Fenntartható úszó városok ‒ írták a terem ajtajára azon a konferencián, amelyet az ENSZ egyik épületében tartottak öt éve. Bent szakértők, befektetők, tudósok és tisztviselők ‒ valamint Nairobiból online bejelentkező egyetemisták ‒ hosszú eszmecsere után arra a következtetésre jutottak, hogy a túlnépesedés, valamint az olvadó jégtakarók miatt emelkedő tengerszint és szűkülő élettér fenyegetéseire jó válasz lehet az úszó város. A dél-koreai vállalat, az Ocea­nix egy dán építész tervei alapján már dolgozik azokon a vízen lebegő felületeken, amelyeket hálózatba, tömbökbe kötnének, és amelyekre a lakóháztól a munkahelyen át a templomig bármilyen épület telepíthető.

Otthonként használható úszóházakra, lakóhajókra már eddig is számtalan példát láthattunk világszerte. Több országban az elszabadult ingatlanárak és ingatlanadók miatt szaporodtak el, de a turistaövezetekben bérelhető szállásként szintén népszerűek. Hollandia például a lakóhajók országa, Amszterdam csatornáiban már szabályozással maximalizálták a számukat. Londonban több mint ezren élnek a Temzén. „Kicsit olyan, mintha nyaralnánk és táboroznánk ‒ nyilatkozta egy angol cikkhez az egyik vízen lakó. – Mint amikor felébredsz, kicipzározod a sátradat, és az egész világ eléd tárul.” Egy kismama pedig arról beszélt, hogy a bölcsőt fellógatták a mennyezetre, és a babájukat a folyó ringatta álomba. Kairóban viszont néhány éve a városfejlesztés hevében lerombolták vagy elvontatták a nílusi lakóhajókat, még azokat az ikonikus úszóházakat is, amelyeknek tulajdonosai oda születtek.

A KÜLÖNLEGES TITOK

Budapest határában, a Duna melletti sétányon a lombok között rejtőző kis híd magánterületre, egy lakóhajóhoz vezet. Itt él a fiatal házaspár, Juhász György és Juhász-Horváth Linda két kislányukkal, nagy kutyájukkal, meg a tetőkertben fészkelő kacsákkal. A folyón lebegő építmény háromszobás, amerikai konyhás, és ugyanolyan otthonos, mintha szárazföldön állna.

A házaspár 2011-ben találta ki, hogy közel költöznének a természethez. Először egy faházat képzeltek el Szentendrén, aztán jött a váratlan telefonhívás: megvásárolhatnának egy leselejtezett katonai bárkát, amiből lakóhajót építhetnének a Dunára.

„Egy pillanatig sem gondolkodtunk azon, hogy talán nem véletlenül nincs Budapesten lakóhajó – mesélte akkoriban a TED-előadásában Linda. – Az ismerőseink­ már kevésbé lelkesedtek. Miért nem inkább házat építünk, mint minden normális ember? Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz, ha a hajó megsérül, elsüllyed, vagy meglazul a horgony? Mi történik, ha a Duna megárad vagy kiszárad? Mi lesz, ha a szemüvegem vagy a kedvenc kenyérvágó késem a vízbe esik? Rengeteg kérdést és figyelmeztetést kaptunk, amikre nem volt kész válaszunk, csak néztük egymást türelmesen, mint akiknek van egy különleges titkuk.”

Lindáék inkább az anyagi bizonytalanság miatt aggódtak, ám a legnagyobb akadályt végül a bürokrácia és a jogi útvesztők jelentették. 

Juhász Györgynek már az édesapja is épített hajót. Gyuri ‒ bár elein­te más pályára készült ‒ szintén kitanulta a hajóépítést. Azóta álmodozott egy lakóhajóról, hogy meglátogatta a bátyját Hollandiában.

