Visszatérő népmesei szavunk, az Óperencia eredetére többféle magyarázat létezik, de az én szívemhez az áll a legközelebb, mely szerint ez valójában Felső-Ausztria német „Österreich ob der Enns” (az Enns folyó feletti Ausztria) nevének félrehallásából alakult ki, az Óperenciás-tenger pedig a salzkammerguti tavakra utal. A kifejezéseket a közelben állomásozó magyar huszárok használhatták először „távoli hely”, illetve „az ismert terület határa” értelemben. Szerencsére ma már hétmérföldes csizmát sem kell húzni; Budapestről négy óra alatt el lehet jutni autóval Linzbe.
Egy vonzó acélváros
Linz a harmadik legnagyobb város Ausztriában, és én úgy tekintek rá, mint az osztrák Miskolcra, hiszen ez is acélváros volt, kétszázezer lakosa van, vagyis pont annyi, mint a szülővárosomnak a nyolcvanas években; csodás hegyek, völgyek veszik körül, és ők is nagyon igyekeznek megszabadulni az iparváros bélyegtől. Linzet a legjobb gyalogszerrel felfedezni, egy nyolc-tíz kilométeres séta pont elég ahhoz, hogy megértsük, nem egyszerű marketingfogás, miszerint ebben a városban együtt él a múlt, a jelen és a jövő, illetve remek példákat látunk arra, hogy az indusztriális és a hagyományos stílus igenis megfér egymás mellett.
A várost a Duna szeli ketté, a legjobb a folyó északi partjánál leparkolni, majd átsétálni a Nibelungen hídon. A déli hídfőnél, a Rathausnál szombatonként bolhapiac van, ahol mindent lehet kapni a komplett étkészlettől kezdve a ruhákon, sportfelszerelésen, gyerekjátékokon át a festményekig. Miután sikerül magunkat meggyőznünk, hogy „úgysem vehetünk semmit, mert nem fogunk cipekedni”, lesétálunk a Duna-partra, ahol egymást érik a kerthelyiséges vendéglők, majd irány a hegy. Az út végig elegáns régi villák között vezet, és néha keresztezzük a Pöstlingbergbahn vonalát, ez Európa legmeredekebb villamosútja, kocsijai egy letűnt kort idéznek. A Pöstlingberg csúcsa 539 méter magasan van, a tetőn az impozáns Szűz Mária-bazilika és csodás panoráma várja az utazókat. Itt találjuk a város ikonikus cukrászdáját, a Jindrakot is, minden útikönyv, honlap azt javasolja, hogy itt kóstoljuk meg Linz büszkeségét, a klasszikus Linzer Tortét. Ez igazi kihívás, mert a pultban szebbnél szebb krémes, gyümölcsös, csokis, habos finomságok sorakoznak, ehhez képest a linzertorta egyszerű száraz, lekváros süteménynek tűnik, és szerintem az is. Meggyőződésem, hogy ez nem a cukrászda, hanem az eredeti sütemény hibája, de egy pohárka helyi fehérbor segít, hogy jobban csússzon.
A hegytetőről csinos lankákon keresztül vezet le az út, minden tüchtig, az összes szembejövő gyalogló jól öltözött, és mosolyogva köszön. Leérve érdemes felkeresni a Hauptplatzot: kétszázhúsz méteres hosszúságával és hatvanméteres szélességével, valamint a közepén található huszonhat méteres Szentháromság-szoborral megkapó látványt nyújt. Bár a város alapterületének kétharmadát park, zöldfelület teszi ki, azért jó időben a kertbarátok szakítsanak időt a Linzi Botanikus Kertre is, ahol több mint tízezer növényfaj található az alpesi virágoktól az egzotikus kaktuszokig.
Császárváros, fürdőváros
Az Ischl és a Traun folyók találkozásánál elterülő vidék már a vaskorban is lakott volt, de fénykora azt követően jött el, hogy elterjedt, a sós fürdő jó hatással van a beteg bányászok egészségére. Franz Wirer bécsi orvos az 1820-as években egyre több páciensének írta elő az ischli fürdőkúrát, és a település hamar divatos fürdőhellyé vált. Itt kezeltette magát Metternich kancellár és Rudolf főherceg, majd ellátogatott ide az akkor még gyermektelen Ferenc Károly főherceg a feleségével, Zsófiával, és nem sokkal később megszületett első fiuk, Ferenc József. A császár élete nyolcvanhat nyarából nyolcvanhármat töltött Ischlben, itt jegyezte el Sisit, és itt alakította ki a nyári rezidenciáját is. Az udvarral számos híresség és művész is érkezett a városba, rendszeresen itt nyaralt Strauss, Brahms és Lehár Ferenc. A városka 1906-ban hivatalosan is megkapta a Bad Ischl nevet.
A település arculatán a lehető legjobb módon hagyta rajta nyomát a főnemesi réteg; a villák, a polgári és közösségi házak egyszerre sugároznak jómódot és jó ízlést. Kisvonattal és hintóval is végigjárhatjuk Bad Ischlt, de a legpraktikusabb mégis sétálni, mert így ráérősen gyönyörködhetünk a lélegzetelállító épületekben. Az első számú látnivaló Zsófia főhercegnő nászajándéka, a Császárvilla. Az ifjú pár egy komoly felújítást követően, 1854-ben vette birtokba a nyári rezidenciát, melynek E betűt formáló alaprajza tisztelgés Erzsébet előtt. A palotának beillő kastély tökéletes állapotban van, a korhűen megőrzött, biedermeier stílusú fogadószobák, lakóhelyiségek és folyosók a pár hobbijairól is árulkodnak. Ferenc József legfőbb szenvedélye a vadászat volt, így rengeteg a trófea és a vadászjelenet, az osztrák tájkép; a fényképek azonban a császárnéhoz köthetők, aki lelkes amatőr fotós volt. A gyönyörű parkban található egy kisebb épület is, az úgynevezett Márványkastély, amely ma fotómúzeumként működik.
