Szívd fel, testem, a sok napfényt, szívd fel, lelkem, a szépet, a kedveset, a jót, mondogattam magamnak egyszer-kétszer-százszor, amikor dominikai barátaink jóvoltából az égszínkék Karib-tenger partján kocoghattam a február végi nyárban, közben bezsebeltem a part menti szállodák hajnalban terítő pincéreinek, takarítóinak és a napi programokra készülő animátorainak vidám, hangos, szeretetteljes biztatását. Mosolygós arcaik rémlettek fel lelkem képernyőjén, amikor néhány nappal ezelőtt leplezetlen undorral pillantott rám egy ismerős budai cukrászda eladónője. Új munkaerő lehetett, korábban nem láttam, de azonnal megéreztem általa, itthon vagyok… Én köszöntem, ő nem, én mosolyogtam, ő nem, ráadásul a testtartása és az összes gesztusa üzent: „Alig múlt reggel kilenc, épp kinyitottam a cukrászdát, mit vigyorogsz már itt, te hülye?” 

Mivel fogadalmat tettem, megpróbálom itthon terjeszteni a karibiak életörömét, kedvesen győzködtem az eladónőt, érdemes velem foglalkoznia, hiszen egyszerre két tortát akarok rendelni. Népes családunk tagjai nagyrészt télen és tavasszal születtek, emiatt januártól júniusig karcsú a pénztárcám, pedig a felnőtteknek magam készítek tortát, csak a gyerekek kapnak cukrászdai csodákat. Most például egy kicsi Sacher-tortára és egy nyolcszeletes sajttortára lenne szükségem, hogy egy cérnavékony, ám haspók nyolcéves meg egy tizennyolc esztendős, százkilencven centis dalia örüljön.

– Sacher-rendelést fel sem veszek, és nem tudom, csinálunk-e nyolcszeletes sajttortát – recsegte az eladónő. 

– Kérem, hívja fel a cukrászműhelyt, hátha rugalmasak!

– Nincs értelme.

A cukrászda tulajdonosa valószínűleg szétpukkadt volna mérgében, ha hallja a vevőket és a profitot is el­riasztó alkalmazottját, de bennem még dolgozott a napfény, tehát nem dühöngtem, inkább megsajnáltam az üres tekintetű eladónőt. „Szegény, azt hiszi, boldogabb lesz, ha az én kedvemet is elrontja!” – gondoltam, majd eszembe jutottak a lelkesen bókoló dominikai árusok, a nevetve riszáló eladólányok, majd eldöntöttem, átveszem az irányítást. 

– Hölgyem, én tegnap jöttem haza egy olyan országból, ahol az életöröm, a kedvesség, a másik ember tisztelete a hétköznapok része, ahol a nagyon szegények is élvezik az életet, és örülnek, ha mások jól érzik magukat a közelükben, tehát javaslom, kezdjük újra! Próbáljon kedvesebben beszélni velem! Nem kerül pénzébe, és meglátja, nemcsak nekem lesz jobb, de önnek is.