Vajon miért pont húsz évre volt szükség, hogy megírd ezt a könyvet, miért nem többre, miért nem kevesebbre?

Az én malmaim mindig is lassan őröltek, szeretek szöszmötölni. Az első Maszat-hegyet 1999-ben kezdtem, és 2000-re kellett volna megírnom, de három évet csúsztam vele. Pedig akkor még sok időm volt, mint gondtalan egyetemistának, de mivel ez már nem áll fenn, pláne belassultam. És alanyi költő vagyok, mindig arról írtam, ami épp aktuálisan foglalkoztatott. Amikor szerelmes voltam, szerelmes verseket, amikor apuka lettem, mondókákat meg apanaplót a gyerekeimről. Akik megállás nélkül nőnek, úgyhogy egyre hosszabb meséket írok nekik. Így jutottam vissza a Maszat-hegy folytatásához. Ezt is több mint három éve kezdtem el, eredetileg még azt írtam az előhangba, hogy „tizenhét év röpült el összvissz”, aztán ezt kijavítottam tizennyolcra, tizenkilencre, és végül húszra. De így legalább kijött ez a szép kerek jubileumi szám.

Baj, ha az ember lassú?

Szerintem nem, de erről nehéz bárkit meggyőzni, különösen a kiadót, vagy az egyébként nagyon megértő menedzseremet. Elsüthetném, hogy jó munkához idő kell, meg tudok nagy irodalmi elődökre mutogatni. Vicces ötletnek tűnt, hogy Anyegin-strófákban, verses regényként írjam meg mindkét Maszat-hegyet, csak ez időigényes dolog. Byron a Don Juant öt éven át, a haláláig írta, Puskinnak nyolc évébe telt befejeznie az Anyegint. De folytatásokra vonatkozó példát is mondhatok. Ott van Tolkien, akitől A hobbit sikere után a kiadója rendelt egy folytatást. Egy évet kapott rá, hogy megírja, ehhez képest tizenhárom évig dolgozott rajta. Cserébe elég jó folytatás lett, az a címe, hogy A gyűrűk ura.

Az úton, hogy legyen egyáltalán folytatás, tényleg egy kis olvasód indított el?

Igen, egy olvasótalálkozón jött oda hozzám egy kislány szomorú arccal, és kérdezte, hogy na de mi lesz Emil bácsival? Ekkor kaptam a fejemhez, hogy tényleg, ő bizony ott maradt a főgonosz karmai között, a Paca cár börtönében. Az első Maszat-hegynél a cselekmény sokkal kevésbé foglalkoztatott, mint a rímek, a versformák, a verses regényi, eposzi hagyományok. Nem sokat törődtem vele, hogy ki a célközönség, így amikor már kész volt a kézirat, a kiadó egy ideig még vacillált, hogyan kéne tálalni, gyerek- vagy felnőtt könyvként, és hogy legyenek-e benne egyáltalán rajzok. Engem lepett meg a legjobban, hogy aztán gyerekkönyvként ennyire befutott, és ilyen utóélete lett.

Ez persze nemcsak dicsőséggel, hanem felelősséggel is jár.

Volt olyan kritikusom, aki felrótta, hogy a Maszat-hegy rossz példát mutat a gyerekeknek, majd felnő egy generáció, akik nem fognak emiatt mosakodni. Ezen csak mosolyogtam, az már sokkal jobban megdöbbentett, amikor megtudtam egy lányról, hogy azért hívják Jankának, mert a szülei nagyon szeretik a Maszat-hegyet. Azért az mégse mindegy, hogy valakit hogy hívnak, mindenkinek van egy viszonya a nevéhez, mi van, ha például utálja? Furcsa érzés volt, hogy amit leírok, ilyen hatással lehet mások életére.

A főszereplő ráadásul nem is kitalált személy, Muhi Andris ma is él és virul…

És eljött a könyvbemutatóra! Ő volt a legjobb gyerekkori barátom, és amikor már kicsit ismertebb költő lettem, akkor rágni kezdte a fülemet, hogy írjak róla egy verset. Aztán egy idő után annyira elszemtelenedett, hogy már egyenesen azt követelte, hogy ne is verset írjak róla, hanem egy eposzt. Úgy érezte, hogy mint a legjobb barátomnak, neki ez jár. Szóval ő ezt csak magának köszönheti.

