A Képes Családi Lapok 1940. április 7-i száma egy csodagyerekről ad hírt. „Most vasárnap a Zsidó Gimnázium hatodik osztálya az intézet tornatermében előadást rendezett. Az előadás spiritus rektora hatodikos diák volt, aki egymaga konferálta, írta, játszotta és zenéjét szerezte a színre kerülő színdarabok jó részének. A publikum önfeledten tapsol a sokoldalú és feltűnően tehetséges diáknak, akiről a színlap csak annyit árult el: Szenes Iván VI. oszt. tan. (…) Az előadás után beszélgettünk a kipirult arcú diákkal. Jó növésű, szimpatikus arcú, kedves fiatalember. Egyáltalán nincs zavarban és nem elfogódott. Pedig egészen bizonyos, életének első interjúját éli át. „Rutin­ kérdése az egész! – mondja szakavatottan. – Én már eddig körülbelül tizenöt háromfelvonásos vígjátékot, öt drámát és tizenkét operettet írtam. A gyakorlatom tehát már megvan. A most színre kerülő darabom még Kertész osztályfőnök úrnak is tetszett, pedig az nagyon szigorú ember.”
Az újságíró végül rákérdez az akkor tizenhat éves diák terveire. „»Mondd, Iván, mit szeretnél elérni az életedben?« – kérdeztük tőle. Csillogó nagy szemét kerekre kitárja, amikor válaszol: »Olyan író szeretnék lenni, mint az apám volt!« Hisszük, hogy sikerülni fog neki.”

Jogi pályáról a szórakoztatóiparba

Bár a történelem mindent megtett, hogy ne így legyen, Szenes Ivánnak mégis teljesült a vágya, sőt még túl is szárnyalta az édesapját, pedig a mérce igen magasra volt téve. Szenes Andor korának ünnepelt írója, költője, librettistája volt. A VIII. kerületi, Rezső téri otthonában a kor legnagyobb művészei fordultak meg. A kis Ivánt édesapja mindenhova vitte magával, saját bevallása szerint többet volt a Latabárok vagy Honthy Hanna öltözőjében, mint játszótéren.
1935-ben azonban, mindössze harminchat éves korában, Szenes Iván édesapja tüdőbetegségben meghalt. Az addig jómódban élő család hirtelen nagyon nehéz körülmények között találta magát. Hiába volt egy szem gyerek, Iván felnevelése és iskoláztatása emberfeletti terheket rótt az édesanyjára, Kelemen Piroskára. (Ezekből az emlékekből született meg aztán később az Úgy szeretném meghálálni című sláger, amit először Kovács Kati vitt sikerre.) Iván, akárcsak az édesapja, végül jogot végzett, ám már egész fiatalon, szintén akárcsak az édesapja, írói pályára lépett, és dalszövegírásba fogott. A negyvenes évekre több vígjátékot, drámát, operettet mondhatott a magáénak.
A háborút Budapesten, pincékben bujkálva élték túl, és lényegében mindenüket elvesztették. A fiatal Szenes először jogi ismereteit kamatoztatta: néhány évig köztisztviselőként dolgozott, majd újságírónak állt. Ezt követően nyergelt át a szórakoztatóiparba. Volt a Főni, azaz a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet munkatársa, a Vidám Színpad dramaturgja, melynek az alapítói közé is tartozott, és dolgozott az Országos Cirkusz Vállalat varietéosztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetőjeként is. Később a győri Kisfaludy Színház, a József Attila Színház, valamint 1979-től ismét a Vidám Színpad dramaturgja, szerkesztője, rendezője volt.

