Budapestről Brüsszelbe tizenhárom óra autóval. Persze attól függ, hányszor tart pihenőt az ember. Felkészült versenyzők vagyunk, a férjemmel általában az a leosztás, hogy ő vezet, én pedig etetem, itatom, ellátom a gyerekeket. Mi ketten elöl az autóban, ők hárman hátul. Évente többször megtesszük ezt az utat, már tudjuk, melyik autópálya melletti benzinkúton van magyar személyzet, hol a legjobb a sült kolbász, és hol ingyenes a mosdó.
Utazhatnánk persze repülővel is, az jóval rövidebb és kényelmesebb volna, de az ünnepek környékén körülbelül annyiba kerül, mint a holdra szállni, pláne, ha megszorzom a repjegyek árát öttel. Az autós utazás mellett az is érv, hogy így a kacsazsírt, a savanyú uborkát és anyukám házi baracklekvárját is tudjuk visszafelé hozni. A másik irányba pedig belga pralinét tonnaszámra. Egyszer a csomagtartóban a csípős kolbász a nagykabátok mellé került, hetekig hentesszagom volt, semmilyen parfüm illata nem bírta elnyomni.
Tizenhárom órát egy kis helyen tölteni három örökmozgó gyerekkel nem kis feladat. Korán reggel indulunk, kócosan, csipás szemmel, a legkényelmesebb ruhánkban, ilyenkor azt sem bánom, ha a gyerekek a kitérdepelt nadrágjukat veszik fel, olyat, amin még lyuk is van. Az autóba jó lesz, legyintek. Általában már a mélygarázsban, a nulladik kilométernél elkezdődik az egyezkedés. Három gyereknél egy mindig középen van, és középen senki sem szeret ülni. Azt mondják, az ablaknál sokkal jobb, olyankor szabadon lehet bámészkodni, az ablakra lehet dőlni, és még millió érvet fel tudnak hozni, hogy mitől nem menő középen ülni. Nálunk úgy szól az általános szabály, hogy tankolásnál cserélünk, mindenki sorra kerül.
Az anyósülésen, a lábamnál nagy táskában ott az összekészített egész napi étel, még alig hagytuk el a házat, indul az étkeztetés. Szendviccsel, pucolt almával, karalábékockákkal, uborkaszeletekkel készülök, és mindig lapul a táska mélyén atombomba, vagyis mogyorós csoki, paprikás csipsz, nyalóka is. Az utóbbiak arra az időszakra, amikor már feladom, vagy nevezzük úgy, hogy szüneteltetem a nevelési elveimet.