Néhány éve sokkolta a világot a hír, hogy halak és kagylók beleiben megjelentek az úgynevezett mikroműanyagok. A kagylókkal kapcsolatos információ különösen aggasztó volt, hiszen a halakkal ellentétben az egész állatot, tehát annak gyomrát is megesszük. Belga tudósok már 2017-ben kimutatták, hogy a tenger gyümölcseinek szerelmesei évente akár tizenegyezer műanyagszemcsét is elfogyaszthatnak. A publikáció megjelenése óta a téma komoly kutatási területté nőtte ki magát, és ma már nyilvánvaló, hogy az apró műanyagok nemcsak a halakban, de a levegőben is ott vannak, az Egyesült Királyság Plymouthi Egyetemének kutatói pedig rámutattak: a környezetünkből sokkal több műanyagot szippantunk be vagy nyelünk le, mint a kagylóból, sőt ma már azt is tudjuk, hogy a mikroműanyag benne van a vérünkben, a tüdőnkben, a méhlepényben és az anyatejben is. 

Parányi részecskék uralta világ

Gyakran használjuk a kifejezést, de pontosan mit is jelent a mikroműanyag?

– Sokféle kategorizálás létezik, de alapvetően elmondhatjuk, hogy az egy mikrométer és egy milliméter közötti mérettartományba eső bármilyen vízoldhatatlan polimert mikroműanyagnak nevezünk, míg az ez alatti mérettartomány esetében nanoműanyagról beszélhetünk – magyarázza dr. Herczeg Dávid, a HUN-REN–ELTE-MTM Integratív Ökológia Kutatócsoport tudományos munkatársa. – A mikroműanyagok bioszférára kifejtett hatásának kutatása rohamosan fejlődő, rengeteg új eredményt felmutató terület. Korábban a vizsgálatok főként az óceánok élővilágára kifejtett hatásokat célozták, ma már az édesvízi és a szárazföldi élőlények vizsgálatára is kiemelt figyelmet fordítanak a kutatók.

Mikroműanyagok kétféle módon képződhetnek. Megkülönböztetnek elsődleges, tehát már az ipar által ebben a mérettartományban előállított részecskéket, ide tartoznak a kozmetikumokban, gyógyszerekben, vízbázisú festékekben, különböző ragasztó- és felület­bevonó anyagokban található, illetve az elektronikai és orvosi alkalmazású részecskék. Emellett léteznek a másodlagosan, közvetett módon keletkező mikroműanyagok, melyek leg­gyakrabban a nagyobb műanyag használati tárgyak (pél­dául palackok, ételtárolók vagy zacskók) fizikai aprózódása során jönnek létre.

– Az elmúlt hetven évben a műanyaggyártás olyan mértékben megnövekedett, hogy nyugodtan kijelenthetjük, ma már egy műanyagok által uralt világban élünk – állapítja meg a kutató. – A 2014-es évre az éves műanyagtermelés meghaladta a háromszáztizenegymillió tonnát, ami a jelenlegi előállítási ütemet figyelembe véve 2050-re elérheti a harminchárommilliárd tonna/év gyártási kapacitást.

A környezetbe jutó hulladék tömegének ötvennégy százaléka műanyag termékből származik. Ennek nagy részét csomagolóanyagok és építési alapanyagok adják, emellett jelentős még az autó­gyártáshoz kapcsolódó termékek és a mezőgazdaságban használt műanyagok, illetve az ezekből képződő mikro- és nanoműanyagok aránya is. Nem túlzás azt állítani, hogy mindenhol ott vannak a környezetünkben ezek a parányi részecskék, hiszen méretükből adódóan a szél is könnyedén szállítja őket. Ennek okán gyakorta belégzéssel vagy folyadékfogyasztás útján jutnak az emberi és állati szervezetbe, leg­gyakoribb mégis a táplálékkal való bejutás. Mikroműanyagok jelenlétét olyan alapvető élelmiszerekben is kimutatták már, mint a cukor, a só, a gyümölcsök vagy épp a sör.

Hogyan hatnak ránk?

Bár a mikroműanyagok szervezetre gyakorolt hatása intenzív kutatási terület, a tudomány ma még nem tud kielégítő választ adni arra a kérdésre, hogyan is hatnak ezek az anyagok az emberi szervezetre.

