Biztos, hogy jó helyen vagyunk? A Ferencvárosi Művelődési Központ előterében fényképezőgép-börze fogad minket. Ám azon túl, a színházterembe már szállingóznak az elegáns, csinos hölgyek, többen gurulós bőrönddel érkeztek. Itt zajlik majd a Tahmina Országos Hastáncverseny.

A megnyitón felvonul a zsűri, mindannyian a magyar hastáncvilág ikonikus alakjai. Amikor a szervezőnek, Bacsa Ildikónak ajándékcsomaggal köszönik meg, hogy huszadik éve rendezi meg a versenyt, elérzékenyül, könnyes lesz a szeme.

A színpadra elsőnek a Jázmin Duót szólítják: a két Böbe (Nemesháziné és Szőkéné) tűzpiros szoknyában táncol. Nem sokkal később már a Kenza gyermekcsoport bűvöli el a nézőket. Amikor a zene felgyorsul, a közönség ujjong és tapsol, a hat lány pedig kitárja a karját. A kifeszített fátyluk olyan, akár a pillangók szárnya.

A tánc energiája

Amikor Bacsa Ildikó középiskolásként elindult ezen az úton, Magyar­országon a hastáncoktatás még egyáltalán nem volt a köztudatban. Egy tanórán mégis beléhasított az érzés, hogy ezzel akar foglalkozni. Később több helyen tanult, majd tanított is.

– A hastánc minden nőnek segít abban, hogy megélje a nőiességét és elfogadja önmagát. A színpadon kiteljesedünk. Ahogy a rózsabimbó kinyílik, mi is kivirágzunk ‒ mondja, amikor beszélgetni kezdünk.
‒ Olyan közösséget sikerült felépítenünk, ahova mindenki szeretettel jön vissza, olyat, ami a széthúzás helyett az összetartásról szól.

A kezdetekben Ildikónak még rendszeresen meg kellett küzdenie a tévhitekkel. Meghívták például egy tévéműsorba, amelyben a többiek azt a vonalat képviselték, hogy a hastáncosok mind a török basa háremhölgyei voltak. Hívták már fel olyan legénybúcsús fiatalemberek, akik úgy képzelték, a hastánc csak a szolgáltatás első fele. Ehhez képest az ókorban a nők eredetileg olyan termékenységi szertartásokon hastáncoltak, amelyeken férfiak részt sem vehettek. Létezik olyan elmélet is, hogy például amikor valaki szült, körbetáncolták, hogy az energiájukkal segítsék a vajúdást.

Ezekre a hagyományokra tökéletesen rímelnek azok a foglalkozások, amelyekkel Ildikó kísérletezett néhány évvel ezelőtt. Kismamáknak tartott olyan órát, amelyen az anyukák úgy táncoltak, hogy közben hordozóban magukra kötötték a babát. Próbálkozott egyébként akvahastánccal is: fürdőben, vízben táncoltak, ami a mozgást ugyan nehezebbé tette, de közben mindenki jókat nevetett.

Fellobbant a láng

Sorra jönnek a fellépők, és mindegyik előadásban van valami szikra. Az egyikben a ritmussal játszanak, valaki legyezővel táncol, hallunk ősi keleti dallamokat és modern diszkózenét. A zsűri a technikát, a megvalósítást és a koreográfiát pontozza.­ A résztvevők több kategóriában versenyeznek, van például gyermek, haladó, szóló és csoportos, és az ötven év felettieket váró is. Izgalmas az anya-lánya vegyes páros, ahogy a „T(r)oll a füledbe” nevű kategória is, ahová vicces táncos produkciókkal lehetett jelentkezni, de ezekbe az idén nem érkezett nevezés.

Hátul, az öltözők előtti szűk folyosón valaki fülhallgatóval a fülé­ben gyakorolja a koreográfiát. Harmatiné Nagy Ilona csak mosolyogva sétálgat.