Új otthonuk – egy vitorlázó barátjuk tervei alapján – a váci sóderbánya mellett épült. Aztán 2013 tavaszán a nagy esőzésektől megemelkedett a vízszint, és a hajót végre kiúsztathatták, kivontathatták onnan. Az újpesti hajógyárnál, a Népszigetnél horgonyoztak vele, utána három évig ott laktak. Mivel a szállítást az időjáráshoz kellett igazítaniuk, otthonuk még csak félkész állapotban volt, az első időkben úszóházukhoz egy másik hajót csatoltak, azon főztek. Az első lányuk Újpestre született a hideg télen, amikor a jégzajlásnál negyvencentis jégdarabok torlódtak össze az öbölben. 

A következő állomásukra, az Óbudai Gázgyár mellett töltött éveikre vegyes érzésekkel emlékeznek vissza. A környéken élők közül nem mindenki tudott megbékélni azzal, hogy a család a társadalmi elvárások helyett a saját álmait követi. Számtalan méltatlan támadást kellett elszenvedniük. Aláírást gyűjtöttek ellenük, és többször feljelentették őket. A hatóságokkal vívott csatájukban valaki egy 1989-es tanulmányra hivatkozott, amely szerint a nagy vízingadozás miatt­ a Duna alkalmatlan a lakóhajós életre. Végül a család belefáradt a küzdelembe, három éve Budapest határában kezdtek új életet.

KÖZÖSSÉG ÉS ÖSSZETARTÁS

Az ivóvizet ballonokban rendelik, minden máshoz, fürdéshez, mosáshoz a Duna vizét szűrik, majd egy biológiai szennyvíztisztító rendszeren keresztül engedik vissza. Az áramot napelemekből és akkumulátorból nyerik. Van fatüzeléses kandallójuk is. Ha rendelnek valamit, a futárok már megtanulták, megszokták ezt a címet, a hivatalos levelek pedig máshova érkeznek.

Amikor a kajakosok a közelben edzenek, a vízbe boruló gyerekeket Gyuri rendszeresen összeszedi a motorcsónakjával. Találkoztak már olyan árvízzel, hogy a hidat teljesen ellepte a víz, akkor kenuval ingáztak a hajó és a part között.

– Szeretem, hogy karnyújtásnyira vagyunk a természettől, láthatjuk, ahogy a víz összeolvad az éggel, és folyamatosan változnak a fák színei – mondja Linda. ‒ Még a vihar is körbeölel minket, nem csak egy ablakból látjuk.

De az életforma legnagyobb ajándéka az utazók világa és társasága. Azoké a külföldi hajósoké, akik nekivágtak a Dunának. Az internetes csoportokban híre ment, hogy Gyuriéknál megpihenhetnek, feltöltődhetnek. Jönnek, kikötnek, és néhány napig vagy hétig itt ­laknak.

– Fantasztikus embereket ismerhetünk meg így. Főzünk egymásnak, bepillantást engedünk a másiknak a kultúránkba. Például­ tavaly hat hétig velünk volt egy német nyugdíjas házaspár, a saját hajójukon aludtak. Harmincöt éve vannak úton – meséli Linda. 

Az egyik legemlékezetesebb találkozásuk egy japán lányhoz fűződik. Két éve, március elején, még a nagy hidegben vert sátrat a Duna pesti oldalán. Gyuri odacsónakozott hozzá. Kiderült, hogy a lány egyedül kajakozik le a Dunán, és az élményeiről majd könyvet ír. Meghívták, egy hétig náluk lakott. A család szintén utazik hajóval, egy régen kiselejtezett vitorlással, amit Gyuri újított fel. Mielőtt a nagyobbik lány iskolába ment volna, a Dunán elhajóztak a Fekete-­tengeren, a Márvány-tengeren és a Dardanellákon át Görögországba.

– Ezt a közösséget bajtársiasság, különleges összetartozás jellemzi, az embereket összeköti a víz tisztelete – folytatja Linda. ‒ És szépen működik a körforgás, hogy valaki kiköt nálunk, aztán fél év múlva, amikor mi szorulunk segítségre, egy vadidegen megoldja az életünket.