1. A háború tanítása
1938-ban születtem, polgári családban. Békebeli, egymást szerető-segítő família volt a mienk, tagjai a Partiumtól a Vajdaságig az egykori Monarchia minden szegletéből toborzódtak. Engem kisgyermekként meleg szeretet és harmónia vett körül, szüleim igyekeztek a háború zajaitól is megóvni, Budapest ostroma alatt azonban ez lehetetlennek bizonyult. 1944–45 telét kénytelenek voltunk Batthyány utcai házunk pincéjében tölteni, miközben a lakásunkat fent bombatalálat érte. (1956-ban is belövések tették tönkre az otthonunkat.) Az én „háború- és békeviselt” nemzedékem akkor tanult meg kitartani és keményen küzdeni.
2. Csak egy sugallat
Amikor a Toldy-gimnáziumban tizenöt-tizenhat éves koromban pályát kellett választanom, valami azt súgta, a zene lesz az én utam. Volt rá példa a családban, egyik nagybátyám az Operaházban dolgozott karmesterként, anyai nagyapám pedig tanárként hobbiból magyar nótákat komponált. De édesapám is hegedült a műegyetemi évei alatt. Némi habozás után a Zeneakadémia két különböző szakát, a karmesterit és a zenetudományit céloztam meg. Hála istennek, ez utóbbira vettek fel. Gyenge karmester vált volna belőlem, hiszen nem voltam született zenei tehetség. Így sok kudarctól megmenekültem.
3. A népszerűsítés megszállottja
Végzett zenetörténészként a rádióban kezdtem a pályámat, ahol rövid időn belül lehetőségem nyílt ellesni a nagy öregektől a zenei műsorkészítés minden csínját-bínját. A lóti-futiságtól eljutottam a szerkesztésig, hangversenyek közvetítéséig, végül létrehoztam egy önálló, vegyes zenei műfajú sorozatot, a Zeneközelbent. Végtelenül élveztem, valami azonban mindvégig hiányzott: a vizuális élmény. Hiszen mennyivel érdekesebb valamit látni is, mint csupán hallani azt, ami történik. Ez a vágyam vált valóra 1981-ben, amikor átszerződtem a Magyar Televízió zenei osztályára. Saját műsorommal, a Zenebutikkal debütáltam; húsz év alatt nem kevesebb mint kétszázhatvanhat adást készítettünk!
4. Találkozás a Maestróval
Életem meghatározó élménye, hogy 1966-ban, Gershwinről szóló könyvemnek köszönhetően, elnyertem egy egyéves Ford ösztöndíjat az Egyesült Államokba. Mennyi csodálatos élmény, micsoda emlékezetes találkozások! Leonard Bernsteinnel azonban, akiért a West Side Story és a fiataloknak szóló televíziós műsorai miatt rajongtam, csak néhány évvel később sikerült személyesen megismerkednem. Közben megszületett a Bernstein Story című könyvem is. 1973-ban találkoztunk, akkor készítettem vele az első egyórás rádióbeszélgetésemet. Eljutott hozzá ugyanis a róla szóló kötet, és elolvastatta néhány amerikai magyar zenésszel. Jókat mondhattak róla, mert a titkárnője írt nekem egy köszönőlevelet azzal, hogy a mester bármelyik európai koncertjén szívesen találkozik velem. Ezek helyszíne Bécs, Párizs, Budapest és Róma lett. Mondanom sem kell, cseppet sem csalódtam. Bernstein pontosan annak a szerethető, zseniális művésznek bizonyult, amilyennek a muzsikája alapján képzeltem.
5. Életünk értelme
A legbüszkébb azonban a három lányomra vagyok. Egyikük sem lett zenész, de örökölték a zene szeretetét, a szorgalmat, az örökös kíváncsiságot, ami engem is a mai napig hajt. Egyre nagyobb a családom, időközben hat unokám született, legutóbb karácsonykor jöttünk össze. Nálunk nem a tekintélyelv uralkodik, hanem az egymásra figyelés, segítés, szeretet, nyitottság. Bízom abban, hogy ahogyan én, ők is megtalálják majd azt az utat, melynek során kiteljesedhetnek, és örömüket lelik benne.
Fotó: FORTEPAN / GÁBOR VIKTOR, FOTOCENTRAL / ROZMANITZ GÁBOR, MTI / FRIEDMANN ENDRE, SÁROSPATAKI GYÖRGYI
