Midőn… Havannában… hajóra… szálltam… én…
Ketten játszanak együtt a zongorán. Egy nő, egy férfi, pulóveresek, egyszínűben egyikük, keresztcsíkosban a társa.
…és… lágy… búcsúszóval… senki…se… jött… felém…
Hallgatják sokan a játékukat. Többen székeken ülve, néhányan állva. Megállva. Ők utcai ruhában, a könnyelműbbek vékonyabban, az óvatosabbak melegebben öltözve, nem bízván a koraszülött tavaszban. Okkal, tengerről érkező, erős szelet hagytak odakint. Szeretteikhez jöttek nyilván, látogatni. Kevéssel távolabb betegek csoportja, köntösben, papucsban, néhányuk kerekesszékben, egyikük hordozható, most is működő infúzióval.
…Egy… árva… kis… galamb… mellettem… felrepült…
Ő maga távozóban volt már, együtt a feleségével és fiával, amikor felfigyeltek a zongoraszóra. Megálltak, anélkül, hogy erről egyetlen szót ejtettek volna. És hallgatnak most is, a nyilvánvalóan rögtönzött, spontán hangverseny bűvöletében.
…csodás… utamon… csak… ő… kísért… egyedül…
Mögöttük is van egy rendhagyó beteglátogatás. Szokatlan, mert a „beteg” mára már nem beteg. Hála az égnek, egészséges újra. Készíti éppen otthon a vacsorát, hármójuknak és saját magának. Sok hónapja már, hogy itt esett át azon az életmentő, nagy műtéten. És ide járt be utána sok-sok héten keresztül a kemoterápiára is, a hosszú utókezelésre, a kontrollokra. A koros szülők mostanra tudtak csak eljutni ide, így utólag, majdhogynem egyenesen a reptérről. Jöttek egyfajta tisztelgésre, hogy köszönetet mondjanak a menyük életéért e barcelonai kórháznak, orvosoknak, ápolóknak, falaknak, ajtóknak, kilincseknek. Mindenkinek és mindennek. Látni, csodálni az épületet, kívül-belül. Érezni a levegőjét.
…Ha… ablakodra… suhanva… száll… egy… galamb…
Igen, nemrég jutottak el arra a pontra, hogy a menyüknek már csak háromhavonta kell kontrollokra járnia. Feltámadás. Vár még rá hamarosan egy kisebb korrekciós műtét. A bérelt lakásban, ahol laknak, az egyik polcon ott látni még a fehér, polisztirol parókatartó fejet, immár paróka, parókák nélkül. Igazából nincs és nem is lesz szükség rá ezentúl. ­Maradt, maradhatott mégis, mementóként, igazán megszolgálta.