„A gyerekeim által öröm lett az élet” – Martinovics Dorina életének 5 mérföldkövéről mesél

Milyen hatásokra válunk azzá, akik ma vagyunk? A Centrál Színház színésznője élete fontos szereplőiről és élményeiről mesél, színpadon innen és túl.

A családom

Édesanyámtól örököltem a humoromat, ezt a fekete humort, vagy inkább szarkazmust, amit az emberek fele egyáltalán nem ért és nem tud hová tenni – vagy csak azt gondolja, nem vagyok komplett –, a másik fele pedig nagyon bír. Anyukámmal ugyanúgy tudunk nevetni a földön fekve, miközben potyognak a könnyeink. Nagyon-nagyon röhögős típus vagyok, és iszonyú gonosz, de főleg magammal. Apukámtól pedig, aki vízilabdaedző, elképesztő makacsságot és erőt kaptam. Azt gondolom, bármit fel tudok emelni, meg tudok csinálni, mert ő úgy nevelt, hogy menni fog. „Kapjuk fel azt a tűzhelyet, és induljunk a harmadikra!” A gyerekeimtől pedig hirtelen annyi szeretet lett jelen az életemben, annyi figyelmet fordítok rájuk és ők is rám, hogy az gyökeresen változtatta meg a mindennapjaimat. Egyszerűen öröm lett az élet.

Mentoraim

Nagyon későn érő típus vagyok, az egyetemen tulajdonképpen semmit sem tanultam, annak ellenére, hogy csodálatos tanáraim voltak. A gyakorlatban sajátítottam el mindazt, amit tudok. Alföldi Róbert a mai napig meghatározza az összes előadásomat és minden másodpercemet, amit a színpadon töltök, tőle kaptam azt az erős szakmai alapot, amire támaszkodhatok. Belém nevelte, hogy a színpadon az első pillanattól az utolsóig százszázalékos erőbedobással legyek jelen. Szeretném még kiemelni Mohácsi Jánost, akinek pedig életem első katarzisát köszönhetem nézőként és színészként is. Ő tanított meg a szakma érzelmi részére és arra, hogy a színészet mennyire csapatmunka. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy rengeteget filmezhettem.­ ­Herendi Gábor rendezésében állhattam először kamera elé, ő tanított meg a filmszínészet alapjaira.

Színházaim

Nyolc évet töltöttem a Nemzeti Színházban, majd további nyolcat a Radnótiban. Tulajdonképpen ott kezdtem felnőni, felnőttként jelen lenni a szakmában, ami sokáig nehezen ment, hiszen jó darabig úgy éreztem, mintha gyerekszínészként működnék, még akkor is, amikor már a harmincas évei­met tapostam. Két éve kerültem a Centrál Színházhoz, ahol teljesen új műfajokkal és megközelítési módokkal találkoztam. Hálás vagyok Puskás Tamás bizalmáért. Puskás Samuval pedig elkészítettük életem első monodrámáját, a Prima Facie című darabot, ami valóságos sokkot jelentett a szervezetemnek, hiszen nem vagyok az az alkat, aki szívesen veszi, ha egyedül áll a középpontban másfél órán keresztül. Nehezen mentem bele, de jól sikerült, és nagyon-nagyon megszerettem. A Fekete Péterrel pedig az operett műfajába is belekóstoltam, amiből minden alkalommal rengeteget tanulok. 

Útjaim

Nagyon szeretek utazni, elsősorban külföldre, imádom, ha minden teljesen más, mint amit megszoktam. Életem legcsodálatosabb élménye a Maldív-szigetekhez köthető. A türkizkék víz, a hihetetlen szél, a dús, vaskos levelű növények és a korallzátonyok élővilága… Teljesen levett a lábamról, de ugyanígy Skócia is elképesztő, a másvilági köddel és a harapni való párával.

Olvasmányaim

Nagyon sok kedvenc könyvem van, az egyik legkedvesebb íróm Baricco.­ Megőrülök érte, főleg a City című regényéért. Tiniként az első, leg­nagyobb könyvélményem Merle
Malevilje volt. Saramagót is imádom. Ezek a könyvek más világba röpítenek és elgondolkodtatnak. A magyar írók közül talán Háy János és Gion Nándor a kedvenceim.

Fotó: Central Színház / Horváth Judit, Rohonczi Anita

Galéria | 2 kép