A méltóságteljes, fehér épület előtti járdán egy talpalatnyi szabad hely sincsen, egy csokor, ünneplőbe öltözött szépkorú ember a Soproni Nyugdíjasegyetem soron következő előadása miatt érkezett a Lámfalussy Sándor közgazdaságtudományi karra, ami minden második héten az egyik legjobban várt esemény a nyugdíjasok körében.
A Soproni Egyetem a Kisalföld szerkesztőségével szoros együttműködésben már tizenkettedik éve szervezi az előadásokat, ahol a legkülönfélébb témákban hallgathatnak előadásokat a tanulni vágyók. A mai a százhuszonhetedik előadás.
Leckekönyv és tombola
Bár az aula bejáratnál felállított regisztrációs pulthoz hosszú lépcsősor vezet, a korlátba, a botba vagy egymásba kapaszkodva mindenki legyőzi a fárasztó akadályt, hogy aztán kis pihenő után aláírjanak, ha kell, a leckekönyvükbe pedig megkapják a pecsétet. A szervezőktől megtudom, aki minden előadáson részt vesz, vagyis az összes pecsétet begyűjti, év végén sorsoláson vehet részt, ahol az elhangzott előadások témájához kapcsolódó, az előadók által felajánlott nyereményeket sorsolják ki.
– Aki nem hozza el a leckekönyvét, kimarad – mondja eljátszott szigorral a programsorozat egyik kulcsembere, az erdőmérnöki kar dékáni hivatalának egykori vezetője, Bogdán Jánosné, Klári néni, és elárulja, őket itt, a regisztrációs pultnál mindenki csak úgy emlegeti, mint a „Pecsételők”, és bár feladatkörük túlmutat ezen, egyáltalán nem bánják.
A rektori hivatal felkérésére a 2005-ben alakult Egyetemi Nyugdíjas Egylet tagjaiból álló hatfős csapat kitartóan és lelkesen segíti a szervezést.
– Megszoktuk már, hogy kígyóznak itt a sorok, legtöbben kezdés előtt pár perccel, az utolsó helyi busszal érkeznek – magyarázza Klári néni, majd a pecsételős asztalon található ajándékokra mutat. – Sokan kedveskednek valami aprósággal, hoznak egy cukorkát vagy egy csokit, és bár sokszor felnézni sincs időnk, a gesztus megmelengeti a szívünket, érezzük, fontos, amit csinálunk.
A koronavírus-járvány előtt a hallgatók száma olykor a négyszáz-ötszázat is elérte, sokan nemcsak Sopronból, de a környező településekről, többek között Nagylózsról, Röjtökmuzsajról, Petőházáról, Fertődről, Hegykőről és Győrből kelnek útra az előadás kedvéért.
A környéken komoly híre van a kezdeményezésnek, a szervezőket, ha személyesen nem is, de arcról rengetegen ismerik, az utcán is bátran megszólítják őket, hogy a soron következő előadásokról érdeklődjenek, meséli Klári néni, aki pontosan tisztában van azzal, mennyire sok a magányos, haszontalanság érzésétől szenvedő, idős ember.
– Őket azzal biztatom, hogy csak az első alkalommal nehéz az elindulás, ám aki ide megérkezik, és megtapasztalja, mennyire kellemes, biztonságos a légkör, garantált, hogy legközelebb is eljön – mondja a tízszeres nagymama és kétszeres dédnagymama, aki bár otthon is kiveszi a részét a feladatokból, családja tiszteletben tartja: ha kedd, akkor nyugdíjasegyetem, ha csütörtök, akkor nyugdíjasegylet.
– Olyan ez az egész, mint egy öreg család – fűzi hozzá vidáman Ambrus Attiláné, aki Klári néni oldalán már nyolc éve pecsétel. – Nagyon sok barátság szövődik itt, megtartó a közeg, és persze az is feltűnik, ha valaki nem jön el. Az eseményen kívül is sokan tartjuk a kapcsolatot, együtt járunk tornára, és ha kell, segítjük egymást.
El kell indulni!
Hilda néni elsőként érkezik, foglal néhány helyet a barátnőinek, tudja, az előadó hamar megtelik, és ők szeretnek egymás mellett ülni.
– Mi négyen a pedagógusklubból mindig együtt jövünk ide, de ma már az ismerős is rengeteg – mondja az egykori óvó néni, aki két-három éve jár rendszeresen a nyugdíjasegyetem előadásaira, azokat csak akkor hagyja ki, ha nem érzi jól magát. Ha nincs egyetem, más elfoglaltságokat keres magának, nem tűri a tétlenséget. – Sokat olvasok, szeretem a keresztrejtvényeket, a kirakókat, a színezőket. A gyerekeimnek és az unokáimnak csak a nagyobb dolgokat engedem elvégezni, mert tudom, ha feladatom van, akkor el kell indulni otthonról. A temetőbe busszal járok ki a férjemhez, de visszafelé már sétálok – avat be Hilda néni, és fülig érő mosollyal köszönti barátnőjét, Erzsi nénit. Miközben sietősen megbeszélik a legfontosabb híreket, az orvosi vizsgálatokat, a dédunoka születését, egy Nők Lapja is gazdát cserél.
– Mi már törzsvendégek vagyunk itt – mondja az egykori irodalomtanár, aki szerint Sopronban kiemelkedő az idősek foglalkoztatása, nem csak a nyugdíjasegyetemet illeti a szenzációs jelzővel, a nyugdíjas pedagógusklub programjait is.
