Ha egy hosszú hétvégére dél felé indulna valaki kocsival, a választás általában Horvátországra esik, pedig Bosznia-Hercegovina igazán különleges élményt nyújt. Már csak az autóból bámészkodva is tátva marad a szánk, és akkor még nem beszéltünk a kis- és nagyvárosokról, a kirándulóhelyekről meg a finom falatokról!

Az ismerkedést egy egész napos plitvicei kirándulást követően Bihácson (Bihać) kezdtük, a városra azt mondta a lányom, hogy „olyan Egri csillagok” hangulata van. Ez nem véletlen; majdnem háromszáz éven keresztül volt török megszállás alatt, ma is a Fethija-mecset az egyik legfőbb látnivaló, különlegessége, hogy egy eredetileg 1266-ban épült gótikus templomot alakítottak át. A városon keresztülfolyik az Una, a part menti éttermek teraszáról ráérősen bámulhatjuk a kacsákat, amelyek békésen úszkálnak a zúgókkal, apróbb vízesésekkel és hidakkal tarkított folyón. 

Másnap Jajcával (Jajce) folytattuk, a város a Jajcei vízesés című festményről lehet ismerős. Ma már kicsit más a környezete, mint amikor Csontváry Kosztka Tivadar 1903-ban megfestette, mert közvetlenül a harmincméteres zuhatag elé színpadot építettek. (Nehéz elképzelni, mégis mire lehet használni, mert a víz hangosan robajlik, ráadásul a permet mindent beborít.) A fallal körbevett óvárosban kellemes sétát tehetünk, a macskaköves utakon feljutunk a fellegvárba, ahonnan szép panoráma nyílik a városkára és a környékre.

Szarajevó felé egy helyen akartunk még megállni, és azért esett a választásunk Travnikra, mert itt született a Nobel-díjas Ivo Andrić, akinek a Híd a Drinán című regényt köszönhetjük. Ezen az ötvenezres lakosú településen éreztük legjobban a török hatást, a minaretek és mecsetek mellett a főutcán is egymást érik a gyönyörűen megépített, körbekerített sírhelyek, amelyeknek fejfáit turbán díszíti, és több, szőnyeggel gazdagon díszített teázó kínálta öblös aljú poharakban a cukros teát.

SZÍNES, SZÉLESVÁSZNÚ BALKÁN

A Balkánt Európa puskaporos hordójának nevezik, mert az évezredek során alig-alig volt itt békés időszak, a hétköznapi társalgásokban a Balkán mégis leginkább egy életérzést, életstílust ír le. Ehhez mindenki másképp viszonyul, de a nyitottságunkért cserébe itt is a legjobbat kaphatjuk. 

Kezdjük az étkezéssel! Amerre csak jártunk, kivétel nélkül mindenhol pazar ételeket kaptunk, a faszénen sült húsok ízesek, ropogósak, ugyanakkor omlósak, és a szokásos köreteken kívül adnak ajvárt meg egy speciális, nagyon puha lepénykenyeret is, ami annyira finom – pláne ha átitatta a hús lecsöpögő szaftja –, hogy reggeltől estig tudná falni az ember. A pincérek kedvesek, a vendégek vidámak, a hangulat remek, de el kell fogadni, hogy az összes asztalnál fújják a füstöt. Ez nem újságírói túlzás, árgus szemmel figyeltem; a csupa idős hölgyet tömörítő asztalnál ugyanúgy volt dohányos, mint a csecsemővel ünneplőknél. A második naptól már azon sem lepődtem meg, hogy a tizenöt éves srácok is sörrel öblítik le a vacsorát, kivéve a muszlimok által üzemeltetett éttermekben, mert azokban egyáltalán nem kapni alkoholt. Érdemes a pékségeket tesztelni, izgalmas péksüteményeket kínálnak olcsón; és aki autentikus helyi ízekre vágyik, az ne hagyja ki a csevapra szakosodott cevabdzinicákat, illetve a burekben erős buregdzinicákat; ha sok a helyi odabenn, akkor a kulináris élmény garantált.

Boszniában viszonylag nagy távolságokat megtenni sem fárasztó – kivéve a hegyi szerpentineket –, mert kiválók az utak, és egészen csodálatos a táj: kedves kis dombok, völgyek, szépen megművelt földek váltják egymást, mintha egy gondosan tervezett terepasztalon utaznánk keresztül. Meglepő azonban, hogy rengeteg a stoppos, és nem csak fiatalok várnak fuvarra az utak mentén. A települések határában kóbor kutyák bandáznak, emiatt nagyon óvatosan kell vezetni, akár hat-hét nagyobb testű kutya is mozog együtt. Szombatonként érdemes lassítani, ha több parkoló autót látunk egy helyen, mert lehet, hogy elcsípünk egy érdekes piacot; például egy madárvásárt, ahol nemcsak élő tyúkot, libát, pulykát, kacsát árulnak, de mindenféle méretű és színű papagájt is!

KELET ÉS NYUGAT TALÁLKOZÁSA

Szarajevóba nehéz szívvel érkezik meg az ember, hiszen a délszláv háború nem volt olyan rég. A belvárost teljesen rendbe tették, de a külterületeken még látszanak a harcok nyomai. A város majdnem három évig tartó ostroma 1996. február 29-én ért véget, vagyis a harmincöt évnél idősebb helyi lakosok tisztán emlékeznek rá, milyen volt hónapokig áram, víz és gáz nélkül élni; hogy miként lehetett élelmiszert szerezni, és hogyan kellett az utcán közlekedni, hogy elkerüljék a háztetőkről figyelő mesterlövészeket. Szállásadónk sok mindent mesélt nekünk, és döbbenetes volt hallgatni, hogy annak ellenére, mennyi mindent elvett tőle a háború, mégsem érez bosszúvágyat vagy gyűlöletet. 

A város megkapóan sokszínű, egyszerre hozza az egzotikus keletit, a szenvedélyes balkánit és a kifinomult nyugatit, ennek megfelelően gasztronómia és vallás terén ami itt nincs, az nem is létezik.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .