Tibet és Nepál közvetlen szomszédságában Bhután is az önmagukat kereső spirituálisok, adrenalinturisták és a természetimádók Mekkája lehetne, ha a helyi kormány nem korlátozta volna drasztikusan az évente az országba beengedett turisták számát. A timpui kabinet viszont így döntött, mert fontosnak tartják hagyományos életformájuk, kultúrájuk és természeti kincseik megőrzését. A turistahadak pedig minderre veszélyt jelentenének. (A televíziózást és az internetet is csak 1999-ben engedték be az országba, addig mindkettő tiltva volt.)
A turizmus visszafogása miatt jelentős bevételtől esnek el, de ezt a kérdést a vezetés más szempontok alapján értékeli. Egy érdekes húzással ugyanis nem a szigorúan gazdasági GDP (egy főre jutó bruttó hazai termék) alapján, hanem a GNP, azaz a „bruttó nemzeti boldogság” mérőszám alapján kalkulálja a jólétet, amibe olyasmik tartoznak, mint a testi és mentális egészség, a családok épsége, a szeretteikkel töltött idő, illetve a környezet megóvása. (Bizonyára nem véletlenül választották ezt, ennek alapján ugyanis Bhután a világ legboldogabb országa, és nem Finnország, ahogy a mindenhol idézett World Happiness Report állítja, amely elsősorban gazdasági, politikai tényezőket vesz számításba.) Bhutánban az alkotmányban rögzítették, hogy az ország területének hatvan százalékát mindörökre erdőnek kell borítania – a természet közelsége ugyanis áldásos hatással van testre, lélekre, családra, országra. Jelenleg területének hetvenkét százalékát borítja erdő, ami adna némi mozgásteret a faipar számára, ám ezzel nem tudnak élni, mert a kormány betiltotta a fakivitelt. A bhutáni erdők tehát nincsenek veszélyben, sőt, a trend éppen ellenkező, mert például csak 2015-ben világcsúcsot állítottak fel azzal, hogy önkéntesek 49 672 fát telepítettek egyetlen óra alatt. Így vált lehetségessé, hogy az ország karbonnegatív legyen.
Füstmentes ország
Az ENSZ, az Európai Unió, valamint az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) mind egyetértenek abban, hogy 2050-re el kell érni az egész bolygó karbonsemlegességét. Az erősen iparosodott országok ezt a saját területükön nem tudják megvalósítani, ezért megvásárolják szegényebb, kevésbé iparosodott országok karbonkvótáját, azok pedig örömmel el is adják nekik. Érdekes, hogy ez a tevékenység nem tiltott, és bár így sajnálatos módon a szennyezőknek nem kell beszüntetniük a tevékenységüket, de legalább fizetnek a szennyezésért „cserébe”.
Bhután azonban nem adja el a kvótáját, ezért lehet az egyetlen igazoltan karbonnegatív ország a világon. (Panama és Suriname is az lehetne, ha nem kereskednének a kvótájukkal.) Tehát nem a szén-dioxid-kvóta a fő exportterméke, hanem az elektromos áram. Az ország tele van gyors folyású hegyi folyókkal, amelyekre vízerőművek települtek, és a megtermelt áram hetven százalékát a szomszédos Indiának adják el. A maradék bőven elég a helyieknek; közülük a mezőgazdasággal foglalkozók ingyen, a többiek pedig fillérekért jutnak hozzá az áramhoz. Egy vízerőművet egyszer kell megépíteni, a károsanyag-kibocsátás attól kezdve zéró. A kormány azzal is támogatni szeretné a hagyományos fatüzelésről az elektromos fűtésre történő átállást, hogy anyagilag segíti az elektromos berendezések beszerzését. Sőt, szerződést kötöttek a japán Nissan vállalattal elektromos gépjárművek beszerzésére, a cél ugyanis a belső égésű motorok teljes kiszorítása. Ha ez megtörténne, kitehetnék a táblát, hogy „Füstmentes ország”, ugyanis a dohányzást, szintén a világon elsőként, már 2010-ben teljes egészében betiltották.
Városok versenye
Az ENSZ 2030-ra kitűzött fenntartható fejlődési céljai között tizenharmadikként szerepel a globális felmelegedés két Celsius-fok alatt történő tartása. Valójában senki nem tudja, hogy ez a cél tartható-e, vagy sem, a klíma annyira komplex rendszer. Ennek megfelelően a világ egyes részein fütyülnek az úgynevezett „zöld átalakulásra”, míg máshol, mint Bhutánban, komolyan veszik. Noha az erősen iparosodott országok mind a nettó kibocsátók körébe tartoznak – amin az is csak szépségtapasz, hogy megvásárolják a szegényebb/fejletlenebb országok karbonkvótáját, ettől ugyanis a károsanyag-kibocsátásuk nem csökken, csak papíron néz ki jobban –, ugyanakkor ugyanezek az országok azok, amelyekben a világ legzöldebb nagyvárosai találhatók. Ezek a városok sok esetben nagyon kreatív módokon csökkentették károsanyag-kibocsátásukat, és ebből mindenki csak tanulhat.
Mi az a karbonnegativitás?
A klímaváltozás és a globális felmelegedés egyik kiváltó tényezőjének a légkörben jelen lévő szén-dioxid koncentrációjának megnövekedését tartják, és ebben többségi vélemény szerint komoly szerepet játszik az emberi tevékenység. A világ az energiájának egy jelentős részét szénalapú – fosszilis – energiahordozók (szén, olaj, földgáz) elégetéséből szerzi, a szenet elégetve pedig szén-dioxid keletkezik, amit a légkörbe eregetünk füst kíséretében. Röviden összefoglalva szénpozitív országoknak azok számítanak, amelyek több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit a tavaik, tengereik, erdőik élővilágával megkötni képesek. A karbonsemleges országoknál ez az arány egyenlő, a karbonnegatív országok pedig több CO2-t kötnek meg, mint amennyit kibocsátanak. Bhután kétmillió tonna szén-dioxidot termel évente, ezzel szemben az erdői hétmillió tonnát nyelnek el, az eredmény: mínusz ötmillió tonna szén-dioxid, ezzel az ország a karbonnegativitás világbajnoka.
Koppenhága – Már majdnem karbonsemleges
Az ökolisták legtöbbjének élén – mert természetesen ebben sincs közmegegyezés – Dánia fővárosa áll, mint a jelenleg legkörnyezetbarátabb város a világon. Koppenhágában több a bicikli, mint az autó, a kerékpározás a helyi kultúra részévé vált. De az önkormányzat sem tétlenkedett, 2019 óta csak elektromos meghajtású buszokkal üzemel a tömegközlekedés, 2010 óta tudatosan fejlesztik a zöldtetőket, a város körül szélerőműveket létesítettek, és elkötelezték magukat amellett, hogy 2025-re karbonsemlegessé válnak, továbbá százezer új fa ültetésével gazdagítják az ökoszisztémát.