– Én mindenkinek azt mondom, ne hagyja el magát, igenis van értelme elindulni, teljesen megváltoztatja az embert. Amíg voltak a kisunokák, és menni kellett, minden más volt, de hetven fölött már más a helyzet, már minket tángálnak. Bár jó a buszközlekedés, amíg csak lehet, gyalogolok, most is a Lövérekből jöttem, de a szombatonként megszervezett sétákra is mindig igyekszem elmenni. Szellemileg és fizikálisan is frissen tart, tudom, hogy hányadika van, fel kell öltözni csinosan, nem beszélve arról, hogy
ezek nélkül a programok nélkül nem nagyon találkoznánk
– mondja vidáman Erzsi néni, aki a világhálót is lelkesen használja.
– Részt vettem egy számítógépes tanfolyamon, ahol megtanították az alapokat. Tudom használni a Facebookot, szeretek üzengetni, tudok e-mailt írni, zenét hallgatni, és az interneten tájékozódom szinte mindenről, nyitvatartási időről, programokról. Az okostelefonnal sajnos nem boldogulok, viszont ha egyedül megyek valahova, a gondosóra mindig rajtam van. A keresztlányomnak jelez, ha baj van, és figyelmeztet, ha töltőre kell tenni.
A két barátnő egyedül él, és mindketten egyetértenek abban, hogy a társaság az, ami a leginkább hiányzik az életükből.
Az egyetem lelke
Miközben a két pedagógus mesél, egy erdészegyenruhás alak tűnik fel a háttérben. Arcát bár hófehér szakáll takarja, szelíd mosolya mégis átüt rajta. Kezet fog a hallgatókkal, a keresztnevükön szólítja őket, és mintha csak a humor lenne a szakterülete, rendre mosolyt csal az arcokra. Dr. Faragó Sándor professzor több mint tíz éve nemcsak megálmodta a nyugdíjasegyetemet, de életben is tartja azt: miközben hasznos, érdekes és aktuális témákon töri a fejét, az egyetem legkiválóbb előadóit nyeri meg a feladatra.
– A legnagyobb professzorainknak is óriási megtiszteltetés, hogy ide eljöhetnek. Valamennyi előadás minőségi, érdekes, ebből nem engedünk. Alapvetés, hogy az egyetem mind a négy karáról hozzunk témákat, vagyis természettudományos, pedagógiai, közgazdasági és műszaki témákkal érkezünk, és mivel a Soproni Erzsébet Oktató Kórházzal is munkakapcsolatunk van, mindig van egy humánegészségügyi témakör is. Tavaly év elején dr. Markó Balázs professzor kollégám A fa az új beton? címmel tartott egy roppant érdekes előadást, dr. Pásztor Enikő megbízott intézetigazgató a rugalmas alkalmazkodóképességű családok ismérveiről mesélt, Péterfalvi Ágnes vezető a Soproni Egyetem százéves botanikus kertjét mutatta be, dr. Obádovics Csilla egyetemi tanár arra kereste a választ, hogy mire jó a statisztika, dr. Félix Melinda pedig a cukorbetegség témakörét járta körül legutóbb.
Az erdőmérnöki kar korábbi dékánja – és több ciklusban az egyetem rektora – elmondja, a nyugdíjasegyetem ötletét még a régi Nyugat-magyarországi Egyetemen találták ki.
– Mivel sok egyetemi városunk volt, szerettük volna közelebbről is megmutatni, hogy mivel foglalkoznak az egyes városok, Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szombathely karainak egyetemi oktatói. A Kisalföld napilappal karöltve ebből nőtte aztán ki magát ez az előadás-sorozat, amire tizenkét éve kitartóan hatalmas az érdeklődés. Az idősek sokszor egyedül vannak otthon, ez pedig egy olyan program, amit várhatnak, amire készülhetnek.
Kilépnek a komfortzónából, mozognak, találkoznak másokkal, beszélgetnek, és ami a legfontosabb, örömöt élnek át.
Nem véletlen, hogy az előadások előtt szabályosan égnek a telefonvonalak a rektori hivatalban. – Miközben szeretettel mesél, betoppan legidősebb hallgatója, a kilencvenhetedik évében járó Vörös Istvánné, Klári néni, akinek fodros gallérja, pirospozsgás, vidám arca szabályosan bearanyozza a teret.
– Kezdetektől fogva járok ide, csak akkor nem jöttem, ha valami komoly akadály jött közbe – mondja, és hozzáteszi, nagyon jó itt a légkör, sok az ismerős arc, és olyan érdekes témák vannak, amik még „egy olyan öregasszonyt” is érdekelnek, mint amilyen ő. A világért ki nem hagyná! Bár sok mesélnivalója volna, az elnök úr jelez, idő van, a mikrofon elé lép, hogy egy tanár büszkeségével bemutassa egykori diákját, kollégáját, a nap előadóját, dr. Bende Attila adjunktust, aki különleges időutazásra hív, a diákhagyományokat eleveníti fel Selmectől Sopronig, előadásával pedig az egész nézőteret elvarázsolja.
A díjtalanul látogatható, de regisztrációhoz kötött előadások témájáról, a jelentkezés menetéről a Soproni Egyetem honlapján, a Kisalföld hasábjain, illetve a 99/518-126-os és a 99/518-225-ös telefonszámokon lehet érdeklődni.
Fotó: Falus Kriszta
