A szarka fészke megtetszett az ügyetlen és sok erdőlakó szerint ostoba vadgalambnak, aki sehogy sem tudott összetákolni egy valamirevaló otthont. Hát megkérte a szarkát, tanítsa meg fészket rakni. A minden lében kanál nagyhangú szarkának hízelgett, hogy a vadgalamb rászorul, előre élvezte, ahogy villogni fog a tudományával. Nekilátott hát a fészeknek valót hordani, és egy ágvillába ügyesen rendezgetni kezdte. A vadgalamb ott tipegett körülötte, nézte, figyelte, és a maga nyelvén bólogatva ismételgette:
– Túdom, túdom…
A szarka egy ideig hallgatta, aztán hogy a vadgalamb csak nem hagyta abba, kifakadt:
– Na, ha tudod, akkor csináld tovább egyedül!
És sértetten otthagyta a félbe-szerbe rakott fészket a gazdájával együtt. Hát azóta is keszekusza ágakból, rendetlenül összerótt, félbehagyott tákolmány a vadgalamb fészke.
Hogy miért jutott eszembe a mese? Tegnap teregetek a teraszon, amikor hintázni kezd az öreg fenyő messzire kinyúló ága. Valaki most szállt le róla. A teregetés várhat, nekidőlök a téglafalnak, figyelek. Nemsokára a szomszéd kert felől csőrében kis száraz ággal egy vadgalamb száll le. Körbefigyel, ügyetlenül tipeg-topog, aztán nekirugaszkodik, és a mellette lévő vén felkopaszodott fenyő ágai közé furakszik. Az elhagyott ág leng, mint az imént. A galamb csapkodó szárnyakkal egy emelettel feljebb küzdi magát a fenyőn, matat valamit, aztán kitopog a szélre, egy ággal lejjebb lebben, vár, majd a szomszéd kert irányába elrepül. A jelenet nemsokára megismétlődik. A vadgalamb, csőrében az ággal, centiméternyi pontossággal érkezik a kinyúló ágra, nehézkes lebbenés, matatás, kitotyog, vár, elrepül. Számoltam, tizennégy ágat hozott. Nincs kétség, az én vadgalambom ügyetlen topogással, esetlen csapkodással fészket rak.
Volt időm alaposan szemrevételezni. Csinos kis galamb. Világosszürke tollazata fölött elegáns szárnytollai sötétszürkék, karcsú nyakát körben fehér örv díszíti. Apró fejét ide-oda kapja, és hát igaz a mese, ügyetlenül tipeg-topog, a „földet érése” is esetlen. De gondolhatok bármit, a galamb kitartóan jön az ágakkal. És ekkor eszembe jut még egy példázat. Milyen különös, napokkal előbb kaptam, amikor még eszembe sem volt se fészek, se vadgalamb. Így szól:
