Gyereknap közeledtével igyekeztünk feltérképezni a magyarországi gyerekek helyzetét. Törekedtünk arra, hogy bár sok a probléma, a kép, amit festünk, ne legyen túlságosan komor. Ahol lehet, a pozitívumot is megmutatjuk, és lehetséges megoldásokat is felvillantunk. Két neves szakértő is megosztotta velünk értékes meglátásait, és érdekes módon a beszélgetés egy-egy pontján egymástól függetlenül mindketten József Attilát idézték…
Jól kapcsolódni
– Ha bárki leül, és elkezdi összeírni, szerinte mire van szüksége egy gyereknek ahhoz, hogy jól legyen, akkor tulajdonképpen össze tudja szedni az ENSZ gyermekjogi egyezményének rendelkezéseit – kezdi dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója és tanácsadója. – Hiszen ezek nem elvont dolgok, és nem is extrák, hanem alapvetések.
Mint például az, hogy minden gyereknek joga van a családhoz és ahhoz, hogy ha a szülei elváltak, akkor kapcsolatot tarthasson a külön élő szülővel. Joga van ahhoz, hogy erőszakmentes gyerekkora legyen, hogy iskolába járjon, hogy ha beteg, akkor egészségügyi ellátásban részesüljön. Ha bűncselekmény áldozatává vált, segítséget kapjon ahhoz, hogy abból fel tudjon épülni, ha büntetendő cselekményt követ el, akkor legyen az eljárás egyik célja az, hogy ő ebből tanuljon. Hogy ne éljen szegénységben, hogy minden olyan ügyben, amelyben érintett, elsősorban az ő érdeke legyen fontos. Joga van a játékhoz, a szabadidőhöz, a pihenéshez, ahhoz, hogy kibontakoztassa a képességeit. Hogy megóvjuk a gyerekmunkától. Hogy bevonjuk a róla szóló döntésekbe.
– Szerintem ez egy nagyon szerethető nemzetközi dokumentum, amelyen több mint száz szakember dolgozott 1979 és 1989 között – meséli a gyermekjogi aktivista.
– Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy a gyerekkor fontos időszak, mert a felnőttkori erőforrásaink és sajnos a minket kísérő „démonok” is a legtöbb esetben életünk korai szakaszára vezethetők vissza. Ha odafigyelünk arra, hogy a gyerekeknek jó gyerekkoruk legyen, akkor olyan felnőtt társadalomban fogunk élni, amelyben az emberek alapvetően jól vannak. Szeretném hangsúlyozni, hogy a gyerekjogoktól nem kell félni, ezek nem elvesznek a szülőktől vagy a tanároktól. Valójában arról szólnak, hogyan tudunk jól kapcsolódni a gyerekekhez.
Mindenható irányítószám?
Amikor azt kérdezem, mennyiben érvényesülnek ezek a jogok ma Magyarországon, Gyurkó Szilvia nem tud egyértelmű választ adni, egyrészt azért, mert hatalmas területi különbségek jellemzők.
– Még mindig igaz az, hogy a gyerek életére, sorsára, lehetőségeire vonatkozóan a legfontosabb adat az irányítószáma, azaz hogy hová születik. A másik jelentős tényező az, hogy milyen családba.
Ma Magyarországon a család a legnagyobb védőfaktor és a legnagyobb kockázat is egyben. A legtöbb bántalmazást családon belül követik el, a legtöbb veszélyeztetés családra visszavezethető okra nyúlik vissza. Sok olyan helyzetet látni, ahol családi támogatás nélkül a gyerek borzasztóan nehéz helyzetbe kerül. Ez még inkább igaz, ha bármilyen szempontból különleges gyerekről beszélünk, például speciális nevelési igényűről vagy fogyatékossággal élőről. Családi erőforrások híján sokszor nem tudnak igénybe venni bizonyos szolgáltatásokat, támogatásokat, és emiatt a gyerekek sorsában nagyon nagy különbségek adódhatnak, már csak azért is, mert az állami ellátórendszerek hálózata hiányos, vagy egy-egy speciális helyzetre nézve nem is adott. Ha a jövedelmi egyenlőtlenséget megmutató térképet böngésszük, azt látjuk, hogy ahol a legkiszolgáltatottabb, legsérülékenyebb családok élnek, ott a leginkább hiányos az ellátórendszer is. József Attilával szólva, „aki szegény, az a legszegényebb”.
Mint Gyurkó Szilvia hangsúlyozza, azért is nehéz egyértelműen felelni arra a kérdésre, jól teljesít-e Magyarország a gyerekjogok érvényesítésében, mert attól függ, miről van szó. A gyerekek átoltottságát
és a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek visszaszorítását tekintve például Magyarország világelső. A védőnői hálózatunk is egyedülálló. De sajnos szintén Európa élmezőnyébe tartozunk a tinédzserkori terhességek és abortuszok számát illetően. Ha a gyerekbántalmazási adatokat vizsgáljuk, egyrészt szívderítő, hogy hazánk a világon tizennegyedikként vezette be a zéró toleranciát 2004 decemberében, másrészt viszont a kutatások azt mutatják, hogy az emberek negyvenkilenc százaléka még mindig megengedhetőnek tartja a gyerekverést. Nagyon komplex tehát a kép.
