A nagylányom rendkívül veszélyes hobbit talált magának: olyan könnyedséggel süti a csokis kekszeket, ahogyan Messi, a gólkirály rúgja a gólokat.
Újabb és újabb recepteket próbál ki, mi pedig kénytelenek vagyunk megenni az eredményt, ránk ne száradjon! Egy adag nagyjából két-három perc alatt tűnik el. Olyan illatok terjengenek rendszeresen a lakásban, mintha egyszerre lenne karácsony és sátras lagzi.
A gyerek a szenvedélyét a csokis keksz iránt tőlem örökölte. Szerencsére azonban a konyhai készségeit nem: ő, velem ellentétben, nagyon ügyes.
Hogy jutottunk ide?! – gondolom.
Hamarosan a nagykorúság küszöbét lépi át, pedig nemrég még én etettem…
Például nagy kedvence volt a házi kakaós csiga, amely méltán híres specialitásom.
Egyszer vittem is suliba a Nagynak, hogy edzés előtt legyen bőven szénhidrátja is, amit elégethet. Forró volt, és illatozott (nem a gyerek, a csiga), megeskettem, hogy senkinek nem árulja el, ez bolti tészta. A barátnői odavoltak, mekkora királynő vagyok, frissen sült kakaós csigát készítek csak úgy, egy kedden.
Ugyanez az általam rendszeresen készített torták története is: egy szomorú vasárnap délután, mikor nem volt otthon csoki, véletlenül rájöttem, hogy az origami (hajtogatós) lézertésztára – a Kicsi így nevezi – csak rá kell tenni szilva- vagy almadarabokat, megszórni cukorral, fahéjjal, és tátám! Negyedóra múlva van egy komplett, szemérmetlenül illatozó szilva- vagy almatortánk.
A Kicsi egyik osztálytársa épp nálunk ejtőzött azon a délutánon. Esküszöm, a fonott copfos, szőke kisiskolás párás szemekkel rebegte: ez annyira finom, hogy anyukádnak el kellene indulni egy olyan, tudod, tévés séfműsorban, tutira megnyerné.
A Kicsi még csak alsós volt, de röhögőgörcsöt kapott, anya, haha, mint sztárséf!