Ma szinte elképzelhetetlen, ami a hatvanas évek Magyarországát jellemezte, hogy csak nehezen lehetett nyugati lemezekhez hozzájutni. Ez a hiány hívta életre a magnós klubokat – a házibulik és diszkók bölcsőit –, ahol a tagok egymás között cserélgették az albumokat. „Borotválatlan fiatalok tehenésznadrágban, kezükben sörösüveggel tombolnak a nyugati dekadens zenére” ‒ jegyezték fel Cintula, azaz Keresztes Tibor egyetemi bulijairól a Magyar Ifjúság című lapban a hatvanas években.
Az 1977-es Szombat esti láz című film hatására kitört a diszkóőrület, és a hatalom belátta, hogy nagyobb teret kell adnia a diszkóknak. De nem állhatott akárki a DJ-pult mögé! 1978-tól a lemezlovasoknak a működési engedélyükhöz az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) szakemberei előtt kellett vizsgázniuk. A rendelet kimondta, hogy ők felelősek azért, hogy „a közreműködésükkel nyújtott zeneszolgáltatás a közérdeket és a jó ízlést ne sértse”.
Az 1-es számú DJ-igazolvány tulajdonosa, Cintula így emlékszik vissza azokra az időkre:
‒ A zenés vendéglátóhelyek rájöttek, hogy jobb üzlet, ha ahelyett, hogy cigány muzsikusokat meg dzsesszzenészeket rendelnek az OSZK-n keresztül, inkább felvesznek egy DJ-t egy magnóval és két hangfallal, mert akkor sokkal több fiatal érkezik, hogy táncoljon. Aczél elvtárs viszont úgy gondolta, hogy kockázatos, ha valaki országos védőháló nélkül nyomja meg a play gombot, ezért azt találta ki, hogy ki kell váltanunk az engedélyünket ‒ mondja, de hozzáteszi azt is, hogy az engedély még nem jelentett garanciát a rendőri túlkapások ellen: – Meglátták a kocsiban a hangfalakat meg a lemezjátszót, és simán rád foghatták, hogy loptad őket. Szombat este bevittek a fogdába, aztán hétfő reggel felhívták az irodát, ahol megerősítették, hogy tényleg műsorvezető vagy.
Dévényi Tibor azt meséli, hogy a disc jockey foglalkozás azokban az években még pejoratívnak számított, a bűnügyi tudósításokban pedig mindig kihangsúlyozták, ha két ember egy diszkóklub előtt verekedett össze.
B. TÓTH LÁSZLÓ – TÖMEG AZ ÁLLATKERT ELŐTT
Az első magnetofonját tizenöt évesen kapta. Onnantól többször visszafordult az iskola elől, hogy amikor a szülei már dolgoztak, a rádióból zenéket vehessen fel. Egy idő után szerette volna a dalokat az édesanyjával is megosztani, ezért a mosdótól a konyháig mindenhova hangszórókat szerelt.
Tagja lett Cintula magnós klubjának, ami végül diszkóklubbá nőtte ki magát. Később, amikor rádiózni kezdett, azon kevesek közé tartozott, akik vizsga nélkül, az addigi teljesítményük alapján kiérdemelhették a műsorvezetői szerepléshez szükséges mikrofonengedélyt. Egyre több zenekar kereste meg azzal, hogy konferáljon a koncertjeiken.
B. Tóth László neve 1984-től a Poptarisznyával forrt egybe. A műsor népszerűségét jól jellemzi az a vasárnap délután, amikor a hallgatóknak dalrészleteket kellett felismerniük úgy, hogy akik elsőként érkeznek a helyszínre, amelyet az előadók kezdőbetűi kiadnak („állatkert”), lemezeket nyernek. A műsorvezető kollégáját ötszáz fős tömeg és villogó rendőrautók látványa fogadta.
1989-ben az első magyar nyelvű kereskedelmi rádió, a Calypso Rádió főszerkesztője volt. Arról, hogy a vezetőség tizenhárom év után megszünteti a rádiót, az újságból értesült. A keserű csalódás után visszatért a diszkózáshoz, de hamarosan újra különböző rádióműsorokban találta magát.
– Az évek múlásával néhány dolgot már el kellett engednem, például a vitorlázást vagy a teniszt ‒ mondja. ‒ Szerencsére a zene nem ilyen. Azzal az utolsó másodpercig foglalkozhatok majd.
ARATÓ ANDRÁS – ÖTVEN ÉVE A PÁLYÁN
Arató András a Ferencváros labdarúgója volt, ám 1972-ben megsérült. Akkor próbált szerencsét a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem diszkós versenyén. Megnyerte. 1974-ben még az Országos Rendező Irodában, huszonegy évesen tette le az önálló előadóművész‒konferanszié vizsgát, amivel ő lett minden idők legfiatalabb előadóművésze.
A videódiszkóval új műfajt teremtett.
‒ A zenekarok képeit kifotóztam a külföldi újságokból, és diavetítővel kivetítettem őket a falra. Később pedig a kint élő barátaim küldtek VHS-kazettákat, azokból mazsoláztam ki a klipeket ‒ meséli. ‒ Viszont a nyolcvanas évek végén a videódiszkót valamilyen oknál fogva betiltották. Egyesek szerint azért, hogy az akkori fiatalok ne lássák, hogy Nyugaton már úszómedencés lakóházak vannak, de emlékszem a Boys Boys Boys klipjére is, amelyben Sabrina Salerno dekoltált dresszben táncolt.
