Kaáli Géza az orvosi egyetem elvégzése után, 1969-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. Később onnan irányította a híres Kaáli Intézetet, amelyben harmincezer lombikbébi fogant meg Magyarországon. Miután az állam megvásárolta az intézményt, autómúzeumot létesített – amelynek nem is nagyon kell a reklám, mert szezonban szinte lehetetlen bejutni. Néhány hónappal ezelőtt cikket írtam a Nők Lapjában azokról a magyar párokról, akik külföldre járnak lombikbébiprogramra. A cikk megjelenése után hívott fel Kaáli professzor, és olyan jól eldiskuráltunk, hogy arra gondoltam: egy hosszabb interjú is érdekes lenne vele.
Miután megírtam a cikket arról, hogy nagyon sok mesterséges megtermékenyítésre szoruló pár külföldi kezeléseken vesz részt, a lap megjelenése után felhívott, és mondott néhány dolgot arról, hogyan lehetne a lombikbébiprogram kicsit hatékonyabb itthon. Mit javasolna?
Úgy gondolom, az új szabályozás bevezetése után új intézetek létrehozására és a meglévők kapacitásának bővítésére és utánpótlás-nevelésre lett volna szükség azonnal. Csehországhoz hasonlóan az anonim petesejt-adományozást is be kellett volna vezetni, hogy ne kelljen külföldre menni sikeres kezelésekért. Ezek hiányában közel sem születik annyi gyermek, mint amennyi elvárható lenne.
Amikor megvásárolták öntől a Kaáli Intézetet, akkor sem helyezte magát „nyugdíjasüzemmódba”.
Akkor eldöntöttem, hogy az energiáimat egészen más irányba fókuszálom, és felépítettem Európa egyik legszebb, legváltozatosabb autó-motor múzeumát a Balaton mellett, Dörgicsén. Hatalmas a forgalmunk és a hírnevünk – alig lehet jegyet kapni. Magyarországon ennyire gyönyörű autókat, erre a célra épített épületekben, különleges rivaldafényben még nem lehetett látni. Óriási az igény rá. Száznegyven jármű van kiállítva – autók és motorok egyaránt –, de nyáron olyan nagy nyomás alatt vagyunk, hogy a látogatók felét nem is tudjuk beengedni.
Ez privát gyűjtemény volt, sokáig csak a barátai láthatták, aztán mégis megnyitotta a közönség előtt.
Így van. Érzékeltem az igényt, és egy idő után úgy éreztem, közkinccsé kell tennem, meg kell osztanom másokkal is. Őszintén szólva, az elején nem gondoltam, hogy ennyire kinövi majd magát.
Az autó az amerikai életforma – az állandó mozgás, a folyamatos helyváltoztatás – egyik fő szimbóluma. Ön is az Egyesült Államokban élt sokáig. Ez ihlette meg?
Részben. Hadd mondjak egy dolgot az ottani világról: ha az ember az USA-ban elveszíti a jogosítványát, az nagyjából azzal ér fel, mintha levágnák a lábát. De igazából az történt, hogy elérkezett egy nosztalgikus pillanat az életemben, amikor úgy döntöttem, visszavásárolom a szüleim egykori kocsiját, a családi autókat és motorokat. Mikor ezek megvoltak, valahogy rákaptam az ízére: vettem még egyet meg még egyet – és akkor hirtelen berobbant a gyűjtemény. Hatosával-nyolcasával vásároltam a járműveket, úgyhogy nagyon gyorsan összeállt minden.
Hogyan találta meg a családja autóit?
Volt olyan kocsink, amiből csak nyolcvan darab volt az országban. Valaki ezeket a roncsokat összegyűjtötte, és épített belőlük egy jól működő Vauxhall Velox 1948-as példányt. Ezt sikerült megszereznem. Ebből csak egy van az országban, de Európában sincs sokkal több. Az összes autó üzemképes. Nagy élvezet beülni mindbe. Olyankor tényleg olyan, mintha kamasz lennék.
Van kedvence?
Ha úgy akarom érezni magam, mint huszonhat éves koromban, amikor az Egyesült Államokba kerültem, akkor beülök a Mustangba. Akkoriban az volt a legnépszerűbb autó: mindenki imádta. Új korszak kezdődött vele, mert leváltotta a hatalmas országúti cirkálókat. De mivel nyolchengeres volt, háromszáz lóerővel, izmos és jópofa járgánynak számított. Nagyon szerettem én is. A fiatalságomat idézi. Ma persze, ha megyek valahová, már környezetbarát, csendes hibrid autóba ülök. De az autóhoz tényleg érzelmek kötődnek: nagyon sokan – a régi kocsikat nézegetve – elmerengenek a múlton, és elérzékenyülnek.
A nőket is érdekli?
Mindenkit. Nem hittem volna. Arra kellett rájönnöm, hogy az autó nemcsak helyváltoztatásra való, hanem kulturális szimbólum is. Sok minden összpontosul benne, amit az emberi kultúra felhalmozott: a formaterv, a technika. Olyanok, akár valamiféle egyedi szobrok.
És miért éppen Dörgicse?
Mert volt itt egy nyaralóm, és meg tudtam szerezni egy kéthektáros területet, gyönyörű kilátással.
