Nem gondoltam, hogy cukrászdában fogok beszélgetni egy túsztárgyalóval, csokilikőrös sütemény felett. A helyszínt és a desszertet is Kitanics Márk javasolta, aki jól szabott zakójában leginkább egy Wall Street-i tőzsdeügynökre emlékeztet, pedig előzetesen már elképzeltem magamnak a borostás, kissé kiégett profilozót. Ha valamit megtanultam ebből az interjúból, akkor az az, hogy el kell felejteni a sztereotípiákat, és a való életben semmi sem úgy van, mint az amerikai filmsorozatokban.
„MÁRK, TE KLINIKUS VAGY”
Nem könnyű indulás egy gyereknek, ha az iskolájában tanítanak a szülei, az édesapja ráadásul igazgatóhelyettes is. Kitanics Márk pedagóguscsaládba született Szekszárdon; még a nagynénik és nagybácsik is tanítottak.
− Kézilabdáztam a suliban, édesapám volt az edző. Annyira odafigyelt arra, hogy soha ne kivételezzen velem, hogy a csapattársaim egy év elteltével sem jöttek rá, hogy a fia vagyok. Egyszer a kezembe nyomtak egy ott felejtett kézilabdát, hogy vigyem el az edzőnek, én úgyis egy házban lakom vele − idézi fel nevetve.
Egy rövid életű kamionsofőr-ábrándot és egy emlékezetes thrash metal zenekari tagságot leszámítva Márk is tanári pályára készült, szülei tantárgyait követve földrajz−biológia szakra járt Pécsen.
− Két év után rájöttem, hogy engem a perje- és pázsitfűfélék kikészítenek, és nem akarok ezzel foglalkozni. A pedagógiát és a pszichológiát viszont megszerettem, Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes Gyermeklélektan című könyve annyira tetszett, hogy azonnal újraolvastam. Rengeteg hasonló témájú könyvet vettem ki az egyetemi könyvtárból, végül átjelentkeztem pszichológia szakra, és ott diplomáztam. A szervezetpszichológia és a munkalélektan állt közel hozzám, de kedves tanárom, László János professzor úr egyszer rám nézett, és azt mondta: „Márk, te klinikus vagy.” Én pedig hallgattam rá.
Szekszárdon ekkoriban óriási pszichológushiány volt, talán három-négy szakember dolgozott a városban. Márk volt az első pszichológus a tolnai rendőr-főkapitányságon, ahol kis túlzással senkinek fogalma sem volt róla, mit is kellene csinálnia. Először a rendőrök alkalmassági vizsgálatával foglalkozott, később elkezdett bedolgozni a folyamatban lévő ügyekbe is. Harmincnégy évesen ő lett a legfiatalabb igazságügyi szakértő az országban. Igazságügyi pszichológus szakértőből nagyon kevés van, nagyjából harmincan lehetnek összesen, ezért a munkateher is óriási. Nem sokaknak vonzó ez az elképesztő stresszel járó foglalkozás.
CSI: SZEKSZÁRD
Kérdezem, mi a különbség az amerikai bűnügyi sorozatokban látottak és a magyar valóság között.
− Az Egyesült Államokban sem úgy zajlik egy nyomozás, mint a tévében. Mi, szakmabeliek meg szoktuk mosolyogni, amikor a filmben egy DNS-minta-elemzés húsz perc alatt elkészül, vagy egy ujjlenyomatot pár perc alatt megtalálnak. Ez azért nem ennyire egyszerű. Egy DNS-vizsgálat hosszú hónapokig tart itthon, és nem azért, mert rossz laborjaink lennének, vagy nem megfelelően dolgoznának az emberek. Fel szoktam bosszantani magam azokon a filmes megoldásokon, hogy például a gyilkos pont egy olyan fa alatt állt, amelyből az egész államban csak egy van, és annak a magját megtalálják a cipőjében. Ilyen nincs. A valóságban nagyon ritka, hogy ennyi legyen a véletlen egybeesés – mutat rá a szakember.
Márk katasztrófapszichológus (természeti katasztrófa helyszínére kirendelhető, hogy az ott lakókon segítsen − ebben a minőségében még nem próbálta ki magát), és túsztárgyaló is. Ez utóbbit sem úgy kell elképzelni, mint a filmeken, nem símaszkos bankrablókkal tárgyal váltságdíjról és helikopterről. Itthon túsztárgyalót vetnek be olyan esetekben is, amikor valaki közveszéllyel fenyegetőzik, vagy öngyilkos akar lenni.
− Túsztárgyalóként legtöbbször öngyilkosjelöltekhez hívtak ki, akik a szekszárdi adótoronyra másztak fel. Ilyenkor a feladatom rábeszélni az illetőt, hogy elálljon az öngyilkossági szándékától − magyarázza.
Megdöbbentően banális helyzetek torkollhatnak (majdnem) tragédiába. Volt olyan idős férfi, aki egy szemétdíjjal kapcsolatos vita miatt akart vonat alá feküdni, sokszor pedig egy konfliktus hevében, hirtelen ötlettől vezérelve kezd el valaki saját családtagjai bántalmazásával fenyegetőzni, őket túszul ejteni, adott esetben azért, hogy a kiérkező rendőröket távozásra bírja.
