá mindent és mindenkit. Ráfügg a gyors sikerre, hogy kifelé csillogni tudjon, és a munkatársai, akiket közben halálra kínoz, nem érdeklik. Az, hogy a jelzésre azt válaszolja, a beosztottja a hülye, a másik megalázásának legfőbb módja. Egészen addig csinálja, míg annak végleg leépül az önbecsülése, és már el sem hiszi magáról, hogy bármire alkalmas lenne.
A főnök legjobb kibúvója, ha ránk süti, hogy túlérzékenyek vagyunk.
Nyilván sok minden függ a személyiségtől, hiszen egy autonóm, magabiztos kollégát nehezebb manipulálni, mint azt az embert, akinek törékeny az önbizalma, de a lelkialkat, a „túlérzékenység”, még ha így lenne is, kevés volna ahhoz, hogy valakit bele lehessen üldözni ebbe az ördögi spirálba. A rossz munkahelyi struktúra legalább akkora szerepet játszik benne. Hiszen hol virulhat egy pokoli főnök tartósan? Olyan szervezetekben, ahol például nincsenek fékek és ellensúlyok, nagyok a hatalmi távolságok, és ahol a félelem légköre az egész vállalatot belengi. 

Mit tehet a munkavállaló? 

Bea például felmondott, de jó darabig eltartott, míg az önbecsülése morzsáit összekaparta, és újra teljes értékű embernek érezte magát. ­Sokáig gyötörték például rémálmok, amelyekben ismét a munkahelyén találta magát, és arra riadt fel, hogy fulladozik. 

Sajnos azonban sokan kitartanak anélkül, hogy megpróbálnának küzdeni a változásért, mert arra nevelték őket, hogy „fogadat összeszorítva is”. Jellemzően ilyenek az X generáció tagjai, azaz az ötvenes, hatvanas munkavállalók, ők inkább túlteljesítenek, de az is lehet, hogy már nincs lehetőségük a munkahelyváltásra. 

– A méltatlan bánásmódot nem lehet megszokni, és nem is kell! – mondja szakértőnk. – Kellő önismerettel és helyzetértékeléssel megfogalmazott problémáinkból képesek lehetünk kiutat találni. Először a szervezeten belül igyekezzünk keresgélni: asszertív érdekvédelemmel, szövetségben a kollégákkal, körültekintően tájékozódva a jogainkról. Ha belülről nem megy, érdemes munkajogásszal konzultálni. És persze vannak helyzetek, amikor nincs más megoldás, mint a kilépés. De fontos, hogy úgy tudjunk felállni, hogy azt érezzük: mi mindent megtettünk magunkért! Tiszteljük önmagunkat és egymást, legyünk bátrak és elkötelezettek, és adjunk esélyt annak, hogy élvezzük, vagy legalább ne rühelljük azt – vagy végső esetben ne haljunk bele abba –, amivel oly sok időt töltünk, a munkánkat. Gondoljunk arra: ha még az amerikai filmmogult, Harvey Weinsteint is meg lehetett buktatni, akkor a hatalmukkal visszaélő kispályás hazai autoritásokat hogy ne lehetne?

Főnöktípusok

Az, hogy valaki mitől szörnyű vezető, természetesen soha nem egy, hanem több rossz tulajdonság függvénye, még az is lehet, hogy súlyos személyiségzavar áll a háttérben. A kulturális antropológus mégis megpróbálkozott a bántalmazó főnökök osztályozásával:  

A „nem főnök főnök” gyakorlatilag soha nem elérhető, semmiben nem dönt, esetleg megvonja a vállát, hogy nem tudja, de a felelősséget nem vállalja azért, ha valami félrecsúszik a munkahelyén. Az ilyen vezető alatt vagy dolgozik egy magát menedzselő csapat, vagy a vákuumállapot miatt szépen elszállingóznak a jó képességű emberek. Márpedig a jó munkaerő pótlása költséges és fájdalmas dolog.

Az inkorrekt főnök például az, aki féltékeny a tudására. Nem szívesen adja át a fiataloknak, puszta nemtörődömségből, esetleg haszonlesésből. De inkorrekt az a vezető is, aki hétvégén is elvárja, hogy a beosztottja a rendelkezésére álljon. Nem tiszteli a másik magánéletét, és ha az illető nem engedelmeskedik, bosszút áll rajta. 

A kellemetlen főnök többek közt a macsó, aki egyetlen alkalmat sem hagy ki, hogy kettesben maradva a munkatársnőjével szexista kijelentéseket tegyen, és ezzel kínos helyzetbe hozza. „Jól áll magának a miniszoknya.” Ismerős? Majd flegmán elneveti magát: „Csak vicceltem.” 

A mániás főnöknek sokféle mániája lehet, például a napi tizenkét órás munka. A beosztott kidolgozhatja a lelkét, mégsem lesz elég. A kontrollmániás sem jobb, aki puszta kompenzációból kézi vezérlésre állít mindent, és hasonlóképpen soha semmivel nem elégedett, kivéve azzal, amit ő talál ki. 

A veszélyes főnök a megfélemlítő, akiről Bea alapos összefoglalását olvashattuk fent. Gyakran kiderül, hogy narcisztikus, súlyos személyiségzavarral küzdő ember. De iszonyú veszélyes lehet a báránybőrbe bújt farkas, avagy az áldozatból bántalmazóvá lett vezető is. Valamint ne felejtsük el a visszaélés non plus ultráját, a gátlástalan és bosszúszomjas karrierpusztítót se! 

Illusztráció: Getty Images