– Nem jelenthetjük ki, hogy a mikroműanyagok egyértelműen­ káros hatással vannak az egészségünkre, habár néhány vizsgálat megállapította, hogy a szervezetbe bejutó részecskék koncentráció­tól, mérettől és formától függően krónikus gyulladást okozhatnak, ez pedig végső soron szövetkárosodáshoz vezethet – világít rá dr. Her­czeg ­Dávid. – Miután a mikroműanyagok a szervezetbe belépnek, ott mérettől függően sokfelé eljuthatnak. A legkisebb részecskék tudnak a legkönnyebben „utazni” a testünkben, és olyan szervekbe is bekerülhetnek, mint a máj, a lép, vagy akár a nyirokcsomók, ahol szintén gyulladásos folyamatokat indíthatnak el. Fontos megjegyezni, hogy az igazi veszélyt a nanoműanyagok jelentik ebben az esetben, hiszen azok olyan aprók, hogy a biológiai membránokon is átjuthatnak, ezáltal a sejtjeinkbe is beférkőzhetnek. A mikroműanyagok a méhlepényen is áttörhetnek, tehát a műanyagokkal kapcsolatba nem kerülő újszülöttek szervezetében is jelen lehetnek.

Ne várjunk másra! 

Mindezek fényében egyre többen vágynak műanyagmentes életre, ennek kivitelezése azonban nem egyszerű, bár korántsem lehetetlen. Molnár Anikó pár éve kezdte el beleásni magát a csomagolás- és műanyagmentesség világába, a klímaszorongás ugyanis őt is utolérte. 

– Ritkán vásároltam élelmiszerboltban, inkább csomagolásmentes üzletben és piacon, anyukám által varrt vászonzsákokkal jártam vásárolni, nem rendeltem házhoz ételt, nem ettem, ittam elvitelre semmit, még a néha megkívánt kólámért is a helyi moziba mentem, és a kulacsomba könyörögtem bele, hogy ne vegyek PET-palackot.

Anikó megpróbálta minél több termék, fogyasztási cikk olyan alternatíváját felkutatni, ami nem volt csomagolva, vagy hihetően környezetbarát csomagolásban volt. Egészen a világjárvány kitöréséig következetesen tartotta magát az elhatározáshoz, ám a Covid sok mindent felülírt. 

– Egyrészt a csomagolt árukkal kapcsolatban is kompromisszumot kellett kötnöm, sok hely bezárt, vagy korlátozottan értem csak el, másrészt – akárki akármit mond – sajnos igenis pénzfüggő, mennyire tudunk környezettudatosan élni. Mivel a járvány után én is rosszabb anyagi helyzetbe kerültem, már nem engedhettem meg magamnak olyan dolgokat, mint azelőtt: a nagy nehezen felkutatott csomagolásmentes sajtok, vajak, joghurtok, túrók például teljesen kiestek, ezeknél jóval olcsóbbak az előre csomagolt termékek. Ma is sok esetben a pénztárcámnak kell engedelmeskednem, de természetesen pár jó szokásomat azóta is tartom: ha egy terméket meg tudok venni észszerű áron csomagolásmentesen, akkor úgy fogom; továbbra is magamra főzök, és a lakásom azóta is „rendelésszűz”. Vászonzsákokkal bűvészkedem még mindig, és végre felfedeztem egy megfizethetőbb piacot. Sokan hiszik, hogy a változásnak felülről kellene történnie – mondván, majd ők is alkalmazkodnak, ha lesz lebomló zacskó a helyi boltban, vagy ha nem létezik már PET-palackos üdítő… Én ebben nem hiszek. Ha ezzel a pár, nem különösebben megterhelő – maximum kis szervezést és odafigyelést igénylő – szokással valamit enyhíthetek nemcsak a klímaszorongásomon, de a Földet fojtogató esztelen fogyasztás terhén is, akkor miért ne tenném meg? A „Kinek a felelőssége?” kezdetű kérdések ideje szerintem lejárt a hétköznapi ember számára is. Nem mutogathatunk vagy várhatunk másra, és hinnünk kell abban, hogy ezek az apró dolgok is számítanak – erősíti meg Anikó. 

Amit megtehetünk

Szakértőnk is úgy véli, nem csupán ökológiai lábnyomunk csökkenté­séért,­ de a mikroműanyagok környezetbe való kijutásának korlátozása érdekében is sokat tehetünk egyéni szinten.