Amikor 1980-ban a kulturális delegáció tagjaként a moszkvai olimpiára ment, és együtt metrózott a sportolóinkkal, az utasok csak tőle kértek autogramot. A többi magyar elámult. „Ezek az emberek voltak Budapesten, és csak az Arató Disco nevét jegyezték meg” – magyarázta nekik. Azt nem említette, hogy a szovjet tévében az előző nap adtak le vele egy tízperces interjút…
KERESZTES TIBOR – A CINTULA
– Amikor ötvenhat után mindenki elindult, hogy világot lásson, apám egy fejlesztőmérnökkel leboltolt egy zenegépet, amiben a magnetofontól a világvevő rádióig minden volt – idézi fel.
– A házunkban lakott egy vámos, aki nálunk hallgatta meg a lemezeket, amiket a disszidensek Magyarországra küldtek. Olyanokat ellenőrzött, hogy nincs-e
rajtuk rendszerellenes szöveg, de az, hogy milyen zene szólt, nem érdekelte. Én viszont mindjárt fel is vettem ezeket az albumokat, és komoly zenei anyagot gyűjtöttem össze. Végül engem hívtak minden házibuliba.
Az első magyar magnós klubot 1965-ben alapította meg, négyezer fizetős tagja volt. Rádiózott, tévézett, zenekarokat kísért, klubokat indított, közben számtalan reklámhoz és műsorhoz adta a hangját. A budapesti Queen-koncert után kitalálta, hogy a Népstadionban tető alá hoz egy közös Illés-, Omega- és Metro-koncertet. Egy nap alatt eladták a jegyeket.
Mostanában, nyolcvanévesen viszont már visszafogottabb életet él. A bulik helyett könyvet ír, Cintula meséi lesz a címe, és tele lesz a kalandjaival. Kubában például Al Capone egykori kocsmájában, egy stégen is zenélt. Egyszer felpofozott egy hivatalnokot, aki miatt nem kapott útlevelet, és nem lehetett jelen azon a kölni Rolling Stones-koncerten, amelyen az Omega volt az előzenekar.
DÉVÉNYI TIBOR – MINDENKI TIBI BÁCSIJA
Dévényi Tibor (induló képünkön) iskolásként a mesemondói érdemeiért bekerült a Magyar Rádió riporterőrsébe, ahol helyettes lett az őrsvezető Koncz Zsuzsa mögött. Végzős gimnazistaként Benedek Miklóssal és Vallai Péterrel 1965-ben a paródiaszámukkal megnyerték a Ki mit tud?-ot. Azt mondja, annyira népszerűek voltak, hogy másnap a körúton, amikor meglátták őt, megállt a villamos, és az utasok autogramot kértek tőle.
1975-ben már a rádióban dolgozott, ezért amikor meglátogatta az unokabátyját Londonban, kivihetett magával egy szalagos magnót, és riportozott egy fesztiválról. Innen jött a Reggeli csúcs című műsorhoz az ötlet, hogy mindenféle külföldi koncert után bejelentkezik, és elmeséli, mi történt.
Együtt turnézhatott Latabár Kálmánnal és Feleki Kamill-lal, Szécsi Pállal, ahogy a legnagyobb zenekarokkal is. Az első magyar fesztivál, a pusztavacsi fesztivál az ő fejéből pattant ki. De élete fő műve a Három kívánság, ami tizennyolc évig futott. Eszményi Viktória és Heilig Gábor Három kívánság című lemezén Dévényi Tibor is énekel egy dalt, a címe: Én, a lemezlovas.
– Viccnek szántuk, de mióta a retró újjáéledt, nincs olyan buli, ahol ne énekelném el – mondja a műsorvezető. – Én a színpadon tudtam igazán kiteljesedni, ennek köszönhetem, hogy még hetvenhét évesen is elhívnak az összes fesztiválra.
Az egyik fia, Dániel követte a pályán.
– Emlékszem az első rádiós bejelentkezésére. Kocsiban ültem, hazafelé tartottam a buli után. Az első mondatait megkönnyeztem.
IN MEMORIAM PALOTAI ZSOLT – A GÉPZENE LOVAGJA
„Játszott uralkodóknak, minisztereknek, hercegeknek is.”
A magyar underground elektronikus zenei úttörője volt Palotai Zsolt, akinek a bulijára még a Depeche Mode tagjai is benéztek a budapesti koncertjük előtti este. Játszott uralkodóknak, minisztereknek, hercegeknek is.
A nyolcvanas években egy barátjával népzenét gyűjtött, eljutottak a Gyimesbe is. 1987-ben fedezett fel magának egy amszterdami kocsmát. Annak a hatására nyitották meg a kultikus klubot, a Tilos az Á-t, ahol a zenével Zsolt foglalkozott, miközben pultozott is. 1991-ben abból nőtt ki Magyarország első független, nonprofit rádiója.
A közönségre legendásan figyelt. „Egy csapat gyereknek ugyanolyan élvezettel játszott, mintha telt házas stadionban lenne – mesélte egy kollégája. – És ha tudta, hogy a kislányomnak Michael Jackson a kedvence, akkor azt úgy csempészte a zenébe, hogy a kislányom nem ismerte fel azonnal, de elsírta magát az örömtől.”
Talán ezért a lelkesedéséért is fájt neki, hogy az elmúlt években már kevesebben látogatták a fellépéseit. „Lefeleződött a közönségem. Megöregedtek vagy kiköltöztek külföldre” – nyilatkozta keserűen az utolsó interjújában. A leghűségesebb rajongói viszont évek óta kiabálták buli közben, hogy Kossuth-díjat Palotainak. Tavaly novemberben, hatvankét évesen hunyt el, éppen azon a napon, amelyen Pro Cultura Urbis díjjal jutalmazták.
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás, Rádió- és Televízióújság / Komáromi Gábor, Fotocentral / Birtalan Zsolt, Fábián Olga, MTI/ Czimbal Gyula, Branstetter Sándor
