Alig van hangod. Szerencsére szombaton, Az ügynök halála premierjén a Centrál Színházban ebből semmit nem lehetett észrevenni. 

Mert mikroporttal beszéltem. De hallottál volna csütörtökön! Kizárólag meleg levegő hagyta el a torkomat. Kétségbe voltam esve, hogy így cserben hagyom a kollégáimat. Már a próbák alatt is borzasztóan mérges voltam magamra, pedig ez egy erős, lelkileg megterhelő előadás, ezért pláne rászorul az ember a partnere segítségére. Lelkileg tudtam is adni, de a szövegemet időnként a súgónak kellett elmondania. És ez már másodszor fordul elő az utóbbi fél évben! Legutóbb a szinkronban vártak rám hiába, pedig nagyon kedvemre való lett volna a szerep. Nem tudom, mi van velem, korábban soha nem voltam beteg, de mióta a kisfiam óvodába jár, elkapok tőle minden nyavalyát, amit hazahoz. Szegény most is beteg, fáj a füle, ötre megyünk orvoshoz. 

Amikor a színházban játszol, ki vigyáz rá? 

Az apukája (Ujj Mészáros Károly rendező – a szerk.). Szerencsére Dávid ugyanolyan jól elvan vele, mint velem. Bár most, hogy beteg, folyton anyát akarja, de azt hiszem, ez természetes. Ezenkívül Károly is ugyanúgy csinál mindent a fiunk körül, mint én. Mesét olvas neki, játszanak, elviszi oviba, és így tovább. 

Hogyan nevelitek Dávidot? Engem az előadás több szempontból is elgondolkodtatott. Például az utazó ügynöknek két felnőtt fia van, és szemlátomást mindkettőt tönkretették a szülei. Az elvárásaikkal, a hiteltelenségükkel… 

Ne is mondd! Minket ez a darab már az első próbáknál annyira megrázott, hogy azon viccelődtünk Stohl Andrissal, aki Willy Lomant, az ügynököt játssza, hogy a végén még pszichológust kell hozzánk hívni. Aztán sikerült valahogy a személyes érintettségünkön túllépnünk, de nagyon nehéz volt. Bennem is sok minden feltolult. Például az is, amit említesz. Hogy a gyereknevelés mekkora felelősség. Mennyire kell figyelni, mit mondasz a gyerekednek. Elég egyetlen rossz mondat, te talán észre sem veszed, és egy életre megsebződik. Nevelés terén – sajnos, vagy nem sajnos – nem vagyok elég tudatos, de igyekszem mindent elolvasni ez ügyben. Annyiféle trend van manapság! De azt hiszem, a legfontosabb az, hogy nagyon figyelj a gyerekedre. Csodálatos például, hogy mindent meg lehet beszélni vele. Én előre elmondom Dávidnak, hogyan telik majd a nap, ettől biztonságban érzi magát. Reggel mindig megkérdezi: Ma ovis nap van, anya? Igen. Édeskása-nap? Igen. Akkor jó. És te jössz értem?… Látom, hogy neki már ez a természetes. De ­engem valójában az előadásnak nem elsősorban a gyereknevelésről szóló része érintett meg.

Hanem? Tippelek: a kiszolgáltatott női sorsok. Elvégre Lindát, a feleséget alakítod.

A történet ugyan elég régen, a negyvenes évek elején játszódik, egy, a mainál sokkal patriarchálisabb korban, amikor a polgári családokban a nők nem dolgoztak, hanem otthon voltak a gyerekeikkel, legtöbbjüknek szakmája sem volt, mégis nagyon sok rokonságot látok a jelenünkkel. Hiszen egy nőnek ma is rengeteg a feladata, néha rácsodálkozom: hogy bírnak ennyi terhet cipelni? A háztartástól a gyereknevelésen át az óvodával, iskolával, orvossal való kapcsolattartásig minden a nők dolga. És hol vannak ők maguk? Bár ma már legtöbbjüknek van szakmája, de attól kezdve, hogy gyerekük születik, egy csomó kapu bezárul előttük. Akadnak barátnőim, akik képtelenek munkát vállalni a gyerek mellett, mert négyórás állást alig találni, márpedig nem mindenki tud otthonról, számítógépen dolgozni. És ez érthetően frusztrálja őket. 

Te meg esténként nem tudsz mesét olvasni a fiadnak, mert előadásod van.

De én legalább végezhetem a munkámat, amit szeretek! Egyébként is, minden második este én olvasok fel neki. Azt vettem észre, hogy most, hogy szabadúszó vagyok, és nem kell minden este játszanom, mint amikor még kőszínházi tag voltam – már ha éppen nincs próbafolyamat, mert az valóban húzós –, tulajdonképpen lazán elvagyok itthon a kicsivel. És szerencsére Károly is sokat van itthon.

De hiszen egész nap megy a fejedben a szöveged! 

Dehogy megy! Tudod, meddig vagyok én színész? Amíg előadás után be nem megyek az öltözőbe, és át nem öltözöm. Attól kezdve ugyanolyan civil vagyok, mint te vagy bárki más. Szokták mondani, hogy egy színésznőnek nehéz családalapításra vállalkoznia. Szerintem ez butaság. Gyakran jobban meg tudja oldani, mint az, akinek nyolc órát ott kell lennie a munkahelyén. Nem mondom, az elején, úgy harmincöt éves koromig nekem is folyton a színház körül járt az eszem, de mára beértem, feloldódtam. Ez most nagyon jó állapot. Az anyaság helyrebillentette az egyensúlyt. 

Egy csomó filmben, tévésorozatban, színdarabban játszol. Nemrég láttam a Shirley Valentine-t, a Büszkeség és balítéletet, most Az ügynök halálát. Ezeken az előadásokon rendre megtelik a nézőtér. 

Hál’ istennek. Jókat játszhatok. Úgy érzem, a helyemen vagyok, és már rég nem akarok másoknak megfelelni, kizárólag az érdekel, hogy magamnak megfeleljek, és hogy mindent megtegyek azért, hogy a legjobban sikerüljön a produkció. Szerencsére egy ideje már megválogathatom, mit vállalok el. Az ügynök halálára például kifejezetten a rendező, Alföldi Róbert kérésére bólintottam rá, mert mostanában a gyerek mellett kicsit behúztam a féket. Utólag belegondolva nagy bátorság volt a szabadúszást vállalni – 2016-ban jöttem el a Magyar Színházból –, mert hol van munka, hol nincs, de nekem eddig bejött. 

Téged a szakma filmszínészként ismer el jobban. Kezdődött a Liza, a rókatündér című mozival, amit a férjed rendezett, aztán jött a Jupiter holdja, A martfűi rém meg Till Attila filmje, a Tiszta szívvel. Nem beszélve a rengeteg tévésorozatról, a Társas játékról, a Válótársakról, az Alvilágról, amiért megkaptad a legjobb színésznőnek járó díjat…

És most megint látható két tévésorozat velem. Az egyik A renitens, ezt március 3-án kezdték vetíteni, a másik a Tündérkert, Móricz Zsigmond regényének televíziós­ adaptációja, amelyben Károlyi Zsuzsannát játszom. Szép, nagy ívű, drámai szerep, imádtam. Zsuzsanna­ nagyon erős asszony, valóságos hős. Amikor a férje nincs otthon, védi a várat a török ellen, ráadásul a két gyermekét elragadja tőle a járvány…