– Mindig jól nézzük meg, mit veszünk, annak mi az összetétele, és ha van rá mód, kerüljük a műanyag csomagolású termékeket. Ez kifejezetten igaz az egyszer használatos műanyagokra. Amire nagyon érdemes odafigyelni, az a BPA (biszfenol A) adalékanyag hozzáadásával gyártott műanyag, a vegyületről ugyanis már jó ideje tudható, hogy mérgező hatással bír az emberi szervezetre, ráadásul a szaporodóképességünket is károsítja. Toxikus hatása miatt az Európai Unióban ma már korlátozzák a koncentrá­ció­ját a palackokban, a gyermekjátékokban vagy a pénztárszalagokhoz használt hőpapírban, egyes tagállamokban pedig teljesen megtiltották az élelmiszerek csomagolásában és a konyhai eszközökben való használatát. A BPA-hoz hasonlóan kerülendő vegyületek még a ftalátok, amelyeket elsősorban a műanyag termékek rugalmasságának és élettartamának növelésére használnak az iparban. Ezek is negatívan hatnak a szaporodási képességre és a magzati fejlődésre – figyelmeztet a szakember. – A mindennapokban a különböző vízszűrő berendezések, szemcsemérettől függően, szintén segíthetnek az ivóvíz mikroműanyag-tartalmának csökkentésében.

Dr. Herczeg Dávid úgy véli, míg a hétköznapok embere a maga eszközei­vel tudja felvenni a kesztyűt, országos szinten még a környezetbe történő kijutás előtt „be kellene fogni” a mikroműanyagokat.

– Ez elsősorban a gyárak és ipartelepek szennyvizének szűrésén keresztül valósulhatna meg, hiszen ez a részecskék egyik fő mozgási útvonala. Finnországban például az egyes szennyvízkezelő gyáraknál nagy hatékonyságú homokszűrőket alkalmaznak, amelyek szinte teljes mértékben képesek megakadályozni a mikroműanyag-részecskék természetbe való kijutását. Az így összegyűjtött mikroműanyag aztán kémiai vagy fizikai úton megsemmisíthető – teszi hozzá a szakértő.

A ruhától a városi porig

Azt, hogy melyek a legnagyobb mikroműanyag-kibocsátók, legegyszerűbben az alapján lehet megbecsülni, hogy a tengervizekben az ilyen típusú szennyezések mértéke mely iparágak termékeihez kötődik. A legnagyobb „kibocsátó” a ruhaipar (50-75%, főként mikroszálak), ezt követi az autóipar (10-20%, főként gumiabroncs-származékok), a városi porral bejutó mikroműanyagok (10-20%, főként műfű, épületfestékek és ipari csiszolóanyagok), és csak kisebb arányban az egyéb háztartási termékek maradványai (1-2%). Ami a területenkénti bontást illeti: a legnagyobb kibocsátó Kína, utána következik az Európai Unió és az USA.

A vizek szennyezettsége

– A tengerekbe és az édesvizekbe jutó mikroműanyag a tápláléklánc szinte minden szintjén képes felhalmozódni, de a csúcsragadozókban, például a halakban mutatható ki legnagyobb mennyiségben – mondja dr. Herczeg Dávid. – Hazánkban halastavakban és egyéb természetes vízfolyásokban is vizsgálódtak a kutatók. A vízből vett minták szinte mindegyikében, míg az üledékminták nagy részében megtalálhatók voltak a mikroműanyag polimerek. A legszennyezettebb vízminta esetében egy köbméter vízben harminckét mikroműanyag-részecskét találtak. A tengerekben ugyanekkora térfogat mellett több mint százszoros részecskeszámot figyeltek meg, vagyis ezek jóval szennyezettebbek az édesvizeknél.

Tanácsok a hétköznapokra

Bár teljesen kivédeni nem tudjuk, a mindennapok során mégis sokat tehetünk a mikroműanyagok ellen.

1. Mivel a beltéri levegőben több a mikroműanyag, mint a kültériben, gyakori szellőztetéssel csökkenthető annak mennyisége.

2. Rendszeres portalanítással, porszívózással a felületeken megragadt mikroműanyagot is eltávolítjuk.

3. Ruhavásárláskor célszerű kerülni a szintetikus alapanyagokat, ezek ugyanis a leggyakoribb „műanyagkibocsátók”.

4. A textíliákból a legtöbb mikroműanyag a vásárlást követő néhány mosás során kerül ki, ezért a ruhadarabok gyakori cseréje helyett tartós ruházat vásárlásával csökkenthető a kibocsátás. Olyan természetes alapanyagokat érdemes választani, mint a pamut, a selyem, a gyapjú, a kender és egyéb természetes szálak.

5. Bár az újrahasznosítás ma nagyon felkapott, nem árt tudni, hogy a hulladékból vagy újrahasznosított műanyagból gyártott ruhák gyengébb polimerekből készülnek, ezért a mikroműanyag-kibocsátásuk is nagyobb. 

Fotó: Getty Images