Mostanában annyi vásárlási ajánlat, kedvezmény és tipp zúdult rám internetes lapokból meg hirdetésekből, hogy eldöntöttem, új ruhát veszek, mert sokan leszünk szilveszterkor. ­Lényegtelen, hogy piros nyakláncot és ezüstös harisnyát vásároltam ruha helyett, az viszont fontos, hogy fiatalokkal, idősekkel, karcsú és duci lányokkal, hölgyekkel ismerkedtem meg a boltokban. A beszélgetéseinkről – „Nem túl fényes? Szűk? Bő? Bohócos?” – a legjobb barátnőm kedvenc, Sarah Haginak tulajdonított idézete jut eszembe: „Csak egy középszerű férfi önbizalmát add meg nekem, uram!” Mert mi, nők nagyon szigorúak vagyunk magunkhoz! Igaz, néhány celeb különös szerelésekben pompázik, de a többségünk óvatos. Pedig nem kellene mindig igazodni! Ha talpig flitterben, fodorban, szegecsben, testhezállóban vagy „térfoglalóban” érezzük jól magunkat, akkor nosza…! Különös, hogy egy divatszakmában dolgozó meg egy filozófia szakos ismerősöm egyformán lelkesedik a harangos aljú és abroncsos ruhákért, amelyek arról is szólnak, hogy nagyobb teret „harapunk ki” a környezetünkből, de engem visszatart egy élmény. 

Jó néhány évvel ezelőtt az Optimist International Louisville-ben tartott bálján – amerikai magyar olvasók szavazatai alapján lettem a szervezet dísztagja – elképedve bámultam, milyen vadító térfoglalóban járja a nyitótáncot a teltkarcsú fővédnök. Fényes, rózsaszínű nagyestélyi, hátul, a derékvonal alatt méretes masni. Tánc közben lobog… A férjemen kívül senki nem értette, miért rohantam ki a teremből. Ugye sejtik? Nem akartam, hogy lássák, csorog a könnyem a nevetéstől. Persze még aznap megbántam az idétlenségemet, mert rájöttem, a hölgy okos, szellemes, aki a saját örömére öltözött extravagánsan. Bizony a masnija szerepet játszott abban, hogy elengedtem sok, belém nevelt előítéletet, és nem ítélkezem. Ezért merem javasolni, varrjunk, alakítsunk, vásároljunk, hogy mindenki olyan szerelésben szilveszterezzen, amelyben szabad és magabiztos! Így nyugodtabban tehetjük fel a kérdést: Mondd, új esztendő, mit tervezel velünk?