Hogy kerültél Curaçaóra?
Skóciában végeztem az egyetemet, egy évig dolgoztam Budapesten, majd felvettek egy egyéves mesterképzésre Amszterdamba. Az első hónapokban megismerkedtem a leendő férjemmel egy falmászó klubban. 2019-ben házasodtunk össze, amikor a fiunk, Saba már egyéves volt. A férjem, aki holland, Curaçaón nőtt fel, és itt élt tizenöt éves koráig. Nagyon visszavágyott, és amikor néhány éve úgy éreztük, változásra van szükségünk, úgy döntöttünk, ideköltözünk. A második kisfiunk, Benni akkor volt négy hónapos.
A férjed megtalálta azt az érzést, amit keresett?
Nem teljesen. Ez van, amikor a nosztalgia dolgozik az emberben – ezt teljesen átérzem, hasonlót élek át Magyarországgal kapcsolatban. A férjem régi barátai például nem épültek úgy vissza az életébe, mint várta, igaz, az ikertestvére szintén itt él, és ez nagyon jó. Nekem azonban magyar állampolgárként még nehezebb dolgom van, mint neki, bár az ő jogainak köre is szűkebb, mint az itt születetteké. De ő és a gyerekeink még így is alanyi jogon megkapják öt évre az itt-tartózkodáshoz szükséges pecsétet, míg nekem minden évben meg kell újíttatnom azt. Továbbá a férjemnek úgynevezett szponzorációs díjat kell fizetnie utánam, ami évente háromszáz euró.
Milyen nyelvet beszélnek Curaçaón?
A spanyolok a sziget 1499-es felfedezése után Európába deportálták az őslakosokat, és nyugat-afrikai rabszolgákat hoztak be, akik amolyan „második őslakosok” lettek. Az 1500-as években sok portugál zsidó került ide, a 17. században pedig jöttek a hollandok. A sziget a 18. században többször gazdát cserélt Hollandia, Anglia és Franciaország között. 2010-ig a Holland Antillák része volt, ma pedig a Holland Királyságon belüli társult állam. Ennek megfelelően a papiamento nyelv egy sajátos mix: alapvetően spanyolos, portugálos hangzású, holland szavakkal és talán némi afrikai beütéssel tarkítva. Nyelvtani szerkezeteit tekintve egyszerű, például mindent jelen időben fejeznek ki, legfeljebb hozzáteszik, hogy tegnap, holnap… A holland és az angol is hivatalos nyelv.
A képeslapokról az a benyomásunk, hogy Curaçao maga a földi paradicsom. Tényleg az?
Amikor először landol a szigeten az ember, az az érzése, mintha egy kődarabra érkezne. Rögtön utána fejbe kólintja a meleg, majd a rádöbbenés, hogy ez nem egy fejlett, modern ország. A házak egyszerűek, laposak, a nap és a só hamar tönkreteszi őket. Több mint fél évig nem megy harminc fok alá a hőmérséklet, olyan, mintha szaunában ülnél, mintha hangya lennél egy nagyító alatt. Viszont a tél nagyon kellemes. Október közepétől januárig sokat esik az eső, minden zöld és virágzik. A főváros kifejezetten szép, klasszikus, európai stílusú házakkal, amelyek a kék, a sárga és a rózsaszín árnyalataiban játszanak. Az öblök pici strandjai tényleg csodálatosak: fehér homok, gyönyörű, kék víz, ami sosem hideg. Kis Curaçao kétórányi hajóútra található: ez a lakatlan sziget valóban maga a paradicsom. Anyukám szokta kérdezni, nem unom-e a tengert, de azt kell mondanom, hogy nem. Heti két-háromszor úszom benne sportolás gyanánt, és a gyerkőcökkel is minden héten strandolunk. Ha olykor rosszabb napom is van, a tenger elmossa a negatív hangulatot, felfrissít, megnyugtat, és eltölt azzal az érzéssel, hogy összetartozom a természettel.
Hogyan közlekedtek a szigeten?
Gyalogolni nincs értelme. Nem csoda, hogy amikor ideköltöztem egy négy hónapos babával, egyfajta luxusbörtönnek éreztem a szigetet. Mindenhová kocsival kell menni, még a boltba is. Viszont autóval szinte mindenhol ott vagyok tíz-tizenöt percen belül, legyen szó a tengerpartról vagy az iskoláról, ahová egyébként reggel hét óra tíz percre oda kell érni. A korai kezdésnek a meleg az oka. A tanítás dél-fél egy körül véget ér. Mellesleg a gyerekek négyéves koruktól fogva járnak iskolába.
Dolgozol már a gyerekek mellett?