− Egy sikertelen esetre emlékszem. Egy kis tolnai faluban valaki gázpalackkal fel akarta robbantani a házát. Én pont a Balatonon voltam, amikor hívtak. Odarobogtam, és másfél órát beszéltem a bent lévőkhöz megafonnal, de semmilyen válasz nem érkezett. Behatoltak a terrorelhárítók, és kiderült, hogy az illető már jóval a kiérkezésem előtt felakasztotta magát. Tehát végig egy halott embernek kiabáltam… Olyan viszont soha nem fordult elő, hogy valaki úgy követett volna el öngyilkosságot, hogy közben én beszéltem hozzá. Eddig mindenkit meggyőztem.
IZZASZTÓ ÓRÁK
Márk az igazságügyi szakértés mellett szakkonzulensként is segíti a rendőrök munkáját, az elmúlt húsz évben rengeteg helyre hívták országszerte.
− Főleg szexuális bűncselekmények és emberölések felderítésében segédkeztem, állítom, hogy pszichológusként én vizsgáltam az országban a legtöbb emberöléses ügyet. A legelső ilyen ügyem minden egyes részletére emlékszem a mai napig − mondja.
Márk segítségét általában akkor kérik, amikor hiányzik egy elem a kirakósból. Például több elkövető esetén ki az ötletgazda, ki a főnök, ki a végrehajtó? Milyen köztük a hierarchia? Van-e pszichés betegsége az elkövetőnek, és ha igen, ez hogyan hat a személyiségére? Egy pszichológusnak bírnia kell, hogy lelkileg-mentálisan terhelt emberekkel beszélget, ehhez képest a kriminálpszichológusra extra nyomás nehezedik amiatt, hogy bűncselekményekkel foglalkozik.
– Egyszer hazamentem, és mondtam anyukámnak, hogy nagyon fáradt vagyok, mire ő: „Mitől vagy olyan fáradt? Egész nap csak beszélgetsz!” – nevet Márk. – Valójában ez egy koncentrált, erőteljes fókuszt kívánó tevékenység, nagyon oda kell figyelni, észnél kell lenni, ez pedig elképesztően fárasztó. Tíz évvel ezelőtt volt egy dunaújvárosi gyilkosság, és nem találták a holttestet. Mindhárom elkövetővel beszélgettem, ez alapján meg tudtam állapítani, ki a leggyengébb láncszem közülük, akit meg lehet szorítani és kicsikarni belőle a vallomást. A börtönben délután négy óráig lehetett bent tartózkodni, addig be kellett fejezni a meghallgatást. Eljutottunk egy olyan pontig, hogy éreztem, ez az ember mindjárt megbillen és elárulja, hol a holttest, de már csak tíz percem volt négyig. Tudtam, hogy ha bekopognak az őrök, akkor vége, lenullázódik, amit addig felépítettem. Végül az utolsó pillanatban vallott. Amikor kijöttem, akkor vettem észre, hogy csuromvíz a hátam, folyt rajtam az izzadság, annyira koncentráltam, hogy meglegyen a vallomás. Aztán egy hétig tartott, míg kiszedték a holttestet, mert be volt betonozva − meséli.
HOGY LEHET EZT BÍRNI?
Az interjú alatt Márk csak néhány példát említ a borzalmasabbnál borzalmasabb szexuális bűncselekményekből vagy éppen állatkínzásos ügyekből, amelyeket vizsgált, egyik sem nyomdaképes. Azt mondja, van olyan eset, amely megérinti, de nem szokott ezeken lelkizni, nem álmodik velük. A humoros sztorikat viszont megjegyzi, mert bármilyen furcsa, ilyenek is akadnak.
− Egyszer egy kisgyereket vizsgáltam, már egy órája beszélgettem vele, kérdezgettem, játékos feladatokat adtam neki. Amikor kikapcsoltam a diktafont, megkérdezte: „És mikor jön a pszichológus?” Mondom, én vagyok a pszichológus. Rám néz nagy, kerek szemekkel: „Azt hittem, az egy kövér néni!”
Ehhez a szakmához elsősorban stressztűrés és rugalmasság kell, Márkban mindkettő megvan. Az is fontos, hogy teljesen nyitottan menjen oda minden beszélgetésre, akármivel gyanúsítják is az illetőt.
Számtalanszor előfordult ugyanis, hogy ott ült vele szemben egy nagyon súlyos bűncselekménnyel gyanúsított vagy vádolt személy, akiről végül kiderült, hogy semmi köze az ügyhöz.
Bár nap mint nap embereket vizsgál, Márk a szabadidejében ki tudja kapcsolni magában a szakembert.
− A mindennapi életben nem szoktam „pszichologizálni”, nem figyelek ilyen szemmel senkit. Ez olyan, mint amikor egy asztalos megy az autójával, és látja a fákat: ő sem mindig azon gondolkodik, hogy ebből milyen jó szekrényt tudna csinálni! − mondja nevetve.
Rekordszámú ügyön dolgozott, eddig nagyjából nyolcezer vizsgálatot folytatott le. Az utóbbi néhány évben viszont visszavett, hogy többet lehessen a családjával. Három gyermek édesapja, Maya már felnőtt, Léna és Igor általános iskolások. Előttük sosem volt titok, mivel foglalkozik, hallanak az esetekről (csak amiről lehet, természetesen), ebben nőnek fel.
− Ha az életkoruknak megfelelően mesélek ezekről, akkor nem lehet probléma. Tudniuk kell, milyen veszélyek leselkednek a világban, hogyan működik a rendőrség, a bíróság. Én úgy látom, nem vált hátrányukra ez a fajta nevelés, sőt, az erkölcsi tartásuk még erősebb lett ezáltal.
Fotó: Bulla Bea
