Sok embernek vannak nagyratörő álmai, már kevesebb az, aki tesz is valamit ezek megvalósításáért, és még kevesebb, aki akár az egész egzisztenciáját felteszi rá, aztán lesz, ami lesz. A hatvankilenc éves Kevin Costner ha nem is mindent, de nagyon sokat feltett egy lapra. „Jelzálogot raktam arra a tízhektárnyi vízparti területre Santa Barbarában, ahol az utolsó házamat akartam felépíteni – nyilatkozta a Dead­line magazinnak. – Gondolkodás nélkül megtettem. Ez az életem, és hiszek az ötletben és a történetben.” És hogy mi ez a nagy ötlet? Nos, a Horizont: Egy amerikai eposz című négyrészesre tervezett westernfilm, amelyet a sztár már harminc éve szeretne megcsinálni, és amelyből az első részt idén júniusban, a másodikat pedig szinte közvetlenül utána, augusztusban fogják bemutatni az amerikai mozikban. Elég kockázatos vállalkozás, mert ha az első megbukik, a másodiknak már esélye sincs. (A magyar forgalmazásról még nincsenek információk.) 

Costner a filmnek egyébként nemcsak a társproducere, hanem a társ-forgatókönyvírója, a rendezője és a főszereplője is egyben. De szívesen játszaná el az összes szerepet, ha ez technikailag megoldható lenne – legalábbis Kevin Reynolds rendező szerint, akivel eredetileg jó barátok voltak, és akivel a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmet forgatták együtt. Aztán halálosan összevesztek, mégpedig azon, hogy mennyi brit akcentus kell a filmbe. Reynolds még a forgatás vége előtt távozott. Ettől kezdve Costnerről az a hír járja a szakmában, hogy nem egyszerű vele dolgozni.

Hollywoodi pletykák szerint a rendkívül népszerű Yellowstone című sorozatot sem csak az álmai megvalósítása kedvéért hagyta ott, hanem mert nézetkülönbség alakult ki közte és az ötletgazda Taylor Sheridan között. A sorozatot, amelyben az egyik főszerepet alakította, eredetileg hétévadosra tervezték, de így az ötödik évad után, tavaly év végén abbamaradt. Pedig a 2018-ban indult Yellowstone újrapolírozta Costner csillagát, amely az évek során kezdett erősen megfakulni. Ma a közel hetvenéves színész egyértelműen másodvirágzását éli, ami nagy bravúr, és megmutatja, hogy nem egy hétköznapi karakterről van szó.

Cuki kissrác

Kevin Costner 1955-ben született Kaliforniában, majd Ohióba költöztek egy olyan kisvárosba, ahol az egyetlen iskola egyetlen osztálytermében vagy hatvan, különböző korú diákot tanítottak. Costner okos gyerek volt, messze előbbre tartott a korosztályánál, de ezt igyekezett a szülei elől eltitkolni. Édesapja, William Costner megélte az amerikai nyugatot a harmincas években sújtó hatalmas porviharokat, a jelenség Dust Bowl néven vonult be a történelembe, és tönkretette a mezőgazdaságot. William egy életre megtanulta, hogy a munkát nagyon meg kell becsülni, és ezt a meggyőződését a fiaiba is átültette. A család a baptista gyülekezet tagja volt, és a vasárnapi istentiszteleteken, amelyeken az édesanyja, Sharon énekelt és zenélt, a kis Kevin megszerette a zenét. Szülei el is küldték egy neves tanárhoz. „Három és fél év után anyám megengedte, hogy abbahagyjam a zongorázást. Azt mondta, nagyon meg fogom bánni, de látta, milyen vágyakozással néztem az ablakból a fiúkat, akik odakint baseballoztak.” A sport iránti vonzalma filmes pályafutásán is meglátszik: számos sportos tematikájú filmet forgatott, közülük hármat is – A pálya csúcsán, a Baseball álmok, illetve a Baseball bikák – minden idők legjobb sportfilmjei között tartanak számon, legalábbis az amerikai base­ballrajongók. Bár szerette a baseballt, gyerekkorában mégis inkább kosaras szeretett volna lenni.