– Világéletemben szerettem táncolni, és egyszer hallottam, hogy a városunkba, Mezőberénybe hastáncoktató jön Budapestről. Akkor már negyven felett voltam, de olyan erős vágyat éreztem, hogy elmentem a tizenhat-tizennyolc éves lányok közé. Ebben a táncban fellelhető az a varázs, amit kerestem, és amikor meghallottam a zenét, a pici láng fellobbant bennem. Végül ott maradtam velük ‒ meséli. ‒ A hastánc lett a szenvedélyem. Már a sokadik iksz után vagyok, de a tánc megfiatalít, kiváló gyógytorna, amivel még azok után is szinten tudom magam tartani, hogy megműtötték a gerincemet. Támogatott benne a férjem is. Amíg élt, ő volt a dizájnerem, a ruhámra ő varrogatta a kis csillogó pénzérméket, amiket mindig leráztunk az állandó mozgással.

Orvosi tanácsra

Nyílik az öltözőajtó, két táncosnő lép ki talpig kékben. Kozma Zsuzsa és Peszlen Teréz az ötfős Jácint csoport tagjai. 

– Zalaegerszegről érkeztünk, és a hó miatt izgultunk, hogy ideérünk-e. De ilyenkor minden stressz­faktor: halljuk-e a zenét a színpadról, észrevesszük-e, amikor szólítanak minket. Hiába tanuljuk a koreográfiát már két éve – árulja el Teréz. Húsz éve kezdtek, az első gálára még maguknak varrták a ruhákat, az egyikük lilában, a másik pinkben, a harmadik zöldben lépett fel. Azóta már megtapasztalhatták, hogy a ruha színe is sokat számít. Egy pozsonyi versenyen például a színpad mögött a háttér fekete volt, akárcsak a ruhájuk, így a produkciójuk kevésbé érvényesülhetett. Zalaegerszegen minden évben meghívják őket a huszonnégy órás úszógálára, a környékbeli falunapokon is rendszeresen fellépnek. Egyszer hazafelé elromlott az autójuk, és betévedtek egy születésnapra. Olyan kedvesen fogadták őket, hogy végül táncoltak egyet a házigazdáknak.

A résztvevők között a hetvenhat éves Kölesné Vandra Éva a „legszebb korú”, ahogy ő fogalmaz.

– Huszonegy éve tisztán egészségügyi okokból, orvosi tanácsra próbáltam ki ezt a fajta mozgást, mert ülőmunkát végeztem, és sok bajt összeszedtem. Öt év után kedvet kaptam a versenyzéshez is, és nem tudok róla leszokni. Barátaim­ lettek szerte az országban, és rengeteget javult az egészségi állapotom. 

A verseny egyetlen férfi indulója Bihari László. Bokáig érő, sötétkék ruhát visel, fejére hosszú fehér kendőt kötött.

‒ A nővéremnek köszönhetően­ ismerkedtem meg a hastánccal tizennégy éve. Ahogy telt az idő, egyre jobban beleszerettem, és elkezdtem űzni én is. De akkoriban az élet másfelé sodort, illetve sajnos sokan csúfoltak érte az iskolában, ami lelkileg nagyon nehéz volt, így abbahagytam az egészet. Viszont márciusban visszatértem, a szentesi egyesületben táncolok ‒ újságolja.
‒ Nagyon örülök, hogy volt bátorságom az újrakezdéshez.

Azt mondja, mára megerősödött annyira, hogy a negatív visszajelzéseket is kezelni tudja, de szerencsére azokban nem volt része, mióta visszatért. Jelenleg a férfi botos műfajjal, a férfi saidival egyedül ő foglalkozik Magyarországon. Otthon, az egyesüle­tében a hastánc női változatát is űzi, de a nyilvános fellépéseken a férfi saidi stílust szeretné képviselni, azonban nem zárkózik el semmitől, hiszen a hastánc mára a lételemévé vált.