A kétszázhúsz éves, ritka kínai vázát egy londoni múzeumban véletlenül ripityára törő ötéves kisfiú esete bejárta a sajtót, ahogy az a hír is, hogy hasonló okból megsemmisült egy tizenötmillió forint értékű Jeff Koons-kutyaszobor (induló képünkön). Ilyenkor megpróbálják a műalkotást restaurálni (a vázát sikerült, a szobrot nem), és ha az adott darab nem pótolhatatlan, akkor különösebb kár nem éri a múzeumot, mert a biztosító fizet. Egészen más a narratíva azonban, ha pont azok bántják a művet – véletlenül, tudatlanságból vagy épp rosszul értelmezett kötelességtudatból –, akiknek vigyázniuk kellene rá.
A JEKATYERINBURGI RONGÁLÓ
A modern műalkotások ritkán egyértelműek első pillantásra, általában kell némi háttértudás vagy egy tárlatvezetés, hogy értsük, mire gondolt a művész. Ennek hiányában megtörténhet, hogy valaki nem fogja fel, milyen értékes valójában a gyerekrajznak vagy krikszkraksznak tűnő kép.
2021 decemberében, a jekatyerinburgi Borisz Jelcin Központban egy avantgárd művészeti tárlat keretében kiállították Anna Leporszkaja Három alak című festményét. Az eredetileg arctalan figurák közül kettőnek egyik napról a másikra „kinőtt” a szeme, egy látogató vette észre, hogy valaki golyóstollal odapöttyözött, ahová nagyon nem kellett volna. A szemfüles műértő azonnal jelentette a rongálást a múzeumnak, az eset átkerült a rendőrséghez, majd a belügyminisztériumhoz. Először jelentéktelennek ítélték a kárt, ám a médiafigyelem közfelháborodást keltett, így mégis vizsgálatot indítottak, és kiderült, hogy egy teremőr a bűnös. Alekszander Vasziljev az első munkanapját töltötte a múzeumban, és kicsit szorongott, hogy hatvanhárom évesen, sérült veteránként hogyan lesz majd képes nyolc órán át állva dolgozni. Próbálta elterelni a figyelmét, nézte, miképp reagálnak a látogatók az általa nem túl szép, gyerekrajznak vélt alkotásokra. Szóba elegyedett egy hozzá hasonlóan értetlenkedő kamaszcsapattal, és az egyik lány – Vasziljev állítása szerint – adott neki egy tollat, és rábeszélte, hogy rajzoljon a figuráknak szemeket, hiszen ő a múzeum dolgozójaként megteheti. A kép nem szenvedett visszafordíthatatlan károkat, mert nem nyomta rá annyira a tollat, de a négyszázmillió forint értékű festmény helyreállítása így is egymillió forintnyi összegbe került. A bíróság végül vandalizmus bűne miatt száznyolcvan óra közmunkára ítélte Vasziljevet, akinek pszichiátriai vizsgálatra is el kellett mennie.
REND A LELKE MINDENNEK
Míg egy bekeretezett képről tudni lehet, hogy minden bizonnyal a kiállítás darabja, a modern szobrok alaposan feladják a leckét. 2001-ben Damien Hirst egy londoni galériában mutatta be legújabb műveit. A Painting by Numbers tárlat egyik szenzációja volt a Hirst műtermét és az alkotás embert próbáló folyamatát megidéző installáció, amelyben cigarettásdobozok, üres sörösüvegek, jól megtömött hamutál és festékes tubusok is szerepeltek.
Az ünnepélyes megnyitót követően a galéria takarítója körbejárt, akkurátusan kiürítette a hamutálat, begyűjtötte a koszos kávéscsészéket, összeseperte a műalkotás általa hulladéknak vélt elemeit.
Tette csöppet sem háborította fel Hirstöt, sőt nevetve szedegette ki a kukából a csikkeket, majd újrakomponálta a művet.
Gustav Metzger is hasonlóan reagált, amikor a Tate Gallery takarítónője Az önpusztító művészet első nyilvános demonstrációjának új alkotása című installáció egy részét kukába dobta. Egy asztalnak támasztott nagyobb zsáknyi papírhulladékról van szó, amelyről a múzeum alkalmazottja azt hitte, a kiállítást berendező munkások hagyták ott. Metzger el volt ragadtatva, hogy műve beteljesítette azt, amire a neve is utal, hiszen hogyan lehetne a művészet önpusztítóbb annál, mint hogy a szemétbe kerül?
Martin Kippenberger formabontó alkotásai halála után is sokakat vonzanak. 2010-ben a dortmundi Ostwall Museumban több művét is megcsodálhatták a látogatók, többek között azt a falécekből összeállított szobrot is, amelynek címe: Amikor elkezd csöpögni a plafonról. A fadarabokon apró, bézs színű festékcseppek szimbolizálták a csöpögő vizet, ám ezt valamiféle véletlen fröcskölődésnek vélte a takarítónő, ezért időt és fáradságot nem kímélve egy éjszakán át suvickolta a létraszerű installációt, mire az összes csöppet levakarta róla. Az egymillió dollár értékű művet egy magángyűjtő adta kölcsön a kiállításra, és úgy vélte, a takarítás tulajdonképpen tisztelgés Kippenberger újító szelleme előtt. Azt kérte, maradjon a faszerkezet lepucolva, úgy, ahogy van, mert már így teljes, és írják ki mellé egy táblára, hogy mi történt.
