1. Ének-zene-néptánc
A családi kultúrfészek mellett mindenképp az alma mater, az Alsóerdősor utcai általános iskola az a szocializációs közeg, amit meghatározó élettérként idézek fel. Különösképp, hogy szoros összefüggésben van az előbbivel, hiszen az országban először indult itt ének-zene-néptánc képzés, adta magát, hogy egy koreográfus família sarjaként jelentkezzek. Túl a szakmai képzésen, a mai napig tartó kapcsolatok sokasága fűz ide, és minden, ami első egy kamasz életében: csók, zenekar, lázadás… Sokat mond a korszakról, hogy a rajunk még Kodály nevét viselte, de az őrsünk már a Rolling Stonesét!
2. A szabadság definíciója
Budapest hihetetlen hely volt a nyolcvanas években, minden sarkon egy egyetemi klubbal, izgalmasabbnál izgalmasabb underground zenekarokkal. A kortárs képzőművészet, tánc és színház kísérletező miliője különös, félvilági szubkultúrát épített, amin nem igazán talált már fogást a rendszer. Ez a jóleső közösségi buborék sok mindentől megvédett, inspirált, és nem utolsó szempontként kárpótolt egy amúgy meglehetősen kilátástalan közhangulatban. Élesben élhettük meg az ösztönök szintjén, micsoda inspiráció, ha nem készen kapod, hanem definiálnod kell a szabadságot! E naiv lendület repített át még a kilencvenes éveken is.
3. István, a király Csíksomlyón
A Kimnowak zenekar szellemi műhelye végül a színházi környezetben vált tudatossá, avagy az említett s immáron belső szabadság valamiféle külső munkarenddel, szemlélettel megélt egyidejűségében. Hol a káosz és a rend egyaránt része a létnek. A Kárpát-medence megannyi társulatával dolgoztam, hosszú évadokat a Veszprémi Petőfi vagy a Miskolci Nemzeti Színházban, de ha egyetlen színpadi élményt kell említenem, az mindenképp a csíksomlyói nyereg István, a király előadása. Félmillió néző előtt ugyanis nem lép fel az ember életében egyszer sem, még egy kiemelkedő előadói karrier során sem feltétlenül… Hát van, amire nincs szó!
4. Kis képernyős értékek
Bár az intézményesített hülyeség élen járó műfaja, mégis rengeteget köszönhetek a képernyős jelenlétnek, s ennek csak egy eleme a népszerűség. Ha értékrendi eszközként tekintenénk rá, még az internet térhódítása mellett is hatalmas, ráadásul kontrolláltan korszakos hatást gyakorolhatna! Mily kár, hogy ennek pont az ellenkezője jut érvényre… Mindentől függetlenül hozzáadott értékként tekintek olyan kiemelkedő munkáinkra, mint a Beugró, a Fölszállott a páva vagy a Partitúra televíziós sorozatok. Ahogy máshol, itt is remek emberek sokaságától tanulhattam ki egy szakmát; fene se tudja, kell-e ennél több…
5. Két fiú, tűz és víz
Legyen a szerkezet keretes, és ha már a családdal kezdtem, meghatározó s egyben legfontosabb személyiségformáló élményként a két fiam születését, létét, a velük töltött mindennapokat említem. Ha van értelmes tevékenység számomra, az mindenképp az apaság, annak minden nehézségével és szépségével együtt. Nehéz, hogy elváltunk az édesanyjukkal, de szép, hogy egyazon érték- és mértékrend alapján neveljük őket. Nehéz, hogy kulturális szakadékok választanak el minket, de szép, hogy találunk közös nevezőt, nevében a kultúrának. Nehéz, hogy tűz és víz a jellemük, de szép, hogy példás barátságban vannak egymással, s mondhatom, velem is! Ha csak egyvalamiről beszélhetnék itt, biztos, hogy ők lennének azok.
