Kora délután volt. Tavaszt siettető nyári meleg. Néztem, ahogy a túlpartról lassan elindul a komp. Nekidőltem egy oszlopnak, bámultam a vizet.
Ahogy évek óta minden tavaszon, az idén is egy műkedvelő előadásra hívtak a szigetmonostori faluházba. A mostani darab Csokonai vérbő komédiája, a Dorottya. Ezt adják elő a helybeliek meg a helybeliek barátai és üzletfelei.
Eddig még egyszer sem jutottam el a teátrumukba, pedig nagyon szeretem a műkedvelő előadásokat. Ahol a magyartanár, a postás, a gyógytornász, a tűzoltó, a kőműves együtt játszik a helyi rendőrrel, a falu varrónőjével, az építészmérnökkel, a fiatal műkörmös lánnyal és a pékkel, aki hihetetlen karakterszínész – talán azért, mert mit sem tud arról, hogy ő hihetetlen karakterszínész. Egyszerűen csak szeret játszani. Az ilyen együtteseket vagy nagyon könnyű, vagy pokoli nehéz egyben tartani, és végigcsinálni velük a próbákat, hiszen mindannyian dolgoznak, az esti és a hétvégi szabadidejüket áldozzák a művészet oltárán – nos, az ilyen műkedvelő (milyen kifejező szó ez: mű-kedvelő!) együttesek előadásai számomra felejthetetlenek. Akkor is, ha vétenek a szövegben, ha később lépnek be, ha takarják egymást – mindegy. Olyan kedvvel, bájjal és elánnal játszanak, hogy a legszívesebben ott lennék közöttük. Főképp talán azért, mert a játékon túl, mint egy megtartó háló, ezer szállal összeszőtt igazi közösség játszik ott fönt a színpadon. És ez ma este is így volt…
De előreszaladtam. Most még a kompon vagyok. A túlsó part: Szigetmonostor rév. Gondoltam, így vágok neki, az apostolok lován, átsétálok az ártéri erdőn, át a falun, a végén van valahol a faluház, csak megtalálom! Hogy miért gyalogosan? Mert jobban esik porosan érkezni a műkedvelő teátrumhoz, na meg Csokonai korához, mint valami benzin hajtotta automobillal. Meg amúgy is: gyalogolni jó.
A kompon finom dunai szél fújta a bringás lányok haját, a kocsija mellett álló hölgy felajánlotta, hogy szívesen bevisz a révtől a faluba. Valahányszor átjön a Dunán, mindig vesz föl utast, ne kelljen gyalogolnia. Köszöntem szépen, nekem most jól fog esni a séta, s van időm bőven.