Richard Burton bölcsessége

Bár azt mondja, olyan gyerekkora volt, mint Huckleberry Finn-nek, ami ugyebár nem volt eseménytelen, Costner kifejezetten engedelmes fiúnak számított. „Nagyon felnéztem a szüleimre. Ami a konyhaasztalnál elhangzott, az volt az én véleményem is. A bátyám tengerészgyalogosként szolgált Vietnámban, és én Amerika árulóinak tartottam azokat, akik a háború ellen agitáltak, és így tovább, sok olyan dolgot hangoztattam, ami valójában nem a saját véleményemet tükrözte, hanem a szüleimét.” Ugyancsak szülői hatásra ment egyetemre könyvelést tanulni, és bár a legelejétől kezdve érezte, hogy nem ez lesz a pályája, kötelességtudatból befejezte a tanulmányait.­ Az utolsó évben kezébe akadt az egyetemi újság egy példánya, volt benne egy hirdetés egy színházi meghallgatásról, és Costner elhatározta, hogy jelentkezik. „Majdnem belehaltam abba a meghallgatásba, szó szerint. Vezetek az autópályán, amikor látom, hogy az előttem haladó autó bekapcsolja a vészvillogóját, és lassítani kezd. Ez volt az a pillanat, amikor az ütött-kopott Datsun pickupomnak beszakadt a gázpedálja, a motor felbőgött, és az autó egyre gyorsabban kezdett gurulni. Amikor végül sikerült megállnom, kipattantam, és egyből kiálltam stoppolni, mert nem akartam lekésni a meghallgatást.” Costner fölöslegesen veszélyeztette a forgalmat a rozoga autóval, mert a szerepet végül nem kapta meg, ám a kudarc ellenére valami mégis megváltozott. Rájött ugyanis, hogy valójában ezt akarja csinálni. Ekkor kezdett el esténként színiiskolába járni, hetente ötször. 1978-ban feleségül vette barátnőjét, Cindy Silvát, és éppen a nászútjukról tartottak hazafelé, amikor a repülőgépen összefutottak Richard Burtonnel. Costner megkérdezte a legendás színésztől, meg lehet-e a pályán maradni anélkül, hogy az embernek káoszba ne sodródjon a magánélete. Burton, akinek Elizabeth Taylorhoz fűződő viharos viszonya közismert volt, rövid gondolkodás után azt mondta, meg lehet. A legenda szerint ez volt az az impulzus, ami végleg elindította Costnert a színészi pályán, ám azt nem sikerült megúsznia, hogy a magánélete rá ne menjen. De erről majd később.

Film, amiben játszott, de mégsem szerepelt

Ahogy ez kezdő színészeknél lenni szokott, Costner is alkalmi munkákból tartotta el magát, miközben este színészetet tanult. Dolgozott forgatásokon is, világosítóként vagy díszletmunkásként, és néha egy-egy kisebb szerephez is jutott filmekben vagy reklámokban. Aztán 1983-ban A nagy borzongás című drámában megkapta élete első önálló filmszerepét. Elég sok jelenete volt, de végül mind a vágószoba padlóján végezte. Úgy, ahogy van, kivágták Costnert a filmből. „Persze, kicsit csalódott voltam, de a forgatáson együtt dolgozhattam a nagyokkal, és tudtam, hogy innentől kezdve ismerni fognak a szakmában.” És ez így is lett. 

A nagy borzongást követően, amikor a pályája kezdett felívelni, Costner időnként beajánlotta a barátait is meghallgatásokra. Közöttük egy bizonyos Michael Blake-et is. „Michael író volt, igazi hippi, aki gyűlölt minden tekintélyt és formalitást. Forgatókönyveket akart írni Hollywoodnak, én pedig beajánlottam több helyre. Ám a meghallgatások után mindenhonnan azzal hívtak fel, hogy Michael arrogáns volt. Egyszer engem is sértegetett, komoly konfliktusba keveredtünk. Azt hittem, ezzel vége a barátságunknak, de nem, mert három hét múlva felhívott, hogy nincs hol laknia, nem költözhetne-e kicsit hozzánk. Befogadtuk.” Blake ekkor kezdett dolgozni egy forgatókönyvön, amit Costner egy-, három- és ötéves gyerekeinek olvasott fel. Barátja ugyanis még mindig neheztelt rá, és nem volt hajlandó meghallgatni. Aztán Blake két hónap múlva elköltözött, és Costner fél évvel később belepillantott az ott porosodó, telefonkönyv méretű kéziratba. Egy éjszaka alatt végigolvasta. Farkasokkal táncoló – ez volt a címe. A film 1990-ben került a mozikba, és hét Oscar-díjat nyert, kettőt Costner kapott, egyet pedig Blake. A szakma szerint Costnernek ezzel sikerült megújítania a western halódó műfaját, mert ez volt az első film, amely az indiánok szemszögéből mutatta be a vadnyugat történetét. Costner volt a főszereplő, a producer, és végül ő lett a rendező is, mert az általa felkért rendezők változtatni akartak a forgatókönyvön. Ekkor vált igazi csúcskategóriás­ sztárrá, és ettől kezdve kapott főszerepet olyan kasszasiker filmekben, mint a JFK – A nyitott dosszié (Oliver Stone rendezésében), a Több mint testőr (Whitney Houston oldalán), vagy éppen a Clint Eastwood rendezte Tökéletes világ.