1967-ben egy bécsi Billa élelmiszerboltban fényes, sárga nejlonszatyrot kaptam. Ingyen. Nagyon tetszett, haza is hoztam. Akkoriban, a vasfüggönyön innen, a reklámzacskó szinte még ismeretlen volt. Ha vásárolni mentünk, műanyag hálós szatyrot, textiltáskát vagy fonott kosarat vittünk magunkkal. A tejet gézzel fedett, óriási alumíniumkannából mérték az otthonról hozott tejeskannába. A savanyúcukorkát (mind a kétfélét, a töltöttet és a töltetlent is) fekvő, keskenyedő szájú üveghengerből adagolták kis lapátokkal, zizegő, átlátszó papírtasakba. A zöldséges a krumplit a kosárba borította, néhány árut újságpapírba csomagolt, az alma, körte, szőlő papírzacskót is kaphatott. Az újságpapír egyébként univerzális csomagolóanyagnak számított, a kereskedő gyors mozdulattal tekert belőle kúpot, és abba mérte ki a szöget, csavart, gombot, más apróságot.
Az iparcikkeket, ruhát, kabátot, textilt, sapkát és más nélkülözhetetlen darabokat az áruházi vagy bolti eladó papírba szépen becsomagolta, és zsineggel átkötve, kis fogantyúval nyújtotta át a vevőnek. A cipő drága portéka volt, mindig kartondobozban árusították, amit ugyancsak papírba csomagoltak.
Levélbe, üvegbe, hordóba
A csomagolás ősi szükséglet, a kereskedelemmel egy időben született: az élelmiszert tárolni kellett, valamint egyik helyről a másikra szállítani. De biztos, hogy már a nomád gyűjtögetők is használtak erre a célra különböző anyagokat, leveleket, állatbőröket, dió- vagy tökfélék héját.
Az ókori Egyiptomban az üveg nagyon drága volt, az uralkodóknak fenntartott drágakőnek tekintették. Miután azonban fölfedezték az üveggyártás technológiáját, az üveget élelmiszer- és víztároló edényekké formálhatták. Az ókori Kína nevéhez fűződik a rugalmas csomagolás feltalálása. A történészek úgy vélik, az 1. vagy a 2. században a kínaiak eperfa kezelt kérgét használták élelmiszerek csomagolására. A későbbi évszázadokban, miután tökéletesítették a papírkészítési technikát, sok terméket, gyógyszereket, teát, fűszereket burkoltak papírba.
A középkortól, amikor a kereskedelmi hajózás egyre nagyobb teret kapott, a legtöbbször fahordókban és fadobozokban tároltak és szállítottak: rumot, szárított élelmiszereket és édesvizet. 1760-tól, az ipari forradalom kezdetétől ugrásszerűen megnőtt a gyártás, így az igény is a jobb minőségű csomagolás iránt. Sokféle áru a tömegek számára is elérhetővé vált, a minőségi csomagolás azonban drága volt, csak a luxustermékeknek tartották fenn.
A Csinos, fiatal nő kötelező volt
A Billa-szatyorhoz több száz évnek kellett eltelnie: nálunk a hatvanas évek végén kezdtek elterjedni a műanyag zacskók. Azonnal sikert arattak, hordta őket mindenki, mindenhová – még a csúnyákat is. Olyan fontos újításnak számítottak, hogy a Magyar Reklámszövetség propagandista szakosztályának keretei között működő Reklámkritikai Fórum is foglalkozott velük. 1986-ban közel kétszáz vállalat táskáit vizsgálták meg. Kiderült, hogy a szatyrokat általában a propagandisták rendelték meg, s fogalmuk sem volt arról, milyennek kellene lenniük. Például hogy kevés, de ütős szöveg, figyelemfelkeltő színek, jól felismerhető logók szerepeljenek rajtuk. Egyet tudtak: csinos, fiatal nő mindenképpen kell a táskákra!
Az 1976-ban megnyitott Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház háziasszonya, Komjáthy Ágnes („Skála Ági”) szerepelt a szatyrokon pólóban, kapucnis mikulásruhában, kalapban és kalap nélkül. Néhány cég kitett magáért, a Hungaroton lemezkiadó vállalat például gyönyörű tasakokat készíttetett Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán Hol van az a nyár című lemezéhez vagy Händel Vízizene című művéhez a Liszt Ferenc Kamarazenekar előadásában. A legnépszerűbbek azonban a külföldi reklámszatyrok, a whiskys, cigarettás, edzőcipős, netán a The Rolling Stones-os darabok voltak. Ezekhez külföldi útról hazatérve, a duty free üzletekben, de a hazai trafikokban is hozzá lehetett jutni. Élelmes vállalkozók gyártották őket ugyanis, mivel fizetőképes kereslet mutatkozott rájuk… A kapitalista reklámszatyor húsz forintért státuszszimbólummá vált: „Én ott voltam! Vagy majdnem…”
A reklámszatyrok kivitelezése mindeközben művészi szintre emelkedett Nyugaton, például Paloma Picasso vörös tasakjai, amiket a parfümjeihez adtak, és akadtak olyan darabok, melyeket például Toulouse-Lautrec vagy Van Gogh festményei díszítettek.
