Amennyiben egyedül lennél az erdőben, akkor egy medvével vagy egy férfival találkoznál inkább? – ezt kérdezgette egy önjelölt amerikai riporter az utcán, és hét nőből hat a medvét választotta. A hipotetikus kérdés elsüllyedhetett volna a közösségi média mocsarában, de nem ez történt: öt földrész női érezték magukat megszólítva, és magyarázzák azóta is, hogy miért egy nagytestű ragadozót éreznek kisebb kockázatnak. A többség ugyanazt mondja: a medve kiszámítható; nem fog például kedvesen beszélgetni, majd hirtelen ütni. Megvan a módja, hogyan lehet elkerülni, és a mackó egyébként sem jön közel, csak ha fenyegetve érzi magát vagy a kicsinyét. Ha állat a támadó, azonnal fegyveresek erednek a nyomába, hogy levadásszák, hisznek az áldozatnak, és senki sem kérdezgeti, hogy nem ő provokálta-e, milyen ruhát viselt, minek ment oda. A statisztika a megszólalók álláspontját támasztja alá; évente negyven medvetámadás történik a világban, miközben nyolcvanegyezer nő lesz gyilkosság áldozata.
Elmondtam a férjemnek és a fiaimnak, hogy erről írok jegyzetet, de ők értetlenül néztek rám, hogy ebben mégis mi a téma, épeszű ember soha nem választaná a medvét. A hétvégén többször is összevesztünk ezen az egészen, nekem pedig végre leesett, miért szít a medvekérdés háborút a két nem között. A férfiak egyszerűen nem értik, nem érzik át a nők zsigereiben keringő folyamatos veszélyérzetet, félelmet. Nem vagyunk ostobák, és senki nem mondta, hogy minden férfi agresszív, ez arról szól, amit az évtizedek alatt a saját biztonságunk érdekében megtanultunk. Csak a lányokat tanítják arra, hogy éjszaka ne közlekedjenek egyedül, kerüljék a kihalt helyeket, ne szálljanak be a liftbe idegenekkel, hogy hallgassanak az ösztöneikre, és ha fenyegetést éreznek – akár nyilvános helyen is –, kérjenek segítséget. A férfiak nem tudják, milyen állandó készenlétben élni, és mekkora szabadságot jelent nekik az, hogy egyáltalán nem kell foglalkozniuk ilyesmivel. Veszekedés helyett inkább erről kellene valahogy beszélgetnünk.