Beszéltetek róla, milyen érzés neki ennek a történetnek a részese lenni?

Úgy emlékszem, hogy először nagyon izgatott volt, hogy majd sok levelet kap a gyerekektől. Mert beleírtam a könyvbe, hogy nyugodtan írjanak neki az olvasók: „ott él a Törpe utca 6-ba, ígérem, meg lesz tőle hatva.” De nemigen kapott leveleket, talán mert a Törpe utca olyan mesébe illő név, hogy senki se gondolta, hogy ez egy valós helyszín.

Szerintem sokan azt sem hinnék, hogy az a kis vadregényes átjáró a Németvölgyi út és a Bürök utca között tényleg létezik.

Azt muszáj volt megénekelni, sokat sétálgattunk ott gyerekként, és Titkos útnak hívtuk, Nemes Nagy Ágnes Bors néni könyve című műve alapján. Később pedig, amikor Zsófinak udvaroltam, ott sétáltattuk együtt Pipát, apukám berni pásztorát, aztán csillagokat bámultunk, amikről Zsófi elképesztően sokat tudott, és ezzel teljesen lenyűgözött.

Mi volt még, ami megfogott benne?

Nagyon tetszett, hogy olyan sokat beszél, végtelenül bájosan és okosan csacsogott mindenféle érdekes dologról, mindezt raccsolva, ami külön szexepil nála. Megfogott, hogy temperamentumos és tűzrőlpattant, velem ellentétben, aki mindig gátlásos és félénk voltam, úgyhogy nem is értettem, hogy hogyan hajlandó velem szóba állni ez a jó csaj. 

Azóta tizenhat év telt el, és lett három szép gyereketek, egy ideig követhettük is Misi, Jancsi és Béni vicces kalandjait itt, a Nők Lapja hasábjain, aztán szóltak, hogy nem szeretnének többet szerepelni, és te akkor abba is hagytad a rovatot. Hogy vannak most a fiúk?

Misi tizenhárom éves, majdnem olyan magas, mint én, és azt az életszakaszt éli, amikor az ember mindent leszól és menőzik, miközben még mindig nagyon érzőszívű és jófej. Akkor kezdett átlépni épp a kiskamaszkorba, amikor belefogtam a Maszat-hegy 2-be. Még hitt a fogtündérben, de ahhoz már túl nagy fiú volt, hogy szóljon nekünk, ha kiesett egy foga. Csak betette önállóan a párnája alá, aztán meg volt sértve, hogy nem vitte el a fogtündér. Írt is neki egy számonkérő levelet, hogy ez már a második fog, amiért nem kap ajándékot, és hogy ezt mégis mire vélje? A levelet is a párnája alá tette, csak utólag találtuk meg Zsófival, és nagyon meghatódtunk rajta. Aztán persze exkuzálta magát a fogtündér, és kárpótolta Misit. Most Jancsi van ebben a kiskamaszkorban, tizenegy éves, ráadásul középső gyerek, úgyhogy ő panaszkodik, miért nem lehet annyi mindene, mint a bátyjának, de közben meg miért nem abajgatjuk annyit, mint az öccsét. Béni nyolc volt a nyáron, és nagyra törő tervei vannak, még nem tudni, hogy színész lesz-e vagy asztrofizikus, esetleg éppen költő.

Jó, hogy olyan családban nevelkedik, ahol ez utóbbiról sem beszélik le!

Direkt lebeszélni nem fogom róla, ha tényleg ez érdekli majd. Van tehetsége a verseléshez, és elképesztő a fantáziája. A legjobb új Maszat-hegyi szereplő, egy böngyöjbák nevű sapkás óriásbogár is az ő fejéből pattant ki. Engem édesanyám annak idején kitartóan próbált eltéríteni a költői pályáról, mondván, hogy olyan jó vagyok matekból, legyek inkább bankár. Akkor kicsit orroltam rá ezért, de most már a gyerekeinek legjobbat akaró szülőként jobban megértem ezt az aggodalmat.