A fenti idézet az ausztrál szövegíró, Martha Barnard-Rae 2021-es TED-előadásából származik, amelyben elmeséli, hogyan diagnosztizálták ADHD-val harminckilenc éves korában. Ez a felnőttkorban kapott „címke” természetesen nem mentség, mégis megkönnyebbülés lehet azzal szembesülni, hogy amivel küzdünk, annak van neve, azzal nem vagyunk egyedül, amiatt nem kell szégyellnünk magunkat, és nem utolsósorban, lehet kezelni.

Aluldiagnosztizált nők

Mint dr. Papp Szilvia, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának szakorvosa mondja, a jelenség neve hivatalosan felnőttkorra fennmaradó ADHD (figyelemhiányos/hiperaktivitás-zavar), ami arra utal, hogy az állapot már gyerekkorban fennállt, legfeljebb sokan nem tudták magukról, hogy ez volt az, ami miatt egész életükben kilógtak a sorból, és már kicsiként is furcsának érezték magukat.

– Az ADHD egy idegrendszeri fejlődési zavar, amit inkább állapotnak tekintünk, mint betegségnek, bár szerepel a pszichiátriai betegségek között – magyarázza a doktornő. – A figyelemhiány fennállhat önmagában, vagy társulhat az aktivitás szabályozásának zavarával és/vagy az impulzivitás tüneteivel. Régen a figyelemhiá­nyos és a hiperaktív/impulzív, valamint a kombinált altípust különítettük el, ma már ezeket inkább megjelenési formának hívjuk, már csak azért is, mert egyetlen ember élete folyamán is változhat, milyen módon bukkan fel az ADHD.

Ennek értelmében óvatosnak kell lennünk azzal az általánosítással, miszerint a hiperaktivitás inkább a fiúk­ra, míg a figyelemzavar inkább a lányokra jellemző. A TED-előadásban az is elhangzik, hogy a hiperaktivitás a lányok esetében jóval kevésbé a testben jelentkezik, inkább a központi idegrendszer érintett, ami fej- vagy gyomorfájásban, alvászavarban, szorongásban nyilvánul meg. A lányok tünetei tehát általában kevésbé feltűnők, és közülük sokan ügyesen el is fedik, kompenzálják ezeket, például szorgalommal, megfelelni vágyással. ­Különböző stratégiákat dolgoznak ki, amelyek jó darabig működnek – aztán egyszer csak már nem. Martha Barnard-Rae úgy tudja, sok nőt akkor diagnosztizálnak, amikor a rájuk nehezedő nyomás olyan mértékben megnövekszik, hogy már nem tudják mederben ­tartani az életüket: miután anyává válnak.

Rárakódó nehézségek

Az interneten rengeteg ADHD-s történetet lehet olvasni – „leejtettem, nekimentem, elfelejtettem, összetörtem, elhagytam, összekevertem” –, amelyek egy kívülállónak akár viccesnek is tűnhetnek, az érintettek (és a velük élők) számára azonban őrjítők lehetnek. 

– A kezeletlen ADHD nemcsak a fentiek miatt problémás, hanem azért is, mert nagyon markánsak lehetnek a rárakódó nehézségek – emeli ki dr. Papp Szilvia. – A sorozatos kudarcok miatt önértékelési zavar alakulhat ki, az érintett kapcsolati nehézségekbe ütközik, a teljesítménye elmarad attól a szinttől, ami egyébként az intelligenciája alapján elvárható volna, rosszabb végzettséget és kevésbé kielégítő állást szerezhet, mint ami neki való lenne. Ráadásul az esetek nagy részében más pszichiátriai problémák is megjelennek, mint például szorongás, hangulatzavar, azon belül is depresszió, szerhasználat. Korai felismerés és kezelés esetén ezek elkerülhetők.

Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy esetleg ADHD-­sok vagyunk, érdemes pszichiátriai szakrendelőt felkeresnünk, vagy felnőtt ADHD-ambulanciát, ilyenből ma már országszerte több is található. 

