1. Az optimizmus forrása

Balassagyarmaton születtem, nagy családban, négyen voltunk testvérek. Élénk csivitelés közepette éltünk, a konyha volt a főhadiszállásunk, ott folyt a játék, a veszekedés, de a szüleim figyeltek rá, hogy senki ne feküdjön le békétlenséggel a szívében. Ehhez később a saját családomban is ragaszkodtam. A művészvénát anyukámtól örököltem, aki valaha Ruttkai Évával együtt járt színiiskolába. Gyönyörű hangja volt, ahogy apukámnak is, mindig tátott szájjal hallgattuk őket. Minket is beírattak zeneiskolába, én zongorára jártam, az éneklés alapjaira Für Anikó édesanyja tanított.

2. Inkább a zene!

Tizenöt évesen kezdtem komolyan sportolni. A mozgás fegyelemre, kitartásra nevelt, és testtudatot kölcsönzött, ami egy színpadi ember számára nagy áldás. Mégsem ez lett az utam. Az érettségi után a Testnevelési Főiskolára jelentkeztem, de nem vettek fel. Utólag nem bánom, mert nem tudtam úszni, ugyanis félek a víztől. Mégis a „mély vízben” töltöttem életem javát. Már huszonegy évesen jelentkeztem a Ki mit tud? tehetségkutató versenyre. Egy szál gitárral énekeltem a televízióban, ekkor pillantott meg Bergendy István, és azonnal döntött: „Ez a lány kell nekem!” Meghívtak a turnéjukra, és ezzel el is dőlt a sorsom.

3. Vidéki lány

1974 mérföldkő az életemben. Egy szovjetunió-beli turnén megismerkedtem a későbbi férjemmel, Heilig Gáborral. A rádióban hallott engem először, éppen az Egy rozoga házat énekeltem. Ki ez a lány? – találgatott. Személyesen azonban csak a turnén ismerkedtünk meg, és rá egy évre eljegyeztük egymást. Gábor írta nekem a Vidéki lány vagyok című dalt, amit az 1981-es Táncdalfesztiválon ismert meg az ország. Először nem örültem, hogy ezt a számot fogadta el a bizottság, egy nagyobb ívűvel szerettem volna kiállni, de Gábor váltig állította: „Ez a dal pont olyan jókedvű, humoros, mint te.” Igaza volt. Ettől kezdve nem volt olyan vidéki turné, ahonnan ne tojással, kacsával vagy más kedves ajándékkal tértem volna haza. A mi lányunk, mondogatták rólam az emberek.