1. A főiskola

Színházi közegben nőttem fel, anyukám bár dramaturgként dolgozott, mindig is színész szeretett volna lenni. Mivel számára ez egy beteljesületlen álom maradt, én is lehetetlen küldetésként tekintettem a pályára. Ezért az, hogy 1997-ben harmadik próbálkozásra felvettek a színművészetire, felért egy csodával. Egy nagyon jó osztályba és jól működő közösségbe kerültem, már eleve az, hogy egy olyan helyen vagyok, ahol mindenkit ugyanaz érdekel, fantasztikus érzés – ahogy az is, hogy a főiskolával kezdetét vette egy önmegismerő folyamat, ami komoly formáló erővel hatott rám.

2. Bátorság

A diploma után jó pár évig hagyományos kőszínházi közegben dolgoztam, aztán a véletlen úgy hozta, hogy bekerültem Pintér Béla társulatába. Míg ma teljesen elfogadott, hogy diplomásként az ember egy független színházban játszik, vagy alternatív színészként egy kőszínház alkalmazza, addig akkoriban nagyon bátor lépésnek számított, hogy valaki egy biztonságos színházi közegből elmegy egy független társulathoz játszani. Valaki kiesett a produkcióból, külsőst kellett hívniuk, és az én telefonszámomat tárcsázták. Tizenegy évig maradtam.

3. A férjem

A véletlen nemcsak a munkában, de a magánéletemben is meghatározó szerepet játszott, a férjemet ugyanis egy társkereső oldalon ismertem meg. Még aznap megtaláltuk egymást, hogy regisztráltam. Nem is találkoztam mással, és szinte egyből töröltem magam az oldalról. Mint kiderült, rengeteg volt a közös ismerős, rendre ugyanazokra a helyekre jártunk, vagyis bármikor megismerkedhettünk volna személyesen is. Akkoriban egyikünknek sem volt hosszabb ideje stabil párkapcsolata, és kicsit már elegünk volt abból, hogy mindig ugyanabban a szűk közegben, ugyanazon arcok között mozgunk. Sorsfordító találkozás volt ez, a korábbi párkapcsolataimhoz képest egy merőben más minőségű élményben van részem.