Nagyanyáink a zöldséghulladékot belefőzték a levesbe, a megunt ruhát átalakították, a szerszámokat kölcsönkérték a szomszédtól. Anélkül, hogy „régenmindenjobbvoltozásba” kezdenénk, el kell ismernünk: sok ötletet meríthetünk az előző generációk mindennapos, mára azonban kikopott praktikáiból. Emellett persze rengeteg új megoldás és platform jelent meg az utóbbi években, amelyek segíthetnek a környezettudatosabb és észszerűbb életmód kialakításában.
Gyerekkoromban minden vasárnap reggel ugyanarra a semmivel össze nem téveszthető hangra ébredtem: apukám száraz zsemlét reszel a konyhában. Rutinos mozdulatokkal, kialakult ritmusban, kérlelhetetlenül. Kilencre nemcsak a tárolóedények, hanem az egész lakás tele volt morzsával… Felnőttkoromig abban a hitben éltem, hogy ezt mindenki így csinálja otthon. Aztán egyszer megláttam a boltban, hogy zsemlemorzsát is árulnak, és teljesen ledöbbentem: valaki ezt készen, pénzért veszi?! Ami eddig nosztalgikus emlék volt, mára legsürgetőbb valóságunk: szervezetek és vállalkozások épülnek arra, hogy az egyébként eszméletlen mennyiségű kidobásra ítélt élelmiszernek (például a száraz péksüteménynek) második életet adjanak.
Az élelmiszer-pazarlás korunk egyik legnagyobb problémája. Nemcsak az éhező népesség miatt, hanem mert az ENSZ adatai szerint ezzel hozható összefüggésbe a klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának tíz százaléka. Az Eurostat 2022-es kimutatása szerint világviszonylatban az élelmiszer-veszteség ötven-hatvan százalékáért a háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék a felelős, tehát ez olyan terület, ahol igenis a mi kezünkben van a megoldás. A pazarlás oka legtöbbször a figyelmetlenség és a nem megfelelő tervezés, vagyis túl sok élelmiszert vásárolunk, elfeledkezünk az ételről, amit otthon tárolunk, vagy túl sokat főzünk, és ami megmaradt, azt kidobjuk. A megoldás: odafigyelés és tervezés! (A noklapja.hu-n hétről hétre előre megtervezett menüvel igyekszünk ebben segíteni.)
MENTSD AZ ÉTELT, ÉS KOMPOSZTÁLJ!
Ha mégis túlvásároltuk vagy túlfőztük magunkat, számos lehetőség van arra, hogy a megmaradt étel ne a kukában végezze. Az Enni adok ételdobozok a főváros egyes kerületeiben és sok vidéki városban is megtalálhatók: ezekbe tartós élelmiszert, zöldséget-gyümölcsöt is tehetünk, a rászorulók pedig kivehetik. Az ételszekrényeket önkéntes csapatok rendszeresen ellenőrzik és takarítják. (A dobozok országos listája megtalálható a re-formalo.hu oldalon.) A szemetes helyett a komposztra is mehetnek az arra alkalmas élelmiszer-maradékok: akinek a házi komposztálás nem opció, csatlakozhat közösségi komposztpontokhoz.
Több ismerősöm is lelkesen muncsol, vagyis a Munch ételmentő applikáció segítségével vadászik megmaradt élelmiszerre: van, aki zöldség-gyümölcsöt és pékárut szokott így beszerezni, más az ebédmenüre esküszik. A közel kétszáz magyar városban elérhető Munch egy olyan platform, amelyen keresztül vendéglátóhelyek és boltok kedvezményesen értékesítik az el nem adott, de jó minőségű ételeket – az applikáción vagy a honlapon megnézhetjük, mit kínálnak a közelünkben. Mindenki jól jár: az éttermek és üzletek nem dobják ki az ételt, mi pedig spórolunk az áron.
EZT A RUHÁT VALAKI MÁR SZERETTE
Becslések szerint évente nagyjából százötvenmilliárd új ruhadarab készül a világon – és erre vevők vagyunk. A fast fashion láncok óriási kínálata és elérhetőbb árazása miatt hajlamosak vagyunk sok új holmit beszerezni, de – tegyük a szívünkre a kezünket – többnyire feleslegesen. Ezek egyébként sokszor nem is jó minőségűek, és hamar elhasználódnak, helyettük pedig egyszerűbbnek tűnik újat venni. Már a könyökünkön jön ki a kapszulagardróbra biztatás (legyen kevés, de jó minőségű és egymással jól variálható ruhánk), de sokakat talán az tart vissza, hogy a minőségibb darabok drágábbak. Egy kis energiabefektetéssel azonban ez az akadály is leküzdhető: vessük bele magunkat az online piacterek és Facebook-csoportok végeláthatatlan világába, amelyek márka, méret vagy stílus szerint szerveződnek. Itt jóval olcsóbban hozzájuthatunk az áhított darabokhoz, amelyek sokszor vadiújak, még a címke is rajtuk van.
Gyerekkoromban ciki volt a turizás, egyértelműen a pénztelenséggel kapcsolódott össze. Manapság viszont menő használt ruhát venni, és még trendin is hangzik, ha a pre-loved (szó szerinti fordításban valaki már szerette, vagyis használta előttünk), vintage (régebbi korokban divatos) vagy retró jelzővel cicomázzuk fel ezeket. Újra feléledni látszik a varrás/javítás szerepe is, amely régen alapvetés volt. Egyre több közösségi varroda nyílik, ahol az eszközpark biztosítása mellett a varrás csínját-bínját is megtanítják nekünk. A budapesti Pinkponilo stúdió célja, hogy újra megszerettesse az emberekkel a varrást. „Olyan helyet akartunk létrehozni, ahol az érdeklődők alkothatnak, miközben elsajátítják az anyagismeret alapjait, és megtanulják a fenntartható anyagok tulajdonságait” – mondja Kudron Anna, az egyik alapító.
A GYEREKNEK NE HOZZATOK SEMMIT!
Speciális területe a túlfogyasztásnak a gyerekholmik világa. A reklámok igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy szemünk fényének szüksége van mindarra, amit kínálnak. A kezdeti, első gyerekes nagybevásárlások után azért rájön az ember, hogy sokkal kevesebb dolog nélkülözhetetlen, mint amiről eleinte azt gondoltuk. Több népszerű pszichológiai könyv is megjelent az egyszerűsítés témakörében, ezek azt tanácsolják, hogy sokkal kevesebb játék, dolog, inger vegye körül a kicsiket, és a tárgyak nyolcvan százalékát nyugodtan távolítsuk el a gyerekszobából – ideiglenesen vagy örökre. Még így is nehéz azonban védőpajzsot vonni a külvilágból áradó műanyagjáték-dömping és az otthonunk között.
Egyre több kisgyerekes barátom könyörög: ha vendégségbe megyünk hozzájuk, a gyereknek ne vigyünk játékot, mert már lépni sem tudnak tőle. Jó alternatíva lehet a könyv vagy az igényes (!) foglalkoztatófüzet (nem a pénztárak mellé kitett, műanyag kacatot rejtő „gyerekmagazinok”), ha ez utóbbit kitöltötte-összerajzolgatta a gyerek, mehet is a szelektív kukába. Ha legjobb szándékunk ellenére mégis elvesztünk a fociskártya-akcióhős-póniló Bermuda-háromszögben, ne feledjük: mire a mi gyerekünk kinő ebből a korszakból, egy másik kisgyerek valahol éppen belenő, és a szülei nagyon hálásak lesznek érte, ha megkaphatják a számunkra már fölöslegessé vált dolgokat.