A napokban megismerkedtem egy harmincas férfival, akiről kiderült, hogy korábban a vendéglátásban dolgozott, aztán szállítmányozásra váltott a gyerekei miatt.

‒ A kislányom az első tíz évben alig látott. Azt hittem, nincs különösebb gond, de az iskolában elvégeztek a diákokkal egy pszichológiai tesztet, akkor tudtam meg, hogy a lányom szomorú, mert keveset vagyok vele. Nagy pofon volt.

Az, hogy kevesebbet dolgozhasson, a vendéglátásban, ahol folyamatosan emberhiánnyal küzdenek, megoldhatatlannak tűnt. A főnöke a fizetésemeléssel egy rövid ideig még meg tudta tartani, de végül felmondott.

Amikor új munkát keresett, a legfontosabb szempontja az volt, hogy többet lehessen a gyerekeivel.

Azóta kislánya megnyílt előtte, többet mesél az iskolás élményeiről. Közben azért hiányzik neki a pörgés, ha a gyerekek nagyok lesznek, visszatér majd az eredeti szakmájához. De most a kicsik érdekeit tartja szem előtt.

A bölcsebb apák még időben felismerik azt, amivel előbb-utóbb mindenki szembesül: hogy nincs olyan karrier, amiért megérné lemaradni a gyerekek legfontosabb éveiről. Erről első kézből bizonyosodhatott meg az ausztrál Bronnie Ware is. Éveken át hospice-nővérként szolgált, és a leghíresebb blogbejegyzésében azt gyűjtötte össze, mi az az öt dolog, amit az emberek a leggyakrabban bánnak meg a halálos ágyukon. „Az összes férfi, akit ápoltam, sajnálta, hogy nem látta felnőni a gyerekeit, mert helyette túl sokat dolgozott” ‒ írta.

Mindenki nyerhet

‒ A modern apaságnak az igazi alfája és ómegája a munka-magánélet egyensúly. És ez a legnehezebb téma is, mert az átlag magyar apa nincs jó helyzetben. Még mindig agyon kell dolgoznia magát a régi modell szerint ‒ magyarázza Léder László pszichológus. ‒ Ennek az egyik legfontosabb oka a beidegződés, hogy egy gyerekről csak az anya tud gondoskodni, ráadásul az anyának kutyakötelessége, hogy a gyereknevelés oltárán feláldozza az életét, ezért természetes, hogy az apa helyette is hajt. Ez nonszensz.

Ugyanakkor a pszichológus látja azt is, hogy

a fia­talabb generáció már megkérdőjelezi ezt a modellt, és nem csak az alapján ítéli meg az apát, mennyit dolgozik.

Azt, hogy a fia­tal apák mégis belehajszolják magukat a mókuskerékbe, Léder László a túlvállalással és a felesleges hitelekkel magyarázza.

‒ Rengeteg olyan párral találkoztam, akiknek még meg sem született a gyerekük, de már nyakig úsztak az adósságban. Hitelre vásároltak, házat újítottak fel, új autót vettek. Pillanatok alatt el lehet költeni egymillió forintot gyerekbútorokra, gyerekszobára meg babakocsira. Nagyon erős a marketing, ami a fészekrakási ösztönre hivatkozik, ám a szülők szorongására és megfelelési kényszerére játszik. Miközben a gyereknek a legnagyobb szüksége arra lenne, hogy két kipihent szülő szeresse.

Pedig, ha az apa vissza tud venni a tempóból, azzal mindenki nyer.

‒ Hatvan év kutatásai igazolják, hogy ha az apa is jelen van a mindennapokban, az jótékonyan hat a gyerek érzelmi intelligenciájára, kognitív készségeire, testi fejlődésére, mindenre

‒ mondja Léder László. Beszél Izlandról is, ahol 2000 óta egy hónap szülési szabadság jár az apáknak, szinte teljes fizetéssel. Azokban a családokban, ahol a férfi él ezzel a lehetőséggel, kevesebbet betegeskedik az apa, az anya és a gyerek is. ‒ Egy nő akkor lehet teljes értékű, kedves, empatikus, szerető anya, ha nem kell egyedül belerokkannia a gyereknevelésbe, és az is motiváló lehet, ha nem muszáj évekre otthagynia a karrierjét, amit olyan nehezen, sok év alatt épített fel. Az pedig, hogy az apák alacsonyabb fokozatra kapcsolnak, csökkentheti a kiégés veszélyét is.

