Második macskánk igazi semmirekellő. De a semmirekellőségnek is vannak fokozatai. Ez a macska, Cili, a világ legaranyosabban alvó kisállata. A simogatást nem nagyon kedveli, mint ahogy az emberi jelenlétre sincs semmi igénye. Szeret a fürdőszobai csapból inni. Ilyenkor bezzeg barátkozik: kinyitom neki, és a cérnavékony vízsugárból lefetyel. Ha éhes, akkor megerőlteti magát, és úgy tesz, mintha haverok volnánk: „Nesztek, örüljetek! Aranyos is tudnék lenni, ha akarnék. Csak nem akarok.”
Tavasszal nyitva már a teraszajtó, a redőny pedig csak annyira lehúzva, hogy a Cicália éppen kislisszolhasson a kertbe. Május közepén ébredünk emiatt először hatalmas vergődésre. Éjjel kettőkor, a tök sötétben karmok koppannak a parkettán, megy a rohangászás. Aztán valaki fejjel rohan többször is a lapradiátornak. „Istenem, remélem, nem hozott be egy egeret” – gondolom. Kicsoszogok, nézem a radiátort: onnan les kifelé dermedten egy halálra vált, aranyos kisegér. Mi legyen? – tanakodunk a feleségemmel. Bezárunk minden ajtót a lakásban, csak a terasz felé van kijárás. Vagy kilóg rajta az egér, vagy a macska győz: mindenképp el fog tűnni. Reggel aztán a rágcsáló sehol. Üldögélek, kávézom, összevissza nyomogatom a telefonom, amikor Cicó eksztázisban a sötétítőfüggönyhöz rohan, és elkezd vadul felfelé kúszni rajta. A függönyről meg leesik valami szürke pamacs, és koppan egyet a padlón. Az egér az: eddig a függönyön meg a karnison rettegett szegény. Cicett a mancsával pofozgatja, az egér pedig felegyenesedik, és olyan, mintha visszaütne. „Nahát, ez felveszi a harcot!” – gondolom, de aztán mégis futni kezd. „Itt az egér!” – üvöltöm, mindenki berohan, és az egér egy pillanatra – képzavar jön! – farkasszemet néz velünk, aztán kirongyol a teraszra. A macska utánaveti magát – de elvéti. Tudom, hogy az egér káros és szapora állat, de valahogy mégis neki drukkolunk testületileg.
Néhai keresztapámék annak idején még tanyán laktak, és amikor elmentem hozzájuk, láttam, hogy a tévé alatt a vályogfal tele van légpuskagolyók nyomával. (Később ezzel a csehszlovák légpuskával rengeteget lőttünk célba, miközben Keri rettenetes tablettás borokkal kínálgatott.) Mint kiderült, ezek azért voltak a falban, mert néha be-bejött egy egér, és este, tévénézés közben Kerinek már nem volt kedve felállni, hogy kizavarja. Így azt találta ki, hogy a tévét légpuskával a kezében nézi, és ha arra jár az egér, majd jól odapörköl neki. Keresztapám természetesen a falbontáson kívül semmit nem ért el ezzel a zseniális módszerrel. Erre egy idő után rájött, így egy alkalommal, amikor meglátta az egeret, felpattant, és megpróbálta elcsípni. Az egér sokszor a fal mellett közlekedik, ezért a lábával akarta feltartani, de a rágcsáló felszaladt belül a pizsamája szárán. A légpuska ekkor már keresztanyám kezében volt, és elöntötte őt is a vadászat által kiváltott adrenalinlöket. Így esett, hogy amikor az egér éppen a pizsama sliccénél tartott, keresztanyám a légpuska csövét nekiszegezte. Már nem tudni, hogyan nem történt tragédia, de mindenki megúszta: az egér a lövést, keresztapám az urológiát, keresztanyám meg a rendőrségi kihallgatást.