Takarásból a reflektorfénybe

Mindeközben ontotta magából a slágereket. Éveken, sőt évtizedeken keresztül mindenki Szenes Iván-dalokat dúdolt Magyarországon – jobbára anélkül, hogy tudott volna róla. Tényleg mindenkinek írt a hazai szóra­koztatásban: az ő dalait énekelte sokak mellett Ákos Stefi, Aradszky László, az Apostol Együttes, Bilicsi Tivadar,­ Bodrogi Gyula, Cserháti Zsuzsa, Hofi Géza, Katona­ Klári, Korda György, Kovács Kati, Szécsi Pál, Szűcs Judith, Tolnay Klári, a Záray–Vámosi házaspár, ­Zalatnay Sarolta, és a sort még hosszasan lehetne folytatni.
És noha lényegében az egész művészvilág sokat köszönhetett neki, a legpompásabb paripájának mégis­ Koós Jánost tartotta – előszeretettel beszélt ugyanis a sztárjairól, mint az istállójához tartozó versenylovakról. Nem véletlenül, mert józan és termékeny életében az egyetlen „káros szenvedély” a lóverseny volt. De ide is csak társaságban járt, gyakran kísérte el Kabos Gyulát, Raksányi Gellértet vagy Csurka Istvánt, akikkel jó barátságot ápolt, hogy az ismertségüknek és népszerűségüknek köszönhetően hátha kapnak valami jó tippet, amit aztán ő is megjátszhat. Hogy ez mennyire volt helyes taktika, az kérdéses. Az volt ugyanis a szokása, hogy azt a látcsövet, amelyen keresztül azt kellett látnia, hogy a lova nem nyert, nem használta többé, újat vett helyette. Több mint száz gukker gyűlt össze nála ­otthon…
Noha rengeteg embert segített a sztársághoz, ő maga csak az élete vége felé lett az, mégpedig a televízió­nak köszönhetően. 2003-ban indította útjára ugyanis a köztévé a Nem csak a húszéveseké a világ című sorozatot, amelynek maga Szenes Iván volt a házigazdája, aki a meghívott vendégeivel idézte fel rendkívül gazdag életműve legfényesebb darabjait. A tizennyolc részből álló show-műsor az adás évében az MTV legnézettebb műsora lett, amely – elsőként a köztévé műsorkínálatából – képes volt legyőzni mindkét nagy kereskedelmi csatorna valóságshow-jait. A Hofi Gézával készült adás lett a 2003-as év harmadik legnézettebb tévéműsora. Ettől kezdve Szenes Ivánt mindenhol megismerték, a buszon, a boltban, az utcán. A nagy sikerre való tekintettel 2006-ban újabb műsort kapott Szenes-turné címmel, amelyben egy farmotoros, piros Ikarus busszal utazó show-műsor keretében a saját dalai versenyeztek adásról adásra a közönség kegyeiért. A nyolcadik adás végére aztán kialakult a sorrend, hogy melyek Magyarország legkedveltebb Szenes-slágerei. Első lett az Úgy szeretném meghálálni (Kovács­ Kati), második a Nem csak a húszéveseké a világ (Aradszky László), harmadik pedig a Kislány a zongoránál (Koós János).

Egy hűséges ember

Szenes Iván Magyarország legtöbbet játszott szerzője, és minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, aki csaknem kétezer dalszöveget írt – amelyek közül legalább százhúsz sláger lett –, és több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. A Színházi adattárban négyszázkilencvenegy regisztrált bemutatóját tartják nyilván, amelyekhez szerzőként, dalszövegíróként, dramaturgként, fordítóként, zeneszerzőként vagy akár rendezőként járult hozzá.
És hogy minek köszönhető ez a hatalmas siker? A nyilvánvaló tehetségen túl a magasfokú mesterségbeli tudásnak, annak, hogy Szenes Iván a könnyű műfajt nagyon komolyan vette. Őszinte szeretettel és alázattal fordult a közönség felé, és soha nem engedte meg magának, hogy fércmunka kerüljön ki a kezei közül. A dalszövegírásra művészetként gondolt. „Ha arra kíváncsi, hogy művésznek érzem-e magam, akkor szerényen mosolygok. De ha nem hinném, hogy amit a színpadi verselésben csinálok, az művészet, akkor egy percig sem folytatnám” – nyilatkozta egyik utolsó interjújában.
Az elsőre akár még banálisnak is tűnő dalszövegek bekúsznak az ember fülébe, és benne is maradnak, és miközben ízlelgeti őket, jön rá, hogy látszólagos keresetlen egyszerűségük milyen precíz munka eredménye. Egyszerűnek lenni a legnagyobb művészet. „Rendkívül jó humorú ember volt, de mint alkotótárs nem egyszerű: nagyon magas követelményeket támasztott magával szemben is. A Próbálj meg lazítani című dalra például ötvenkét szöveget írt” – mondta róla barátja és szerzőtársa, Malek Miklós.
És hogy ekkora tehetséggel és elkötelezettséggel vajon világsztár lett volna, ha nem magyarnak születik? Nos, a kérdés nem releváns. Szenes Iván igazi patrióta volt a szó legnemesebb értelmében. De nem csak a hazájához, a feleségéhez is hűséges volt mindvégig. Öt évtizeden keresztül élt boldog házasságban Kornay Mariann színésznővel egészen felesége 2004-ben bekövetkezett haláláig.
Szenes Iván nyolcvanhat éves korában, 2010. szep­tember 13-án halt meg. A részletekre mindig is különlegesen ügyelő művészemberként előre megírta a saját sírfeliratát, mindjárt kettőt is. Az egyik így szól: „Az út ezúttal véget ért, mégsem leszel elhagyott, csak gondolj rám, és ott vagyok.” A másik meg mindössze három szó: „Éltem, voltam, daloltam.”

„Szenes Iván 100” emlékév

Április 25-én, Szenes Iván születésének századik évfordulóján nyílik meg a VIII. kerületben, a néhai Rezső téren, amelyet 2016 óta Szenes Iván térnek hívnak, a Szenes Iván Slágermúzeum, abban a házban, amelyben a család generációkon keresztül élt és alkotott.

FOTÓ: SZENES ANDREA GYŰJTEMÉNYÉBŐL