1. OTTHON A DEÁK TÉREN
Apám építészmérnök volt, anyám vegyész. Mindketten kedvelték a zenét, énekeltek a Deák téri evangélikus templom kórusában, a Lutheránia Énekkarban, ahol én is hamar megtaláltam a helyemet. Az a közeg meghatározó volt az életemben, abban a templomban konfirmáltam, ott tartottuk az esküvőnket is.
2. ZENEI ANYANYELV
A szüleim normál általános iskolába írattak, és ott az énektanárnő, Bors Irma néni egyszer azt mondta, Gryllus, gyere át a zeneibe! Lehet, hogy az ő szempontjából ez nem számított hatalmas eseménynek, az én életemre viszont óriási hatással volt. Mert a Kodály-módszerben minden napra jutott énekóra, rendszeres kóruspróba, tanultunk hangszeren játszani, és néptánccal is foglalkoztunk. Irma néni hívásának köszönhetően olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikkel később megalapítottuk a Kalákát. Abba az iskolába járt Mikó Pista, Vilmos öcsém, Radványi Balázs, Becze Gábor is. Tehát közös zenei anyanyelvet kaptunk.
3. AZ ELEJTETT PAPÍR
Apám öccse Franciaországban élt, és 1961-ben, tizenegy éves koromban a nagymamámmal meglátogattuk, az öcsém és a szüleim itthon maradtak. Párizsban mindenki azt kérdezte tőlünk, hol fogunk letelepedni. Hirtelen nem is értettük, mondtuk, hogy majd megyünk haza. Gyerekként kint rácsodálkoztam arra, hogy mások az emberek. Elmentünk például a svájci rokonainkhoz is, és az egyiküktől kaptam egy csokoládét. Elkezdtem enni, a papírt pedig eldobtam, nem tudom, miért. Ekkor a nagynéném, ahelyett, hogy rám förmedt volna, hogy szégyelljem magam, csak annyit mondott, nézd csak, Dani, véletlenül elejtettél egy papírt. Ezt megjegyeztem.