A gyerekekkel töltött minőségi idő egyre több apának fontos (Fotó: Getty Images)

A változás lehetősége

Persze a gyakorlatban a munkáltatók ritkán fogadják kitörő örömmel a hírt, hogy valaki kevesebbet dolgozna. Az apák maguk sem szívesen kockáztatják meg, hogy túl sokszor mondanak nemet a főnöknek, mert tartanak attól, hogy előbb-utóbb betöltik a helyüket mással. Léder László mégis arra bátorítaná a férfiakat, hogy ha úgy érzik, a családjuk túl nagy árat fizet a cég rugalmatlanságáért, akkor inkább lépjenek tovább.
Ő is több ügyfelét, páciensét „mentette már ki” olyan reménytelen munkahelyről, ahol teljesen figyelmen kívül hagyták a családok szempontjait. Egy közel negyvenéves férfi például szakértőként dolgozott egy jól fizető cégnél, ahol neki született először gyereke, a kollégái mind fiatalabb férfiak voltak. Az, hogy nem sikerült semmilyen rugalmasságot kiharcolnia a vezetőségtől, és a feleségét magára kellett hagynia, a kedvét szegte. Felmondott. 

– Természetesen mindenkinek magának kell mérlegelnie a lehetőségeit, vannak kiszolgáltatott helyzetben lévő apák is, tudom ‒ folytatja Léder László. ‒

De jelenleg Magyarországon olyan a munkaerőpiaci helyzet, hogy a munkavállalóknak nagyobb a mozgástere.

Tehát legyünk merészek, ne ijedjünk meg a változástól. Az óriási munkaerőhiány miatt a jobb vállalatok szinte mindent megtesznek azért, hogy ne veszítsék el a tehetséges embereket. És felismerték, hogy a legtöbb, amit egy kisgyerekes apának adhatnak, az a rugalmasság, hogy például rendszeresen dolgozhat távmunkában, sőt akár még pluszszabadságot is kérhet. A  kisgyerekes apák a gesztust általában hatékonyabb munkával hálálják meg. Viszont ahhoz, hogy ez a családbarát vállalati kultúra elterjedhessen, fontos lenne, hogy az állam valamilyen formában, mondjuk, adókedvezménnyel ösztönözze a cégeket. A családtámogatási rendszer szintén erős újragondolást igényelne. Mert például hivatalosan a férfiaknak mindössze tíz nap szülési szabadság jár, az is úgy, hogy a hatodik naptól már csak a távolléti díj negyven százalékát kapják meg – és ezzel tulajdonképpen büntetik őket.

Új életritmus

Dr. Timmermann Gábor szülész-nőgyógyász elmúlt negyvenéves, amikor megszületett az első gyereke. Addig szenvedélyesen motorozott. Ám amikor az egyik páciensének a férje az úton egy őzzel ütközött, és életét vesztette egy motorbalesetben, az orvos eladta a motorját.

– Akkor értettem meg, hogy szülőként kötelességem életben maradni, hiszen én vagyok a családfenntartó – idézi fel. – Aztán amikor a második gyermekünk megszületett, úgy alakult, hogy eladhattam a korábbi vállalkozásomat, ami rengeteg időmet elvonta. Közben felkértek kórházigazgatónak, és úgy gondoltam, hogy mivel akkor nem kell majd ügyelnem, többet lehetek a családdal. De végül majdnem ugyanannyit kellett dolgoznom, ezért közel egy év után mégis lemondtam a kórházigazgatói pozícióról. Ezt azóta sem bántam meg. Van, aki a fél veséjét odaadja, amikor a gyermeke bajba kerül. Nekem csak a karrierem egy részéről kellett lemondanom.

