A négy-öt éves gyerekek valóban sokat tudnak, és illik is sokat tudniuk. Figyelmük, agyuk mint a spongya szívja fel a világ dolgait. Ez a korosztály már ismeri a számokat egytől tízig, gond nélkül felsorolják az alapszíneket. Ha ez a készség jelentősen késik, vagy azt látjuk, hogy a gyerek bizonytalanabb az átlagosnál, nem találja el például a piros színt, arra oda kell figyelnünk.
Korábban nyomokban már megjelent a szerepjáték a játék során – ez most egyre teljesebbé válik. A kislány fogja a babáját, és kérdezgeti: „Megütötted magad? Hol fáj? Na, gyere, anya bekötözi…” És mondja is: „én most anya vagyok”, vagy éppen „apa vagyok”, „most óvó néni vagyok”, „most kutya vagyok” – és ugat az asztal alól. Az is jellemző, hogy ilyenkor már megjelenik a mímelt hang, a játékhoz illő hanghordozás. Néha egész komoly színházi élményben részesül a leselkedő vagy közönségnek meghívott család.
Lassan kialakul a gyerekekben a barátság élménye. Vonzódnak egyik társukhoz, jobban, mint a másikhoz. Itt is figyelnie kell a szülőknek.Mert amikor a gyerek az összes csoporttársát hiánytalanul felsorolja, az még nem jelent barátságot, inkább jó megjegyző, memorizáló készséget mutat.
Újabb fontos szint a fejlődésben, hogy a négy-öt éves gyerekek már tudnak a korosztályos társaikkal játszani. Érdemes felfigyelni arra, ha a gyerekünk például a délutáni közös játékidőben csak nagyobb gyerekekkel, vagy csak felnőttekkel, esetleg csupán egy felnőttel (például az óvó nénivel) akar és tud játszani. Ilyenkor érdemes olyan helyzetet teremteni (nem erőszakoltan), hogy többet találkozzon a kortársaival – rokongyerekekkel, barátok gyerekeivel. Nem kell „lerohanni” a gyereket, csak vonzó módon érdemes szoktatni a kortárs társasághoz.
Ebben a korban a hallott meséket, mondókákat, rövidebb versikéket, énekeket könnyen megjegyzik, és általában szívesen, spontán mondogatják, kérésre akár el is ismétlik.
A négy-öt éves gyerekek jó egyensúlyérzékkel páros lábbal tudnak már ugrálni. Ez is egy új, örömszerző készség!
„Édes kor! Annyi mindent tudnak már, és még mindig ártatlanok!” Így lelkendezett egy ismerős családban a nagymama, és igaza van.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.