Nagyon sok levél érkezik szülőktől, nagymamáktól, melyben arról írnak, hogy a korábban kimondottan jó hozzáállású (sokszor az átlagosnál is jobban tanuló) gyerek, aki például saját maga jelentkezett tanulmányi versenyekre, egyszer csak közönyös lett. A korábban kitűnő eredménnyel büszkélkedő fiú újabban érdektelen, „majd csak lesz valahogy!” felkiáltással a témazáróra sem készül. A szülők nem értik, mi történt. Csak azt látják, hogy elveszik a gyerek igyekezete, akarása. Nincs ott a lelke. „Azt meg minek? Az már szorgalmi, nem kell megcsinálni!” És ők még csak a „kicsik”, legfeljebb tíz-tizenkét évesek. 

De jönnek a panaszok a nagyobbakra, a kamaszkorú gyerekekre is. Nem alszik, szorong, reggel nem lehet az ágyából kiimádkozni. Akkor indul el nagy nehezen az iskolába, ha a határán van, hogy kétszázötven óránál többet hiányzik – s ez évismétléssel jár! No, akkor bemegy pár napra, utána megint fáj a hasa, a feje, és így tovább.

Ha a panaszokkal bekerülnek a rendelőbe, az a szomorú, hogy szinte valamennyi szülő előadja a gyerek lassú tönkremenetelét, a vigasztalan helyzetüket. Elmondják, hogy a korábban jól tanuló gyerek mellé egyre több tantárgyból korrepetáló tanárt fogadnak, de a gépezésről nem esik egy árva szó sem. Csak akkor „vallják be”, ha rákérdezek.

Mert ez a kulcsszó: a gépezés. Számítógépes játékok, filmek, bármi. Ülnek és nyomkodják. Ez az életforma egyszerűen kilúgozza a gyerekeket. Motiválatlanná válnak, súlyos depressziós jelek jelennek meg. A vizsgálatok végén mindig kiderül a nagyon súlyos gépfüggőség. 

A szülőknek, a családoknak valahogy tökéletes vakfoltjuk van, fel sem lehet rázni őket. Ott tartanak, hogy napi egy óra játék az nem is olyan sok. Pedig meg kéne érteni, hogy nagyon sok, különösen az alsó tagozatosoknál. Talán azért is értetlenek, mert sok családban a szülő adja a szerencsétlen mintát. Különösen, ha home office-ban dolgoznak, és a munka nincs térben széttagolva: dolgoztam, befejeztem, hagyom a gépet, jövök veletek vacsorázni. Nem. A gép mellett, a tasztatúrán eszik apuka, a gyerek SMS-ben kéri az ebédet az emeleti szobájába! Arra nem veszi a fáradságot, hogy lemenjen a közös asztalhoz.