Hetenként egyszer suli után meglátogat egyik ifjú rokonom. Hetedikes. Együtt ebédelünk. Közben elmeséljük egymásnak a kalandjainkat. A legutóbbi alkalommal Bulcsú így kezdte a beszámolóját:

– Nagymama, ez most olyan volt, mintha könyvben olvastam volna. De velünk történt! Mi csináltuk… négyen!

S miután precíz térképet készített a helyszínekről, olyan alapossággal, mint régi Verne-könyveim metszetei, elmesélte annak a délutánnak a történetét. 

A hetedikből a négy muskétás négy cimbora.
(A négy muskétás címet Dumas testőrei mintájára önkényesen én ragasztottam rájuk.) Osztálytársak. Együtt bringáznak, egyszer-egyszer eltekernek a mekibe, a nyeregből végigpásztázzák a Duna-partot, éles szemmel mindent észrevesznek, s mint később kiderül, sok mindenről naprakész információval rendelkeznek. Ami manapság ritka és becsülendő, átfogó képük van a környék minden utcájáról, tereiről, üzleteiről, piacáról, benzinkútjairól, és így tovább. 

De ne vágjunk a dolgok elébe! Azon a bizonyos napon, amiről történetünk szól, a sulitól nem messze feltűnt nekik egy egyedül csatangoló, ide-oda futkározó, kedvesen kajla fekete kutya. A korát úgy saccolták, a kölyökkoron túl lehet, a felnőttkoron még innen.
Látszott, hogy tartozik valahová, vagy kiszökött, vagy elveszett, az is látszott, hogy egyelőre élvezi a szabadságot, szaglász, rohangál boldogan. A négy muskétás egy darabig kedvtelve nézte, aztán úgy határoztak, meg kellene valahogy fogni, és visszavinni a gazdájához. Először bringával eredtek a nyomába, de a fekete szökevénynek mindig volt egy félutcányi előnye. Ekkor betévedt egy zsákutcába. Le a bicikliről, gyors ötletelés, azonnali haditerv, ketten menjenek pórázért és jutalomfalatokért, ketten kétoldalról megpróbálják magukhoz csalogatni. Áron és Bulcsú eltekertek, a két Máté ügyes taktikával becserkészték a kutyát. Amikor megérkezett a póráz és a kutyakeksz, Máté már a nyakörvet fogta. A nyakörvön nem volt semmi nyomravezető, se biléta, se utalás a kutya nevére. A négy fiú összenézett, mivel kutyások mind, tudták a megoldást: a chip! Meg kell tudni a fekete szökevény chipjét, abból minden kiderül.­ ­Ahhoz pedig állatorvos kell. Kettő is van nem is olyan messze. Ekkor már tolták a bringákat, Bulcsú kettőt, a Mátéét is, aki fogta a pórázt. Vonultak. 

– Tudod, nagymama, az volt a jó, hogy mindenki azt csinálta, amit kellett… magunktól…  

Elértek az állatorvoshoz, zárva. Ötkor nyit. A távolabbi szintén. Ekkor felhívták a szülőket. És ezt jól tették, mert az egyik mama kiderítette, hogy vannak benzinkutak, ahol le tudják olvasni a chipet. A másik mama talált is egy közelit, van leolvasójuk!