– Felnőtteknél a kezelés elsősorban gyógyszeres terápiát jelent – mondja a szakorvos. – A jól beállított gyógyszer segít fókuszálni, mederben tartani a figyelmet, végigvinni a feladatokat, és a hiperaktív-impulzív tüneteket is mérsékli. A páciensek jelentős életminőségbeli javulásról számolnak be. Van, aki megijed az esetleges mellékhatásoktól, de ezek jelentős része csupán átmeneti, vagy jól kezelhető. A gyógyszert egyébként nem feltétlenül kell élethosszig szedni, idővel akár el is hagyható. A kezelés másik lába a kognitív viselkedésterápia, azon belül is mi a Semmelweis Egyetemen csoportos módszert alkalmazunk. Önmagában már az is nagyon sokat jelent, ha az érintettek szembesülnek azzal, hogy nincsenek egyedül ezzel a problémával. Az ADHD kezelésé­ben egyre hangsúlyosabb irányzat a mindfulness­terápia is, amely az itt és mostban való jelenlét erősítésével csökkenti a figyelem elterelhetőségét. 

A TED-előadásban szereplő Martha ADHD feliratú tortát sütött a fiával, amikor őt is ezzel diagnosztizálták. Erre az állapotra hovatovább elkezdett egyfajta szuperképességként tekinteni, azt mondja, ADHD-snak lenni azt jelenti, hogy egy különleges agy birtokosa vagy. Lám, innen is lehet nézni a dolgot. 

ADHD-ra utaló jelek

Figyelemzavar:
Nem figyel a részletekre, gyakran gondatlanul hibázik
Gyakran jelent nehézséget a figyelem fenntartása
Sokszor akkor sem figyel, ha közvetlenül hozzá beszélnek
Gyakran képtelen befejezni a feladatait
Gyakran okoz nehézséget a feladatai megszervezése
Nem szereti, elkerüli a koncentrálást igénylő feladatokat
Sokszor elveszíti vagy nem találja fontos tárgyait
A külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét
A napi tevékenységekben gyakran feledékeny, szétszórt

Hiperaktivitás, impulzivitás:
Gyakran babrál a kezével, fészkelődik
Sokszor elhagyja a helyét
Gyakran nyugtalan
Képtelen csendben lenni
Gyakran mehetnékje van, izeg-mozog
Túl sokat beszél
Nem várja ki a sorát a beszélgetésben, közbevág
Nehézséget jelent a várakozás
Sokszor félbeszakít másokat

„Társaságban én vagyok a szeleburdi”

A negyvenegy éves kutyatréner Krisztina meséli: „A kilencvenes években még senkiben nem merült fel, hogy ami velem van, az esetleg ADHD. Mindig simulékony, könnyen beilleszkedő, a tanárok kegyeit kereső diák voltam. De megkeserítette az életemet, hogy nem bírtam figyelni a holmimra, a környezetemre. Legalább ötször csináltattam diákigazolványt. Gyakran jöttem haza az iskolából a táskám nélkül. Négy-öt helyre elígérkeztem, és utána rengeteg konfliktusom származott abból, hogy kinek mit is mondtam, hol is kellene lennem. Reál tárgyakból hullámzók voltak a jegyeim, aztán láss csodát, amikor külön velem foglalkozott a tanár, jelentősen jobban teljesítettem. Azt mondják, sok tünetet az ember kinő idővel, és rám is igaz, hogy felnőttként már lényegesen jobban tudom szervezni az életemet. Mondjuk, még mindig én vagyok a társaságban a szeleburdi, és még mindig előfordul, hogy a pénztárcámat ott hagyom a boltban. De több hiányosságomat más készségekkel kompenzálom. Például tudok hiperfókuszált lenni, és egy délután elvégezni háromnapi munkát. Ha valami érdekel, arra rákattanok, belefeledkezem, és az őrületig csinálom. Sok dologra egyébként akkor jöttem rá, amikor a tizenhat éves lányomat ADHD-val diagnosztizálták. Benne egy tiktokos videó alapján merült fel a gyanú. Okos, pörgős, eleinte vezéregyéniség volt, de felsőben már furának számított. Órákon kibámult az ablakon, és ha felszólították, azt sem tudta, milyen bolygón van. A tanárok nagy része nyeglének, pimasznak tartotta. Felsőben minden egyes nap úgy jött haza az iskolából, hogy egy órát feküdt a kanapén, úgy fájt a feje. Egész nap azon szorongott, mit hagyott otthon, mit csinált rosszul, mire nem figyelt oda, mi nincs meg. Tipikus, hogy a matekdolgozatban megoldja a feladat legnehezebb részét, majd figyelmetlenségből rosszul adja össze, hogy öt meg három, és emiatt hibás lesz a végeredmény. Ma már egyre összeszedettebb, de kevesebbet tud megmutatni a világnak mindabból, ami benne rejlik.”

Fotó: Getty Images