Újratermelődő szegénység
A szegénységről szólva Bass László szociológus rámutat, hogy míg általában véve későbbre tolódott az első gyerek vállalásának időpontja, a szegény – és nem kizárólag roma – családoknál pont hogy előrébb került. 2011-ben a tankötelezettség korhatárát tizennyolcról tizenhat évre szállították le, az azóta eltelt időszakban pedig huszonöt százalékkal megnőtt a tizennyolc év alatti anyák által vállalt gyerekek száma hazánkban.
– Ha valaki tizenhat évesen abbahagyja az iskolát, semmilyen perspektíva nem áll előtte az önálló, felnőtt életre – mondja Bass László. – Ezek a családok és az ide születő gyerekek borzasztóan nehéz helyzetbe kerülnek. Az első néhány év rendkívül fontos, és azokat a dolgokat, amiket a szegénységben élő picik nem kapnak meg – például sok esetben az anyatejes táplálást –, később már nem lehet pótolni. Nemcsak az élelemről és a gondozásról van szó, hanem a nevelésről, a szocializációról, a fejlesztésről is. Sokszor tapasztalható az, hogy ezeknél a gyerekeknél hiányoznak azok a jártasságok, amelyek egy átlagos körülmények között nevelkedő kortársnál kialakulnak. Mivel ezekben a családokban jellemzően sok gyerek születik, akik maguk is hamar szülővé válnak, a szegénység újratermeli önmagát.
Mint szakértőnk mondja, a 2000-es években fontos programok indultak a gyerekszegénység csökkentésére. A nemrég elhunyt Ferge Zsuzsa szociológus 2011-ig vezette a Magyar Tudományos Akadémia Gyermekszegénység Elleni Programirodáját, amely más formában ma is folytatja a munkát. Ennek a programnak az egyik legerősebb, legsikeresebb elemét a Biztos Kezdet Gyerekházak jelentik, amelyek a pici gyerekeknek és szüleiknek nyújtanak segítséget.
– A programba elsőként bekerülő gyerekek ma már nagyok, és jól lehet látni, hogy nagyon sok hátrány leküzdhető, ha az első néhány évben támogatást kapnak. De számos civil kezdeményezés is dolgozik a gyerekek helyzetének javításán – ezek közül a legjobban a Van Helyed Stúdió ózdi programját ismerem, ők például kimondottan sikeresen működnek.
Aki veszít, és aki nyer
A korábban említettekhez hasonlóan az oktatáshoz való hozzáférés tematikája is rendkívül összetett. Gyermekjogi szakértőnk szerint például az, hogy Magyarországon a lányok nem szenvednek hiányt az oktatáshoz való hozzáférésben, fényévnyi távolságra van sok afrikai és ázsiai ország lányainak helyzetétől, akiknek nincs lehetőségük tanulni. A kötelező oktatási rendszer is pozitívum, minden szereplő azon dolgozik, hogy tizenhat éves korukig a rendszerben tartsa a gyerekeket. Ugyanakkor azt a rendelkezést érheti kritika, amely tizenhat évre szállította le a tankötelezettség felső korhatárát. Azt a várt célt, hogy ezek a fiatalok majd megjelennek a munkaerőpiacon, nem érte el, ugyanakkor a továbbtanulásuk elől is elvágja a lehetőséget. Egy friss kutatási adat szerint pedig a roma lányok nagyon nagy arányban esnek ki az oktatásból.
– Kimondva-kimondatlanul szegregált az oktatás – árnyalja a képet Bass László. – Az általános iskolák minőségében hatalmas a szórás, a szabad iskolaválasztás jegyében pedig a szülő eldöntheti, hová viszi a gyerekét. Ezt egy szegénységben élő család kevésbé teheti meg, így bizonyos iskolákban megnő a nehéz sorsú gyerekek aránya. Az itt dolgozó pedagógusnak ugyanazért a fizetésért többször annyi munkát kell elvégeznie, nem csoda, hogy nagy a fluktuáció. Itt általában gyenge színvonalú az oktatás, nincsenek eszközök, ezek az iskolák nem tudnak pályázni. Látványosan szétszakad tehát a mezőny, már általános iskolás korban. Én azonban azt állítom, az elit iskolák is „gettók”. Az ide járó gyerekek soha nem fognak szegényekkel, romákkal, fogyatékossággal élőkkel találkozni, pedig a világban együtt kell majd létezniük. És látható, hogy ezeknek a fiataloknak semmilyen tapasztalatuk nincs másféle gyerekekkel, ami persze a későbbiekben növeli a konfliktusok lehetőségét, a félelmet és az ellenállást. Mindig az a József Attila-verssor jut eszembe, hogy „Retteg a szegénytől a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény.”… A téma kutatói azt sugallják, hogy érdemes lenne az integrált oktatásra törekedni. Az elit családok látszólag egy kicsit talán veszítenének ezzel, a hátrányos helyzetű családok viszont rengeteget nyernének, például várhatóan jelentősen csökkenne az úgynevezett korai iskolaelhagyók száma, vagyis azoké a gyerekeké, akik sokszor még a nyolc osztály elvégzése előtt kiesnek az oktatási rendszerből.