1. SZAVAK HELYETT

Erős trauma volt, hogy amikor édesapám meghalt hatéves koromban, engem elválasztottak édesanyámtól, és intézetbe kerültem, mert úgy gondolták, ő siket és nagyothallóként egyedül nem fogja tudni felnevelni a gyerekeit. Kiskoromban a jelrendszer volt számomra természetes, a mai napig úgy érzem, hogy az az anyanyelvem. Radikális változásként éltem meg, hogy az iskolában a verbális kommunikációban kellett helytállnom. Ezt nem éreztem sajátomnak, helyette a korporalitást, a testbeszédet választottam kifejezési eszközként. A tánc nyelvezetét kezdtem öntudatlanul kifejleszteni. Nem véletlenül lettem koreográfus, a verbalitás nekem sosem fedte teljesen a belső valóságot.

2. A PINCÉRFIÚ ESETE A RENDEZŐVEL

A szerencse végigkísért az életemben, de azt gondolom, hogy azért, mert állandóan figyeltem a külvilágra. A jelnyelv használata folyamatos és precíz megfigyelést igényel: ha két ujjat dörzsölünk össze, az a só, de ha hármat, az már cukor, ha néggyel szórunk, az már liszt. A szerencsét is észre kell venni, és élni kell vele. Jancsó Miklós az Astoriában forgatott, ahol én akkor italokat szolgáltam fel tizennégy évesen, hogy pénzt keressek. Szobaszervizt rendelt az akkor már elismert rendező, én pedig kikaptam a tálcát a pincértársam kezéből, hogy ezt most én fogom felszolgálni. Amikor belenéztem Jancsó szemébe, azt éreztem, nekem ilyen emberekkel kell az életemet összekötni. Később támogató figyelmével Jancsó végigkísérte az egész pályafutásomat.

3. TÁNCFILOZÓFIA

Fiatalon egy cselédszobában laktam Párizsban. Mindennap szembejött velem egy furcsa, hosszú hajú ember, olyan volt, mint egy fantom. Éreztem, hogy ő egy fontos valaki. Aztán évekkel később a kezembe került egy videókazetta, rajta egy interjúfilm, amely az egyik legnagyobb francia filozófussal, Gilles Deleuze-zel készült. Rájöttem, hogy ő volt a fura alak. Részben az ő filozófiai témájú könyveiből tanultam meg franciául, és nagy hatással volt rám az általa képviselt szabad asszociációs gondolkodási rendszer. Erre építem az egész művészetemet, teljesen megváltoztatta az életemet, kimozdított a neoklasszikus tánc világából. A Légy jó mindhalálig is fontos könyv számomra, a lelkemig hatolt, úgy éreztem, én vagyok a főhős. Gyerekként nyolc évig éltem intézetben, ez a könyv megmentett a sorstól, ami az intézetis gyerekeknek általában jut. Százból jó, ha három-négyen nem kallódnak el – nekem sikerült ebből a közegből kitörnöm.