A gyerekek előtt recruiter voltam, executive search területen, ez olyan toborzót jelent, aki az igazgatói pozíciókra specializálódik. Hollandiában szültem, és ott az anyának két hónap szabadság jár a baba világra jötte után. Ezt hat hónapra sikerült feltornásznom, akkor beadtam a fiamat a bölcsibe, és munkába álltam. Két hétig zokogtam, a harmadik héten felmondtam, és kivettem a gyereket az intézményből. Megbeszéltem magammal: nem kell feltétlenül mindent ugyanúgy csinálnom, mint azoknak, akik abban a kultúrában szocializálódtak. Végül a fiam tizenöt hónapos korában mentem vissza dolgozni heti három napban. Viszont azt is éreztem, hogy az eredeti munkám kapcsán nincs meg bennem az a tűz, ami ahhoz kell, hogy nagyon jó legyek benne, így valami másban kezdtem gondolkozni. Előtört a sportolói énem, és elvégeztem egy pilatesoktatói képzést, csak aztán jött a Covid, ami sok mindent megváltoztatott az életemben.
Milyen értelemben?
Amikor engem is elért a betegség, szó szerint nem kaptam levegőt. Felnőttkori asztmát állapítottak meg nálam, a mai napig szteroidot szedek. A Covid bizonyos pszichés állapotokat is bekapcsolt nálam, amikre valószínűleg egyébként is lehetett hajlamom, például az erős szorongást. Miközben alternatív gyógymódok után kutattam, három éve egy csikungoktatói képzést is elvégeztem, és a napi szintű gyakorlásnak köszönhetően teljesen rendbe jöttem lelkileg. Lehet, hogy szakmailag is ez lesz az én utam, mert szeretném a csikungot szélesebb körben is ismertté tenni. Most pilatesedzéseket tartok hotelekben, valamint azt tervezem, hogy a családi házunk alsó szintjén található ötven négyzetméteres apartmant berendezem saját stúdiónak. A férjemmel is van egy érdekes projektünk. Nagy kert öleli körbe a házunkat, és bár elég kemény a talaj, a férjem a fejébe vette, hogy zöldítsük vissza a területet, hozzunk létre egy „ehető erdőt”. Semmit nem veszünk el a földtől, mindent visszaadunk, még a gazt is. A locsolást a hatvan méter mélyre fúrt kutunkból oldjuk meg, ami azért is fontos, mert a víz rendkívül drága. Máris ötven gyümölcsfánk van, némelyik olyan termést hoz, amilyet még életemben nem láttam és nem kóstoltam, mint például a guava, a csillagalma vagy a knippa.
Jól kijössz az emberekkel?
Igen, alapvetően nagyon jól kijövök velük. Sokkal inkább otthon érzem itt magam, mint előtte Hollandiában. A helyiek nyolcvan százaléka egyébként színes bőrű, úgyhogy én tulajdonképpen egy kisebbséget képviselek. Olykor mintha éreznék emiatt egy leheletnyi távolságtartást, miközben alapvetően nagyon kedvesek és segítőkészek. Az emberek sokat nevetnek, jóízűen, hangosan: felemelő hallgatni. Hogy negatív észrevételt is mondjak, rengeteget szemetelnek, sok a kóbor kutya, és borzalmasan táplálkoznak, emiatt feltűnően sokan túlsúlyosak. De ez senkit nem érdekel, mindenki iszonyú szabadon öltözködik, nagyon színesen. A nagy ruhamárkák nincsenek jelen, így a legtöbben egyszerű holmikat hordanak. Mindegy, hogy nézel ki, és ez nagyon felszabadító tud lenni. Barátságosak, türelmesek, ami vezetés közben is érződik. Mindenki mindenkit elenged, beenged, sokszor öt-tíz autót is, az előzékenységet pedig dudálással köszönik meg.
Miket esznek?
Eléggé húsosak, és az édességekért is rajonganak. Szeretnek mindent, ami olajban van megsütve, legyen az töltött tészta, sajt, hús vagy hal. Kedvelik a sült banánt, a rizst babbal, ami Dél-Amerikát idézi. Helyi különlegesség a papaja stoba, ami egy lassú tűzön főtt papajás pörkölt. Klasszikus köret a funchi, ami amolyan helyi polenta, kukoricából készül, és főzve vagy olajban sütve is készítik. A szigeten rengeteg a leguán, amiből a helyiek levest főznek.
Hogyan ünnepelnek arrafelé?
A curaçaóiak imádják a zenét, minden alkalmat megragadnak a közös éneklésre és táncolásra. A februári karneváli időszak hasonló a brazíliaihoz, színes, hangos és vidám. Az április 27-i Koningsdag (a király napja) a holland életérzést hozza vissza. A helyiek büszkén ünneplik a zászlójukat és a függetlenségük kivívásának napját október 10-én. December 6-án a Sinterklaas érkezik hajón Spanyolországból, és ajándékot hoz a gyerekeknek. Szárazföldön lóval közlekedik, segítői pedig a Pietek. A helyiek között sok a keresztény, így nagyon szeretik a karácsonyt. Már november elején minden fel van díszítve, kicsit olyan az egész, mint egy amerikai filmben, csak hideg és hó nélkül.
Fotó: családi archívum, Getty Images
