„Az finom lesz!”, „Ó, hallgass! Szabad!”, „Hová vezetne ez?”: csak három klasszikus idézet, amely a Mylordnak köszönhetően vonult be a családi szóhasználatunkba, arról nem is beszélve, hogy e miatt a sorozat miatt kellett felkutatnom, hol lehet kapni az addig hírből sem ismert tápiókagyöngyöt, hogy aztán puding készüljön belőle. (A család egyöntetűen íztelennek találta.)
Fent és lent
Mint bekukkantani egy levehető tetejű és az oldalfala mentén szétnyitható babaházba, pont olyan mámorító belemerülni a Meldrum család mindennapjaiba. Mi, nézők mindent látunk: az urak lépcső feletti és a szolgák lépcső alatti univerzumát egyaránt, és azt is, mennyi dráma és komikum fakad a két világ találkozásából.
1927-ben járunk, egyre távolodva az első világháború borzalmaitól, még éppen mit sem sejtve a közelgő gazdasági világválságról. Pezsgő, charleston és köldökig érő gyöngysorok: fent; krumplipucolás, fülráncigálás, lótás-futás: lent. Sunyiskodás és nagylelkűség, féltékenység és szerelem, árulás és bajtársiasság: fent is, lent is.
A ház lakói mindannyian összetett karakterek, nehéz lenne kedvencet választani közülük. A családfő Lord Meldrum, aki előszeretettel hangoztatja, hogy ideje visszatérni a viktoriánus erkölcsökhöz, ám közben (nem annyira) titkos viszonyt folytat a férjezett Lady Agathával. Hóbortos öccse Tiszteletreméltó Teddy, aki extravagáns öltözékeiről ismert (a sárga-barna kockás öltöny és a sárga térdharisnya felejthetetlen), no meg a mosószappanszagú cselédlányokhoz való, némi fétissel átitatott vonzódásáról. Óriási figura a lord anyósa, Lady Lavender, akit nevéhez híven szinte kizárólag lilában látunk, és aki a múlt és jelen egymásba gabalyodó ködében bolyong, ám amikor különböző ételekkel van kedve megdobálni a szobalányt, meglepő tisztánlátásról és biztos kézről tesz tanúbizonyságot. A lord két felnőtt lányának személyisége nem is állhatna távolabb egymástól. Miss Cissy előszeretettel visel szmokingot és monoklit, a nőkhöz vonzódik, és ő képviseli a családban az empátiát. Miss Poppy pedig egy önző kis dög, akit csak a fényűzés, a fiúzás és a ruhák érdekelnek, és kéjjel töri össze a jóképű lakáj szívét, aki szerelmes belé, miközben ő csak játszik vele.
A lenti világ élén a minden hájjal megkent Alf Stokes áll, akinek folyton a pénzszerzésen és a társadalmi osztályok merev hierarchiájának fellazításán jár az esze, de közben nagyszerű komornyik, és időnként azért az is kiderül, hogy helyén a szíve. Ő veszi ide szobalánynak Ivyt, aki a lánya, de ezt jó darabig titkolják. Ivy maga az ártatlanság, naivitás és jó szándék (ha gonoszak lennénk, az együgyűséget is említenénk, de nem vagyunk gonoszak). Reménytelenül szerelmes Jamesbe, a fess lakájba, akibe egy szemernyi humor sem szorult, de megbocsátjuk neki, mert tiszta lélek. Mrs. Lipton kiváló meggyes lepényének nincsen párja az utcában. Miközben egy egész konyhányi birodalmat igazgat, ő is csak egy kis szeretetre vágyik – ezért nyitja meg a szívét olyan férfiak előtt, akik nem biztos, hogy megérdemlik. A tizenéves inassegéd, Henry árvaházban nőtt fel, ő áll a sor végén, a nyakleveseket is ő kapja, szám szerint összesen hatvanhatot. Szerelmes Ivyba, aki azonban csak barátnak tekinti. De nem, nem is Henry áll a sor végén, hanem Mabel, a mosogatónő (na jó, ő a kedvenc!). Ő végzi a piszkos munkát, rendületlenül hisz a barna sör vastartalmában, és faarccal az orra alá mormolt szarkasztikus zárszavai felülmúlhatatlanok.
Kölcsönözhető porszívó
A hetvenes-nyolcvanas években az angol vígjátékszerző páros, Jimmy Perry és David Croft legendás hírnévre tett szert a BBC-n futó sorozataikkal. Új ötletükkel már-már biztosra mentek: korábban volt már példa hasonló témájú sorozatra, ráadásul összeszokott szereplőgárdára bízták a karakterek megformálását. Eredetileg 1936-ban játszódott volna a történet, a szerzők állandó jelmeztervezője azonban felvetette, hogy az 1920-as évek világa sokkal izgalmasabb az öltözékek szempontjából, így aztán kilenc évvel korábbra került a cselekmény.
A sorozatot 1988 és 1993 között sugározták Angliában. Az ötvenperces epizódok akkoriban hosszúnak számítottak, de az alkotók szerettek volna teret biztosítani a jellemfejlődésnek és a korszak hű ábrázolásának. Ami azt illeti, a Csengetett, Mylord? valóban nagyon alaposan és részletgazdagon tárja elénk a húszas évek Londonjának világát. Minden apróság a helyén van, kezdve a Henry által olvasott magazintól a reggelizőpulton felbukkanó gabonapehely márkájáig vagy Poppy szoknyájának hosszáig. A világ hírei és trendjei is beszivárognak a házba, szó esik például a szüfrazsettekről, Mussoliniről, Freudról, a kölcsönözhető porszívóról, a vegetarianizmusról, a munkásmozgalomról, a dadaizmusról, a dzsúdzsucuról, bizonyos, születésszabályozásban használatos gumieszközökről (de ezekről semmiképpen nem a reggelizőasztalnál). Láthatunk chevronbajszot, Sheffield tálcát, de Havilland Moth repülőgépet, flapper ruhát, ételliftet, gramofont. Átérezhetjük a perifériára szorult társadalmi rétegbe tartozók mindennapos küzdelmeit vagy az időskori demenciával járó nehézségeket, elgondolkodhatunk a hatalmi szervek erkölcstelen működésén.