Tulajdonképpen már gyerekként is éreztem, értettem, mire gondolhat: hogy merjem használni a tekintet erejét, vagy éppenséggel hogy vegyem észre, ha engem valaki észrevett. Ő már csak tudta, híresen szép kék szeme volt. Ma már azt is beleértem az üzenetbe: jól kell figyelni. Mindent észlelni, ami fontos.
Sokáig főleg a család női sorsai izgattak. Nők, akik szegény sorból jöttek, és rengeteg munkával küzdötték fel magukat. Nők, akik a szívszerelmükhöz mentek férjhez, és nők, akik nem. Nők, akiket úri kisasszonynak neveltek, és aztán a földeken dolgoztak. Nők, akik okosak voltak, mint a nap, aztán „csak” háziasszony lett belőlük. Nők, akik sok gyereket szültek, és néhányat el is temettek. Nők, akik sokáig nem estek teherbe, aztán negyven felé mégis. Nők, akik csodálatosan kézimunkáztak, még csipkét is vertek. Nők, akiknek a dobostortareceptjét ma is gondosan őrizzük.
Mostanában azonban valamiért folyton a nagyapáim járnak az eszemben, akik mindketten megjárták a második világháborút és az azt követő hadifogságot. És túlélték. Negyvenhét kilósan, de hazajöttek. Megházasodtak, gyerekeket nemzettek, gazdálkodtak, tanítottak. Éltek. És nem voltak dühösek. Derűjük, mint a háborítatlan víztükör. Nem beszéltek túl sokat a háborúról. Csak álmodtak vele. Inkább a hadifogságról meséltek. A csalánlevesről, a tífuszról, a kemény deszkapriccsről és a szénbányáról, ahol olyan alacsony volt a járat, hogy nem lehetett felegyenesedni benne. Gyerekként nem tettem fel kérdéseket. Ma már ezret szeretnék. Hogyan tudtatok együtt élni a félelemmel? Kellett-e olyat tennetek, amit szeretnétek elfelejteni? Mire gondoltatok, amikor a legmélyebben voltatok?
Dédelgetem magamban azt az energiát, amit belőlük, a történetükből merítek. Aztán mesélek erről egy társaságban, és az erő, ez a meleg gömb, majdnem szétpukkad. Mert valaki megjegyzi, a hasonló családi örökség őt afelé hajtja, hogy rendszeresen túlterhelje magát. Ők is kibírták, te miért is ne tudnál lecipelni egy ágyat egyedül a hatodikról? Miért­ is ne bírnál ki egy ezerkétszáz kalóriás étrendet? Egy kizsigerelő munkahelyet? Egy bántalmazó kapcsolatot? Hol a határ? „Gratulálunk a példaértékű kitartásodért!” Vagy: „Döglött lovon ülsz, szállj le róla!” Hol lépünk át egyik kategóriából a másikba? Észrevesszük-e?­­