Ó, micsoda kulturált, európai, színes és hipóillatú intézmény! – álmélkodunk fotós kollégámmal, amint belépünk az ajtón. Hogy aztán két perc múlva már hátráljunk is kifelé: a helyi óvodában már megszokták, hogy a „budapesti gyüttmentek” benézik a házszámot. Az Igazgyöngy Alapítvány bázisa kettővel odébb található. Ez pedig nem más, mint tulajdonképpen egy emeletes családi ház, afféle tipikus Kádár-kocka. Az egész épület rezeg és zsizseg, akárha valami jótékony hatású elektromosság járná át. Mindenki telefonál, értekezik, valamit hoz vagy visz, mozgásban van. Épphogy csak felnéznek a munkából, és konstatálják, hogy már megint itt van valami pesti újságíró, aztán folytatják, amibe belekezdtek. Az elektromosság központi forrása – egy szociális atomreaktorba oltott pedagógiai dinamó –, L. Ritók Nóra kávéval kínál, és belekezd a történetükbe.
Ezt így is lehet?
Olyan lendülettel és szenvedéllyel mesél a kezdetekről és arról, hová jutottak máig, hogy alig tudom kérdésekkel provokálni. Berettyóújfalu egy tizenötezres város Hajdú-Bihar vármegyében, a keleti végeken. Nóra itt született, itt nőtt fel, és itt is kezdett rajztanárként. És ahogy a pályára lépett, rádöbbent, mennyire fontos eszköz a gyerekek fejlesztésében a művészettel nevelés – ami sokszor egyben önterápia is. És hogy az emberi hang, a partnerség mennyire jól tud működni az iskola falai között. 1999-ben jött aztán létre az Igazgyöngy Alapítvány, amely művészeti iskolaként működött, tizennégy éve viszont kiterjesztette tevékenységi körét.
– Érzékeltük, hogy van valami baj – mondja. – Valami, ami feszít bennünket is. Az állam szociális és pedagógiai rendszerei ügykezelő típusúak. Vagyis ha történik valami, azt igyekeznek megoldani. Az okokat viszont nem tárják fel, pedig a problémákat csak úgy lehet megoldani, ha leásunk a gyökerekig. Például ha egy gyerek lop, akkor védelembe veszik, ami azzal jár, hogy jó darabig erősebb ellenőrzés alá vonják a családot. De azzal, hogy miért lopott, már nem foglalkozik senki. Ha a védelembe vétel ideje alatt nincs új eset, akkor lezárul az ügy. Majd alig pár hónap, és újrakezdődik, mert az okok mindig újratermelik az ügyeket.
Az Igazgyöngy Alapítvány mára hat művészeti iskolát üzemeltet, tizenhét környékbeli településen végez folyamatos szociális munkát, és van egy közeli zsákfalu, Told, amely az egész, összetett program úgynevezett „teszttelepülése”. Ebben a kétszázkilencvenhárom ember által lakott faluban minden ott van összesűrítve, akár a cseppben a tenger: szociális, egészségügyi, lakhatási, gyereknevelési, közösségfejlesztési és munkahelyteremtő társadalmi vállalkozás mintaterepe a falu – ahová nemsokára el is indulunk.
– Az egyik fiókomban őrzök egy olyan hivatalos értesítést a kezdetekről, amelyben az egyik hivatali dolgozó kéri, hogy L. Ritók Nórát, ezt a dilettáns bajkeverőt tartsák távol a rendszertől, mert csak árt neki – meséli Nóra. – Mostanra azonban az Igazgyöngy Alapítvány együtt tud működni az állami rendszerrel. Nekünk nincsenek hatósági jogköreink, de vannak más eszközeink, amelyek pedig az intézményrendszernek nincsenek. Mi a hivatalos szervekkel együttműködve próbálunk segíteni.
Visszapattanás a merev rendszerről, szélmalomharc, néha kilátástalannak ható küzdelem – mind kijutott bőven az alapítványnak. De volt szép és felemelő pillanatokban is részük.
– Egy alkalommal annyi ruhaadományt kaptunk, hogy elküldtük a java részét egy családsegítő központnak. Másnap felhívtak, hogy az osztásnál majd kiírják, a sok holmi az Igazgyöngytől jött. Mire mondtam, hogy nem kell kiírni, mert nem ez a lényeg. Ekkor válaszolta az állami alkalmazott: „Ezt így is lehet…? Most értettem meg, hogy ti igazán segíteni akartok.”
Feszített december
Körbejárunk az épületben. Az emeleten, a nagy tárgyalóban reggeli értekezleteken találkozik az alapítvány negyvenkét dolgozójának egy része. Az irodákban izzanak a telefonok. Alul pedig, a raktárhelyiségekben a beérkező adományok mellett a művészeti iskolások alkotásai és a társadalmi vállalkozásuk csodaszép, a honlapjukon megvásárolható termékei várják a megrendeléseket. A nagyobb, színes festményeket a komolyabb adományozó cégek kapják.
– Az advent a legkiemeltebb időszak nálunk – mondja Nóra. – Odafigyelünk arra, hogy a gyerekek mindenhol kapjanak ajándékot, és eljusson hozzájuk a karácsony üzenete. Körülbelül ezerötszáz családot érünk el. Attól függően, mennyi adományt tudunk összegyűjteni, az állami intézményeket is bevonjuk. Van óvodai-iskolai listánk, vannak családi csomagok, családi adománygyűjtések. Utóbbiak főleg élelmiszert jelentenek, de ahol lehet, ott a rászorulók brikettet is kapnak, hogy felfűthessék a házukat. A gyerekeknek pedig örömöt akarunk szerezni. Nem használt ruhát és cipőt adunk nekik, hanem játékot – igazi ajándékot.
December elején beérkeznek az adományok, az első két hét a legfeszítettebb időszak: az Igazgyöngy összes alkalmazottja úton van, és önkéntesek is segítenek, hogy minden célba érjen. A karácsony előtti pár napban viszont már minden munkatárs a családjával lehet, mert fontos, hogy megelőzzék a kiégést.
A kemény tavalyi és idei inflációt nemcsak az alapítvány, de mindenki megérzi errefelé. A nyaralás vagy a tartalékképzés itt rengeteg családnak értelmezhetetlen fogalom. Az alapélelmiszerek is jelentősen megdrágultak. A disznóhús sok család asztaláról eltűnt, gyümölcs meg már nem is nagyon volt. Van „vegetás” vagy tarhonyás leves, paprikás krumpli magában, hús nélkül. A múlt héten egy csoportot Egerbe vittek kirándulni. A szállodában a gyerekek megkérdezték, hol fognak aludni, mert nem tudták elhinni, hogy ott, a hotelben. A reggeli svédasztalnál segíteni kellett nekik, mert csak a megszokott ételeket kóstolták, és nem mertek válogatni az ismeretlen élelmiszerek közül.
– Nem normális, hogy ilyen szinten szétnyílt a társadalmi olló. Milyen világ az, ahol a gyerekek nem tudnak felsorolni több ételféleséget vagy játékot, és szakmát sem? – kérdezi L. Ritók Nóra. Nem válaszolok. Inkább kocsiba szállunk.
