Furcsa kéréssel állt elém a minap Berni lányom.
– Tati, kiesett a fogam, de a fogtündértől most nem csokit szeretnék kérni.
– Hát mit?
– Egy papucsot.
– Tényleg, és miért?
– Mert egyszer a Johanna is azt kapott.
Valami kezdett derengeni. Egyszer a fogtündér valóban elfelejtette, hogy vinnie kellene valamit, és mivel csokija éppen nem volt, a nagy kapkodásban kényszerűségből egy papucsot tett Johanna párnája alá. Szerencsére a fogtündérnek az ilyen esetekre van egy titkos fiókja, amiben különböző potenciális ajándékok sorakoznak. Ez a fiók tabu, amit még a csokoládétolvajok is tiszteletben tartanak. Ebben a fiókban hevert egy pár papucs, amiről, ha jól emlékszem, a Mikulás döntött úgy, hogy ez már túlzás lenne, és a kipucolt cipő helyett abba a fiókba került, amiből a fogtündér is gazdálkodik.
Szóval Johanna ezt a papucsot kapta meg a fogtündértől a foga ellenértékeként. Nem tudom, hogyan fogadta, mert sajnos nem emlékszem rá, de valószínűleg jól. Johannának nagyon szerencsés természete van. Akiben viszont mély nyomot hagyott az eset, az Berni, ő most kifejezetten papucsot kért a fogáért.
Csakhogy a fogtündér csokoládéval készült.
Akkor most mi legyen?
Az események azonban most a fogtündér kezére játszottak.
– Tati! Tati! – szaladt oda hozzám kétségbeesve Berni lányom. – Nem láttad a fogamat?
– De, láttam.
– És hol van?
– A szádban.
– Jaj, Tati, nem arról beszélek, hanem ami kiesett, sehol nem találom.
Berni gondosan egy papír zsebkendőbe csomagolta a kiesett fogát, amit a zsebében tartott, és amit kérésre vagy anélkül is szívesen megmutatott.
– Most akkor mi lesz? – nézett rám a kislányom tágra nyílt szemekkel.