Mára teljesen átalakult az életritmusa.

‒ A nagyobbik gyerekem iskolás, és érte tudok menni. Hétfőnként teniszezni viszem, az is közös program. A hétvégéket általában teljes mértékben együtt tudjuk tölteni. Így az életünk már sokkal közelebb áll a normálishoz, mint előtte.

Közös programok

Tál Dávid hét éve, huszonhat évesen kezdte el a vállalkozását: nyomtatókkal, irodatechnikai eszközökkel foglalkozik. Mára nyolcfős céget vezet. Amikor viszont öt éve megszületett a kisfia, Norbi, hirtelen szembesült azzal, hogy nehéz egyszerre a munkára és a családra is fókuszálnia.

‒ Napi tizenhárom-tizennégy órát hajtottam. A legnagyobb kihívást az okozta, hogy utána fejben is otthon legyek, és minőségi időt építhessek ki a családdal ‒ meséli. ‒ A legnagyobb akadálynak azt éreztem, hogy korábban én is ezeket a mintákat láttam, azt hordoztam, hogy a sikerhez látástól vakulásig kell dolgoznunk. Számomra a fejlődést és a továbblépést az önismeret hozta el.

A saját magammal való könyörtelen bánásmódot kellett felismernem és megváltoztatnom.

El kellett fogadnom, hogy nem tudok mindent egyszerre megcsinálni.

Ahhoz, hogy a munkaidőt napi nyolc-kilenc órára csökkenthesse, meg kellett tanulnia delegálnia a feladatokat, hogy ne egyedül vigye a hátán a céget, illetve nemet kellett mondania azokra az extra igényekre, amelyek feleslegesen terhelnék túl. Ehhez komoly lökést adott az is, hogy a felesége visszament dolgozni, azóta az apa leteszi a munkát fél négykor, hogy elhozhassa a kisfiát az óvodából.

Tudatosan törekedett arra is, hogy újra megtalálja a hangot a gyermekével. Közös programokat szervezett vele, nyáron például többször kocsiba pattantak, és elmentek a Velencei-tóra biciklizni, vagy kettesben főztek. Dávid le tudott lassulni a fiához, és az együtt töltött percekből ma már rengeteget töltekezik.

Elvárások szorításában

A KSH Népességtudományi Kutatóintézet 2009-es felmérésében a kérdésre, hogy milyen szerepet várnak el az apáktól, a kenyérkereső férfival (24,5%), illetve a családcentrikus férfival (18,5%) szemben az egyszerre kereső és családcentrikus férfira voksoltak a legtöbben (48%).

– Hasonló terhek a nőket is sújtják, amikor például elvárják tőlük, hogy a munka mellett legyenek háziasak és csinosak is.

De ez az irány, hogy a férfi ne csak az ünnepeken meg a focimeccseken legyen együtt a gyerekkel, hanem maradjon otthon akár három-négy napig is, ha a gyerek beteg, viszonylag új – magyarázza Spéder Zsolt egyetemi tanár, a PTE BTK Demográfia és Szociológia Doktori Iskola vezetője. ‒ Azt, hogy az apaszerep hogyan alakult át az elmúlt évtizedekben, jól igazolja az a 2018-as vizsgálat is, amely szerint a születéseknek már több mint a felénél, 56 százalékánál jelen volt az apa.

A KSH 2018-as adatai szerint a 254 300 magyarból, aki gyermekgondozási távolléten (gyesen vagy gyeden) volt, mindössze 2400 volt férfi. Spéder Zsolt szerint ez a hagyományokon kívül gazdasági érvekkel is magyarázható, és összefügg a nők munkaerő­piaci helyzetével: ha az apát jobban megfizetik, luxus lenne, ha az ő keresetéről mondana le a család. Mégis, sokat segíthetne az apai szerepek megélésében, az apa-gyermek kapcsolat megerősítésében és a családi harmónia fenntartásában, ha az apa – különösen akkor, amikor a partnere visszamegy a munkahelyére – néhány hónapig „főállású apa” lehetne, vélekedik a demográfus.

Kiemelt kép: Getty Images